szerző:
G. Tóth Ilda

Egyetlen törvénymódosítással milliárdokat csoportosítottak át a politikusok a fogyasztóktól az áramtermelőknek – állítja Tóth István János, az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

 

HVG: Tanulmányában kifogásolta, hogy a villamosenergia-szektor szabályozása nem átlátható. Ezzel szemben múlt pénteken a Magyar Energiahivatal nyilvános konzultációra hívta meg a hőt és áramot egyaránt előállító erőművek vezetőit, akik a kötelező áramátvétel meghosszabbítását kérelmezték. Értékelhető-e ez a transzparencia hiányát felrovó sorozatos bírálatok eredményeként?

T. I. J.: Láthatóan az Energiahivatal is megelégelte, hogy a politikusok a feje fölött döntenek, emiatt az általa is követendő játékszabályok átláthatatlanok. Nemrég a honlapján burkoltan ki is fejezte kritikáját azzal kapcsolatban, hogy decemberben a parlament mindössze 66 perc alatt elfogadott egy, a két legnagyobb párt energiapolitikusa által közösen benyújtott vaskos jogszabály-módosító csomagot, amely bizonyos üzleti körök lobbitevékenysége eredményeként született meg, és amelynek előkészítésében a hivatal nem is vett részt. Ezek a törvényi változások többek között azt eredményezték, hogy egyes erőművek, így a hőt és áramot egyaránt előállító távfűtőművek továbbra is a piaci árnál magasabb, garantált árat kaphatnak a villamos energiáért. Ezzel egyetlen tollvonással további 12 milliárd forintot vettek ki a lakosság zsebéből – az átvételi árat ugyanis az áramfogyasztók fizetik meg –, a kivételes helyzetüket továbbra is élvező energiatermelők pedig ugyanekkora „járadékra” tesznek szert. Sajnos a jelek szerint a törvényeket a piaci szereplők írják Magyarországon. Az áramfogyasztóknak tavaly már 53 milliárd forintjukba került, hogy a kötelező átvételes kassza kiadásai megugrottak.

 

HVG: Az utóbbi években a Gazdasági Versenyhivatal többször is kifogásolta, hogy valóságos piacnyitás helyett a monopolhelyzetben lévő Magyar Villamos Művek szabadsága nőtt meg. Ön pedig azt írja: „a villamosenergia-piac erősen koncentrált, és lehetőséget ad a piaci erőfölénnyel való visszaélésre”. Konkrétan mire gondol?

T. I. J.: Ez nem magyar sajátosság, hanem világjelenség. A liberalizáció kudarca előre kódolva volt: idő és erőforrások hiányában nem készültek hatástanulmányok, a politikai vezetés pedig túl gyorsan igyekezett liberalizálni a piacot, hogy megfeleljen az uniós elvárásoknak. A koncentrált magyar piacon elkerülhetetlen az áremelkedés. A belföldi árak letörésére importálni lehetett volna olcsóbb áramot, ám ez senkinek nem állt érdekében. Egy szombati napon még az is megtörtént, hogy az MVM áramtendere előtt lezárták a határkeresztező kapacitásokat. Ez is politikai döntés volt, hogy ne legyen a tenderen az árakat esetleg lefelé kényszerítő importkínálat. Azt is évek óta kritizálják a szakértők, hogy a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Zrt.-t, a Mavirt az MVM-be integrálták.

HVG: Odáig már eljutottunk, hogy 2008 nyarán az Európai Bizottság megállapította: az MVM és a villamosenergia-termelők 2010–2024-ig érvényes hosszú távú megállapodásai az uniós szabályokkal összeegyeztethetetlen állami támogatást tartalmaznak. Ezek felbontása után sem áll jobban az árampiaci liberalizáció ügye?

T. I. J.: A vállalatvezetőkkel folytatott interjúink tapasztalatai szerint a szolgáltatóváltás költségei olyan magasak, hogy a cégek többségének nem éri meg váltani – legfeljebb a legnagyobbaknak. Egyik interjúalanyunk, egy közepes méretű cég vezetője úgy kalkulált, hogy ha a legkedvezőbb árajánlatot nyújtó szolgáltatóhoz pártolna át, akkor is csak havi 2-3 ezer forinttal tudná csökkenteni az öt vagy hat számjegyű villamosenergia-költségeket. Ennyiért még az sem éri meg neki, hogy a netes böngészőt megnyissa. A lakosság pedig nem kap megfelelő támogatást a váltáshoz, nem értesül a lehetőségeiről.

HVG: A szélerőmű-tulajdonosok arra panaszkodnak, hogy az engedélyezéskor mintegy 40 hivatalt kell végigjárniuk. Ez is rejt korrupciós kockázatokat?

T. I. J.: Hogyne, bár valójában nem 40, csupán 15 engedélyt kell megszerezni. Ám minél több hivatal vesz részt az engedélyezési folyamatban, annál nagyobb a korrupciós kockázat. Ráadásul nem is világosak a játékszabályok, a procedúra. Több megkérdezettől hallottuk például, hogy némely hivatalnál az ügyintéző közli: ha a pályázó egy megnevezett céget bíz meg az engedélyhez szükséges hatástanulmány elkészítésével, biztosan számíthat rá, hogy időben meglesz az engedély. De előfordult az is, hogy egy beruházónak nem volt építési engedélye, mégis nyert kvótát a szélerőmű-építéshez.

HVG: A kvóta kiosztása sem egyértelmű, beleértve, hogy az első körben miért éppen 330 megawattnyi szélerőmű építését engedélyezték. Némi megalapozatlanságra enged következtetni, hogy most, három évvel később meghirdettek további 410 megawattot, holott szakértők szerint azóta nem történt számottevő változás a hazai villamosenergia-infrastruktúrában.

T. I. J.: Eredetileg 600 megawattot engedélyezett volna 2006-ban a Mavir, de az erről szóló tanulmány az asztalfiókba került. A 330 megawattos döntést szakmailag semmi nem indokolta, viszont egyes üzleti köröknek egyértelműen járadékot teremtett. Az egyik cég például 150 megawattnyi megnyert kapacitással a legbefolyásosabb szélenergetikai befektető lett, de megszerzett kvótáit teljes egészében értékesítette a másodlagos piacon – egészen magas árakon. Így szakértői számítások szerint pár hónap alatt 12–15 milliárd forintnyi haszonra tett szert. Ez az összeg a központi költségvetésbe is befolyhatott volna, ha a hivatal úgy dönt, meghirdeti a teljes kvótát, és az építhet szélerőművet, aki többet fizet.

HVG: A mostani 410 megawattos szélerőmű-pályázat viszont előnyben részesíti azokat, akik a megtermelt áramot a szabadpiacon kívánják értékesíteni. Ez azért fordulat.

T. I. J.: Csakhogy a kormányzat logikája nehezen érthető. Egyrészt azt hirdeti, hogy a megújuló energia felhasználásának elterjedését kívánja ösztönözni, ezért a piaci árnál jóval magasabb kötelező átvételi árat kínál az ilyen erőműprojektek számára. Majd látva, hogy a garantált járadék túlságosan is vonzó a vállalkozóknak, ad hoc módon adminisztratív korlátozást vezet be. Közben évről évre növeli a kötelező átvétellel támogatott távhőtermelők részesedését az árampiacon, holott azok nem megújuló energiát használnak fel. Az Energiahivatal becslése szerint az ő támogatásuk 2015-ig további 76 milliárd forintot emészthet fel. Ez pedig nem szél hozta pénz, hanem a járadékvadászat kárvallottjainak, azaz a fogyasztók különböző csoportjainak a többletterhe, vesztesége.

G. TÓTH ILDA