Fesztivál felnőtteknek: LOW, Budapest

Lassan bezár a LOW holland-flamand kulturális fesztivál. Kissé rezignáltan mondunk búcsút ennek a február közepe óta tartó eseménysorozatnak. Felhős homlokkal, de reménykedve: a kortárs művészet egyszer teret és közönséget nyer Budapesten is, és majd csak az számít, hogy mit ismersz a világból és mit teremtesz.

Az ASKO Ensemble estje
február 25., Művészetek Palotája, Fesztivál Színház

Louis Andriessen Életszerű életmű © Gramofon

A LOW holland-flamand kulturális fesztivál keretében Louis Andriessen, ez a nagyszerű – és a magyar közönség számára oly kevéssé ismert – holland komponista állt két estén is a LOW fesztivál zenei eseményeinek középpontjában. Az UMZE Kamarazenekar Rácz Zoltán vezényletével a zeneszerző viszonylag új, 2004-es alkotását, a Dante ihlette Racconto dall’ infernót mutatta be február 24-én. Másnap a holland ASKO Ensemble a Dances-t játszotta. A műsorlaptól eltérően – nagyon helyesen – megváltoztatták a művek sorrendjét: először Gérard Grisey Vortex Temporum című darabját játszották. Grisey Párizsban honfitársai, Olivier Messiaen és Henri Dutilleux növendéke, később Dramstadtban Ligeti , Stockhausen és Xenakis szemináriumainak hallgatója, illetve asszisztense volt. Alig ötvenkét évesen, 1998-ban egy agyérgörcs végzett vele. A Vortex Temporum, amely 1994 és ’96 között, tehát nem sokkal halála előtt keletkezett, kiforrott komponista-egyéniséget mutat. Ha figyelembe vesszük, hogy az egyes részeket kiknek ajánlotta – Gérard Zinsstagnak, Salvatore Sciarrinónak és Helmut Lachenmann-nak – jól látható, helyesebben hallható, milyen hangzásvilágot tartott ideálisnak a komponista. Az apparátus kicsi: fuvola, klarinét, hegedű, brácsa, cselló és zongora szólaltatta meg a darabot. A szólamok egymásba fonódtak, az idő és a tér koordinátái összemosódtak, mintha egy hanglabirintusban bolyongtunk volna. Nem tudok egy, a többinél fontosabb instrumentumot kiemelni, bár egyetlen élő előadás alapján a zongora jelentősége hallatszott valamelyest kiemelkedőnek. Az előadás egyenrangúan virtuóz előadók emlékét hagyta bennem.

A második részben következett a Dances, amely (Rácz Zoltán információja szerint) már korábban, a 180-as csoport interpretációjában is elhangzott Magyarországon. Ez az előadás mégis újdonságképpen hatott, elsősorban a szopránszólót éneklő Claron McFadden jóvoltából. Az első rész apparátusa erősített hárfával és ütőhangszerekkel egészült ki. Az 1991-es keltezésű zeneműhöz eredetileg koreográfia is készült – elképzelhető, hogy a hatásos darab még erősebb impressziókat keltene tánccal. De az amerikai énekesnő gesztusok nélkül, csupán hangjával eljátszotta Joan Grant költői, az Énekek éneke miliőjét idéző, finoman érzéki szövegét. Claron McFadden Glyndebourne-ben a Lulu címszerepét énekelte, Salzburgtól Aix-en-Provence-ig szívesen látott vendége jelentős fesztiváloknak. A Nash Ensemble tagjaként Richard Rodney Bennett , Harrison Birtwistle , Elliott Carter és Peter Maxwell Davies és persze Andriessen alkotásainak ambiciózus és láthatóan mélyen elkötelezett előadója.

Andriessent a lexikonok, biográfiák általában úgy jellemzik, hogy példaképe, Igor Stravinsky stílusát az amerikai minimalizmussal elegyítette. Ez a leegyszerűsítés természetesen tájékozódási pontnak megfelel, de nem pótolja a személyes megismerést. Hans Leenders vezényletével az ASKO Ensemble eleven kapcsolatot létesített a komponista életművével, és ha csupán ennyi lenne a Low fesztivál haszna, már azt is köszönhetjük.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely