Ni csak, kik énekelnek itt?

Harmadszor hívott sztárvendégeket a Művészetek Palotájába Miklósa Erika: idén Ruggero Raimondit és Fabio Sartorit. Az ária-esten a három hangfaj, a szoprán, a tenor és a basszbariton sajátos értékeit mutatták föl. A programot a jó formába lendült MÁV Szimfonikus Zenekar kísérte, Medveczky Ádám rutinos irányításával.

Miklósa Erika és vendégei
április 29., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Miklósa Erika Változás alatt © erikamiklosa.com

A műsorfüzet nem említi, hogy Ruggero Raimondi volt a főhőse Joseph Losey Don Giovanni-filmjének is. Losey munkája nem tetszett mindenkinek, de kétségtelen, hogy választékos stílusú keretet adott Mozart operájának, Raimondi pedig emlékezetes alakítást nyújtott a vásznon is. Hangja nem az a bársonyos, simogató olasz orgánum, amelyen oly szívesen andalodik el a nagyérdemű. Amit a természet nem adott, azt pazar játékkal és muzikalitással teszi egyénivé. Igen, muzikalitással. Noha Raimondi hajlamos olykor nem egészen azt énekelni, ami a kottában áll, sohasem öncélúan, hanem a kifejezés, a jellemrajz érdekében dobbant egyet, és kitör előre, nyomában lohol a zenekar. Megjegyzendő: ez a MÁV Szimfonikusok korántsem volt azonos azzal, amely egy hónapja Roberto Alagnát kísérte. A lelkek és ambíciók kicserélődtek, most a régi figyelmességgel dolgozott a társulat, készségesen együttműködve az énekesekkel. Ha pedig főszereplővé lépett elő a zenekar, például a Traviata harmadik felvonásbeli előjátékában, megindító hangon szólt. A kedvező fordulatban bizonyosan része volt a karmesternek, Medveczky Ádámnak, aki az egész produkciót erősen kézben tartotta.

Fabio Sartori a koncert első felében mostani szerepkörének megfelelő áriát adott elő: Macduffét a Macbethből. Ez a szakasz a Traviata utolsó Violetta-Alfréd duettjével zárult. A második részben belcanto művekből énekelt: Nemorino románcát A szerelmi bájitalból, Edgardo áriáját a Lammermoori Luciából. Sartori egy nálunk hiányzó tenor-hangfajt, a lírai és a hőstenor közötti spintót képviseli, kimunkált belcanto technikával. Míg Raimondi igazi don juani jelenség, Sartori elég előnytelen alkat: alacsony és testes, hanggal kell pótolnia a férfias vonzerőt. Megtette, és szép sikert aratott.

A műsor szerkezete több szempontot is figyelembe vett, kedvében járt a közönségnek, ismert áriák és kettősök hangzottak el, a zenekari számok is megfeleltek a népszerűséget célzó koncertek hagyományának, mert sejteni lehetett, hogy az est közönsége csak részben verbuválódik az opera fanek köréből. Az „X.Y. és vendégei” karakterű programoknak választ kell találniuk arra a kényes kérdésre is, hogy a vendégek X.Y. egyenrangúságát hivatottak bizonyítani, vagy untermanok, és kizárólag X.Y. ragyogását szolgálják. Ez a műsor a Párizstól San Franciscóig az Éj királynője szerepében foglalkoztatott Miklósa Erika jó hírének igazolására szolgált. (A dolog fontosságát külsőleg is bizonyítandó, az énekesnő három pompás toalettben lépett pódiumra.) Férje és menedzsere a műsorfüzetben azt írja: „Változás alatt áll. Személye, színpadi játéka és a hangja.” A változás érzékelhető, de egyelőre sem hangban, sem játékban nem eredményes, a Karády Katalinos gesztusok pedig a műfajtól idegenek. Kívánjuk, hogy az új szerepkör megtalálása zökkenőmentesen következzen be, megfelelő énektechnikai és színházi szakember irányításával.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely