Zenei ínyencségek Bécsből

A legendás Theater an der Wien kétszáz évvel ezelőtti megnyitásakor zenetörténeti eseményként számon tartott produkciókkal hívta fel magára a figyelmet, manapság pedig arról nevezetes, hogy a másik nagy múltú intézmény, a Bécsi Staatsoper által nem játszott műveket mutat be.

A 2010. őszi-téli évad két kiemelkedő eseményén - Händel Semele című oratóriumának és Daniel Catán Il postino című operájának világsztárokkal habosított előadásán - a Gramofon munkatársa is ott járt.

Cecilia Bartoli a Semele címszerepében Fotó: Armin Bardel/ Theater an der Wien

A Händel-mű – bár DVD-n kapható, a Zürichi Operaház Robert Carsen-féle, cseppet sem korhű rendezésében – méltán kápráztatta el a bécsi Händel- és Cecilia Bartoli-rajongókat.  A „hab a tortán” ugyanis Cecilia Bartoli pazar alakítása volt a címszerepben. A barokk opera népszerűsítésében kiemelkedő szerepet játszó Bartoli csodálatos hangjával, parádés alakításával és nem utolsósorban példásan fegyelmezett együttmuzsikálásával, kiváló kollegáival, négy alkalommal aratott sikert Bécsben. Kiemelendő a dirigens, William Christie és együttese, a Les Arts Florissants. Ha a bécsi Állami Opera nem is, más annál inkább igényt tart Bartoli remek ízlésére, zenei ismereteire és kapcsolataira. 2011-től ő foglalja el ugyanis a Salzburgi Pünkösdi Ünnepi Játékok művészeti vezetőjének posztját.
 
A mexikói zeneszerző, Daniel Catán egyik legkedvesebb filmje az 1994-es Neruda postása. Régóta tervezte, hogy zenés darabbá alakítja e megható, ugyanakkor mély emberi, s nem kevés politikai tartalmat hordozó művet. Placido Domingóval való találkozása további inspirációt adott szándékához, amelyet hamarosan meg is valósított.

 Az egész estét betöltő opera főszereplője a költő Pablo Neruda mellett egy fiatal postássegéd, aki a száműzetésben élő művésznek kézbesíti a küldeményeket. Az olasz falu életének ábrázolása és egy egyszerű lélek rádöbbenése a művészet erejére – ez a fő témája ennek a már filmben is megragadó darabnak. Korunk nagyformátumú énekese korának egyik legnagyobb költőjét bensőségesen, szinte teljes azonosulással alakította. Domingo baritonszínbe váltó hangja érintetlenül szólt, és kiválóan aknázta ki a neoromantikus, főként Puccinire emlékeztető stílusban íródott mű lehetőségeit.

A Los Angeles-i bemutató után két hónappal szólalt meg a mű Bécsben: szintén óriási sikerrel. A hatvanegy éves zeneszerző nyíltan vallja, hogy műveit korábbi korok zenéje inspirálja, elsősorban Monteverditől Alban Bergig. A jövőre hetvenéves Domingo még mindig elvarázsolja a közönséget, de a postássegédet játszó spanyol tenor, Israel Lozano – a Domingo énekverseny egykori győztese – is hatásosan keltette életre a szerelmes fiatalembert. Aki időt szán a bécsi „alternatív operaház” programjaira, és pénze is van rá, fantasztikus produkcióknak lehet részese tavasszal is a Theater an der Wienben: Händel Rodelindája Harnoncourt vezényletével, Poulenctől A karmeliták beszélgetései, Schubert-dalciklusok, Pergolesi és Alessandro Scarlatti ritkán hallható művei – megannyi csábító esemény.

Székely György
Gramofon