Az idő új dimenzióját is megteremti a mobiltelefon, véli Nyíri Kristóf (64) filozófus, aki immár hetedszer szervez Budapesten nemzetközi elméleti konferenciát a mobilkommunikációról.

HVG: Ha már mobiltársadalom-tudományi konferenciákat rendeznek, akkor létezik a mobiltársadalom is?

Ny. K.: A mobiltelefon mindössze 15-20 év alatt világtörténelmi gyökerességgel változtatta meg a társadalmat. Azt hiszem, legutóbb Platón reagálhatott ennyire mélyreható és lényegi társadalmi átalakulásra, miután az időszámításunk előtti 6-7. században az addig pusztán dalnoki kultúrából az athéni társadalom áttért az írásbeliségre.

HVG: Nem túlzás ez? Feltalálták közben a könyvnyomtatást, a vasutat, a telefont, a géppuskát és sok minden mást.

Ny. K.: Kétségkívül nagy fordulat volt, amikor a távíróval lehetségessé vált, hogy az információ mozgásához magának az embernek ne kelljen mozognia. De ennél is nagyobb fordulat, hogy a mobiltelefon személyhez kötődik. Tulajdonképpen azt az évszázadokon át elveszett személyes kommunikációt hozta vissza, amikor közvetlenül és bármikor meg tudtam szólítani bárkit, akit ismerek. Ez annyira gyökeres fordulat, hogy a mobillal fölnőtt ember ma el sem tudja képzelni, milyen volt az a világ, amelyben nem létezett mobiltelefon.

HVG: Ez úgy hangzik, mint egy telefonreklám. Miközben az önök mobiltársadalom-kutatásait szinte a kezdettől fogva egy nagy mobilcég szponzorálja.

Ny. K.: Ezt a kérdést sokszor fölteszik, és erre a válaszom az, hogy amikor az akkori Westel megkeresett engem, akkor a munkatársaimmal együtt már sok éve - a mobiltelefon megjelenése előtt is - foglalkoztam az elektronikus kommunikáció filozófiai kérdéseivel. Előtte pedig a szóbeliség és az írásbeliség, valamint az írásbeliség és könyvnyomtatás filozófiai kérdéseit kutattam, pedig a könyvkiadók nem szponzoráltak. Soha nem érzékeltünk szponzori noszogatást arra, hogy ilyen vagy olyan irányban kutassunk vagy nyilatkozzunk meg. És a szponzoráláson túl éppenséggel együttműködés van a cég műszaki értelmiségi gárdája és miközöttünk. Az 1950-es évek óta létező mítosszal szemben mi azt tapasztaltuk, hogy a humán és a műszaki kultúra világa között még sincs áthidalhatatlan szakadék: nincsen "két kultúra". Azt hiszem, most nemcsak telekommunikációs, hanem tudományos és kulturális konvergencia is zajlik. Ha a mobiltelefont, a szövegszerkesztőt, a képszerkesztőt ugyanúgy használja orvos, mérnök és filozófus, akkor sok tekintetben közös nyelven fogalmazzák meg a saját problémáikat. Ellentétben a hagyományos írógéppel: az 1900-as évek elejétől az 1970-es évekig kiesett a pszichológia és a filozófia látóköréből minden, ami nem szó, tudniillik az írógéphasználó ember nem tud kilépni a szövegből, így a gondolkodásában is lemond a képekről.

HVG: De mégis: mitől tudományos kérdés az, hogy mindenkit mindenhol utolérek mobiltelefonnal?

Ny. K.: Angolszász területen kevésbé, viszont itt, az Elbától keletre lévő, világtörténelmileg elmaradott térségekben igenis találkozom azzal az erős értelmiségi ellenállással, hogy internettel, számítógéppel foglalkozni, mobiltelefonról írni - az nem filozófia. A filozófia az, ha az igazságon, a szépen és a jón gondolkodunk. De hát az európai filozófiának a kezdeteitől fogva központi és kikerülhetetlen témája a kommunikáció. Amit mi csinálunk, az kizárólag az, hogy a mostani kommunikációtechnológiai robbanás közepette megpróbáljuk újrafogalmazni a hagyományos filozófiai kérdéseket.

HVG: Mit kellett például újrafogalmazni a mobiltelefon hatására a filozófiában?

Ny. K.: A mobilok képrögzítő és -továbbító képessége tette először nagyon széles körben lehetségessé azt, hogy az emberek megint egyszerre gondolkodjanak képben és szóban. Tudnunk kell, hogy az ember mint természeti lény eredetileg képben, szóban, hangban, szagban egyszerre gondolkodik. Radikális, habár kikerülhetetlen vesztesége volt az európai újkornak, hogy a gondolkodás a szöveg kényszerzubbonyába lett kényszerítve. A filozófia a mobilkészülékkel ért el oda, hogy amit eddig a beszéddel és a szövegekkel kapcsolatban kérdezett, arra most a képekkel kapcsolatban is elodázhatatlanul rákérdezzen: mi a jelentése, mikor igaz?

HVG: Látják már a változás társadalmi hatásait?

Ny. K.: Tíz évvel ezelőtt még ment a sopánkodás, hogy a mobiltelefon - mint korábban az internet - tovább fogja mélyíteni a szegény és a gazdag, az okos és a buta közötti digitális szakadékot. Ma már tudjuk, hogy nem így lett. A Föld lakosságának a nagyobbik fele már mobilozik, elmaradott, írástudatlan térségekben is. Nagyon komoly tanulmányok szólnak arról, hogy egy nemzetgazdaság GDP-je mennyivel emelkedik pusztán attól, hogy terjed a mobiltelefónia. Érthető viszont a félelem, hogy az ember magánszféráján rést üt a mobiltelefon. Ám gondoljuk meg: az a magánszféra, amelyben mi felnőttünk, az európai újkori fejlődés utolsó 300 évéhez tartozik. Az emberiség történetének túlnyomó részében mindenki mindent tudott a körülötte élőkről.

HVG: Csakhogy az emberek ma ezt már nehezen viselik el. Pontosabban az ember nem is akar kimaradni a munkahelyi közösségéből, a személyes hálózatából, ugyanakkor mégis zavarja, hogy bármikor elérhető, és végső soron nem tudja, hogy akkor most bekapcsolva vagy kikapcsolva legyen.

Ny. K.: Ez annak a generációnak a problémája, amely úgy lett szocializálva, hogy nem vagyunk folyamatosan elérhetőek. Aki ma kisgyerekként nő bele ebbe, valószínűleg nem fogja hozzánk hasonlóan érezni ennek a hátrányait. A társadalmi fejlődés ki fogja termelni azokat a viselkedésmintákat, amelyek szabályozzák a gazdálkodást az ember idejével, életével és energiáival. Nyilván abba az irányba nem mehet a dolog, hogy napi ezer sms-t váltunk szeretteinkkel, mert akkor semmi mást nem fogunk tudni csinálni.

HVG: Éppen erről a veszélyről értekezik mostani mobiltársadalom-konferenciájuk egyik résztvevője, a brit Richard Harper. Azt a paradoxont vázolja föl: olyan sokat kommunikálunk, hogy nem marad időnk azokra a dolgokra, amelyek indokolnák ezt a kommunikációt.

Ny. K.: A pletykakutatásból is tudjuk, hogy a fecsegés emberi szükséglet. A mobilfecsegésben sincs semmi természetellenes. Reális civilizációs probléma viszont az időgazdálkodás felborulása. Többen is írtak róla, hogy nem önmagukban a kommunikációs lehetőségek borítják fel az időgazdálkodásunkat, hanem azok az elérhető előnyök vagy jövedelmek, amelyeket a kommunikáció kihasználása révén meg tudunk szerezni. Másrészt azt gondolom, hogy az időgazdálkodásba nagyon pozitív módon lép be a mobiltelefon: elforgácsolt időket iktat ki, tehát jobban kihasználhatóvá teszi az időt. Nem azt beszéljük meg, hogy 4-kor itt és itt találkozunk, hanem ez menet közben folyamatosan módosul. Két-három évvel ezelőtt ütköztem bele abba, hogy ilyen értelemben a mobiltelefonnal történő kapcsolattartás új idődimenziót teremt: az érintkezés nem elsősorban abszolút időkeretekben zajlik. Az idő a filozófia egyik legrégebbi problémája, és abszolút hagyományos filozófusként is azt gondolom, hogy tanultam a mobiltelefon gyakorlatából.

HVG: A mobilos kapcsolattartásról azt mondja a konferencia egyik előadója, Monika Langenberger német kutatónő, hogy újabb problémákat szül az emberi kapcsolatokban. Ha küldtem egy sms-t, és nem érkezik rá válasz, akkor vagy lejjebb kerültem az illető rangsorában, vagy az illetővel valami baj történt.

Ny. K.: Descartes - aki kijelentette: gondolkodom, tehát vagyok - a maga korában és utána még 300 évig teljesen meggyőzően hangzott. Mindenben kételkedhetem, de a saját gondolataim létezésében nem. Ma ez már nem életszerű. Ha elakadnak a kívülről jövő impulzusok, akkor elkezdek kételkedni a magam komolyan veendő létében. A filozófia számára ez azt jelenti, hogy az újkori európai gondolkodásban abszolút uralkodó emberkép - az elszigetelt ember, az önmagában teljes ember képe - nem tartható fenn egy olyan korban, amikor az állandó kommunikációs kapcsolat jelenti az énképem megerősítését. Ma azt lehet mondani, hogy kommunikálok, tehát vagyok.

HVG: Nem túlzás ez? Nem divathullámnak ül föl a filozófus, amikor ennyire átértékeli az ember mibenlétét?

Ny. K.: Az ember eredetileg is kommunikáló lény. A 19. század filozófusai még tisztában voltak ezzel, a 20. században ez néhány évtizedre feledésbe merült, és a mobiltelefon korában újra rádöbbenünk erre. A személyes érintkezés világa megint fölértékelődik. Ez az ember őseredeti természetéhez tartozik, amelyet a könyvnyomtatás századai, a magányos gondolkodás technológiái háttérbe szorítottak, ma pedig ismét visszanyerjük ezt az eredeti gondolatvilágot.

BEDŐ IVÁN

Nyíri Kristóf

Szakmai pályáját a mobiltelefon térítette más irányba ahhoz képest, hogy korábban leginkább a modern filozófia történetéről, osztrák-magyar eszmetörténetről, nyelv- és társadalomfilozófiáról publikált. Nevéhez fűződik A Védáktól Wittgensteinig című filozófiatörténeti mű. 1993 óta akadémikus, 1995 és 2005 között az Akadémia Filozófiai Kutatóintézetét igazgatta. Ebben az időben kezdte szervezni az időközben szinte világkonferenciává fejlődött tanácskozásokat (lapunk megjelenésének napján kezdődik az idei) a 21. század kommunikációjáról, a mobil információs társadalomról. Most a budapesti Műegyetem műszaki pedagógia tanszékén az oktatásfilozófia professzora.