szerző:
Gáti Júlia

Amíg a fogyatékkal élők segítésére kiképzett kutyák nem minősülnek tb-támogatott gyógyászati segédeszköznek, addig csak kevesek „luxusa” lesz a négylábú nyújtotta gondoskodás.

Máig vitát kavar egyik-másik szupermarketben, hogy beengedhetik-e a vakvezető kutyával érkező vásárlót. Az pedig végképp ellenállást, értetlenséget szül, ha kerekes székben ülő ragaszkodik ahhoz, hogy négylábú társával együtt mehessen be a boltba. Hiába nyerhet pert utóbb a kitiltott segítőeb gazdája, csak keveseknek van energiájuk – fogyatékukkal is hátráltatva – végigjárni a jogorvoslat göröngyös útját. Pedig a szabályok, egy tavaly decemberi szociális és munkaügyi miniszteri rendeletnek köszönhetően, egyértelműek: a fogyatékkal élőket segítő, erre kiképzett kutyák szájkosár nélkül mehetnek be élelmiszerboltba, szállodába, étterembe, uszodába, moziba, színházba és oktatási intézményekbe. És nem csupán a vakvezető jószágokat illeti meg ez a jog, hanem – egyebek mellett – a mozgáskorlátozottakat, a hallássérülteket, az epilepsziásokat segítő, 24 órás szolgálatban álló négylábúakat is.

©

 „Ha Magyarországon a vakvezető és mozgássérültet segítő kutyák aránya hasonló lenne, mint az USA-ban vagy Nyugat-Európában, akkor idehaza nem csupán 130 világtalannak, hanem 800-nak, és nem csak 15 mozgáskorlátozottnak, hanem legalább félezernek lenne kiképzett négylábú társa” – jelezte Topál József, a Kutyával az Emberért Alapítvány (KEA) elnöke, hogy van még mit behozni az e téren felhalmozott lemaradásból. A miniszteri rendelet, amely a következő öt évre a segítőkutyások szövetségét, a Matesz Egyesületet bízta meg a tanult kutyák vizsgáztatásával, nemcsak a sérült embereket megillető jogokat, hanem az ebtartással járó kötelezettségeiket is rögzíti. Az állat gazdájának kell gondoskodnia arról, hogy négylábú társa „szalonképes”, vagyis ápolt, beoltott, egészséges legyen, és jól nevelten viselkedjen. Hiszen nem mindenki szereti a kutyákat, vannak, akik rettegnek tőlük, mások pedig attól tartanak, hogy az állat jelenléte egészségügyi kockázatot jelent az élelmiszerboltban vagy az oktatási intézményekben.

A vakvezető kutyák képzésének közel fél évszázados múltja van Magyarországon, a mozgássérültek segítésére betanított első ebek viszont csupán tíz éve álltak szolgálatba. Velük még viszonylag kevesen találkoztak, bár népes helyeken is megfordulnak: a Lurdy bevásárlóközpont igazgatójának köszönhetően ez a fővárosi pláza a gyakorlati kiképzésük egyik terepe. A segítőkutyákkal szembeni előítéletek, félelmek leküzdésének legjobb módja a személyes tapasztalás. Hét középiskola utasította el egy kerekes székben ülő lány felvételi kérelmét, aki segítőtársával, Plüsivel akart beiratkozni. Végül ahová felvették, ott négy év alatt mindenki kedvence lett a fehér golden retriever, „akit” végül egy szimbolikus érettségi bizonyítvánnyal is megtiszteltek a pedagógusok.

„A segítő a szájával dolgozik. Felveszi a leejtett kulcsot, odaviszi a kért holmit, így a szájkosár akadályozná a munkájában. Ha pedig nem töltheti a nap 24 óráját a gazdájával, éppen a lényeg vész el” – szögezte le a civilben etológus, pszichológus KEA-elnök. Csak a vakvezetők kiképzésére – a vakok és gyengén látók szövetségének a közbeiktatásával – jut évi rendszerességgel költségvetési támogatás. A többi 14 terápiás-segítő kutyás szervezet adományokból és pályázati pénzekből gazdálkodik, becslések szerint összesen évi 60 millió forintból. A kiképzett kutyák zöme terápiás feladatot lát el, trénerével együtt speciális nevelési igényű oktatási és rehabilitációs intézményekben motiválja tanulásra, mozgásra a sérülteket. Önálló munkára képes segítőkutya évente csak néhány kerül a rászorulókhoz. Egy-egy ilyen szupereb felkészítése kétmillió forintba is belekerül: ennyire rúg az önkéntes családoknál szocializálódó kölykök etetése, orvosi ellátása, utaztatása és iskoláztatása. Mindezt a kiképzőszervezet állja, amint azonban a négylábú munkába lépett, szigorúan meghatározott követelményeknek megfelelő jóltartása – ami havi 6–8 ezer forintba is kerülhet – már a gazda zsebét terheli.

A sérült emberek többségének még ez is jelentős teher, de kevesen is tudják, mekkora segítséget jelenthet egy négylábú társ. Így a szóba jöhető 50-60 ezer mozgáskorlátozott közül csupán néhány tucatnyian várakoznak kiképzett kutyára. Pedig a hazai vizsgálatok is megerősítették a nemzetközi tapasztalatokat, melyek szerint akár az egészségbiztosító számára is megtérülő befektetés kutyákat alkalmazni „gyógyászati segédeszközként”. A négylábú társsal élők kevésbé érzik magukat kiszolgáltatottnak, könnyebben kimerészkednek az utcára, kevésbé depressziósak. Mindezeknek köszönhetően kevesebbet járnak orvoshoz, és kisebb a havi gyógyszerszámlájuk, ami akár havi 10 ezer forintos megtakarítást jelenthet a közkasszának. Egy kerekes székben ülőt nem szólítanak meg a járókelők, hogy miben lehetnének a segítségére – derült ki egy bevásárlóközpontban végzett kísérletből –, sőt sokan akkor is megfutamodtak, amikor a mozgássérült csak a pontos időt próbálta megtudakolni. Ha azonban kutya kíséri a beteg embert, az arra járók lépten-nyomon rámosolyognak, szóba elegyednek vele.

GÁTI JÚLIA