Forgács Péter médiaművész, független filmes kapta az idei Erasmus-díjat. Az évente változó tematikájú elismerést ezúttal a "kultúra és emlékezet" tárgykörben lehetett elnyerni.

Eredetileg a Nobel-díj presztízsével kívánt konkurálni a két éve, 93 éves korában elhunyt Bernhard orániai herceg, Beatrix holland királynő édesapja, amikor 1958-ban létrehozta a hangsúlyozottan európai díjat osztó Praemium Erasmianum Alapítványt. A 150 ezer euró pénzdíjjal járó, évente Amszterdamban odaítélt elismerésről Magyarországon ma mégis kevesen tudják, hogy olyan, a kulturális sokszínűségre érzékeny, toleráns, kritikai gondolkodású emberek vagy intézmények kaphatják, akik, illetve amelyek kivételes teljesítménnyel járultak hozzá az európai kultúrához.

Új gyakorlatként 1999-ben vezette be az alapítvány, hogy évente megjelöl egy témát, s azon belül keresi meg, szakértői bevonásával, hogy kit tart legérdemesebbnek az elismerésre. 2004-ben, amikor a "vallás és modernitás" volt a kitűzött kategória, a hangsúlyosan európai díj három jutalmazottjából (Sadik Al-Azm damaszkuszi filozófus, "az arab világ Voltaire-ja", Fatima Mernissi marokkói feminista írónő, valamint a khomeinistából toleránssá lett, "muszlim Erasmusként" is emlegetett Abdulkarim Soroush iráni hittudós) egy sem volt európai. Max Sparreboom, a kuratórium jelenlegi elnöke mindebben nem lát ellentmondást; mint mondja, kulturális értelemben Európának nincsenek határai.

"Kultúra és emlékezet" lett a 2007-es évre a kitűzött téma. "A történészeknek és más tudósoknak, művészeknek, újságíróknak, aktivistáknak és politikusoknak mind-mind szakmája az emlékezés" - kezdte indoklásában a kuratórium, hogy aztán rátérjen, mégsem e szakmabeliek egyikének, hanem egy független magyar filmesnek, Forgács Péternek ítéli az idei díjat. Elsősorban a családi amatőr filmfelvételekből mint nyersanyagokból készített dokumentum-játékfilmjeiért, valamint azért a munkáért, amelynek eredményeképpen generációk közvetlenül - filmen - adják át életük emlékképeit az utánuk jövő nemzedékeknek.

Véletlen egybeesés, hogy az Erasmus-díjat most elnyert, egyébként már Balázs Béla-díjas Forgács Péter március 15-én a Magyar Köztársaság érdemes művésze is lett. Az 1950-es születésű, eredetileg képzőművész, 1978 óta legalább harminc filmet készített Forgács egész munkásságára jellemző, hogy "talált" értékeket őriz meg (valamint dolgoz fel, rendez, illetve értelmez újra), különösen a nyolcvanas évektől kezdve, amikor is 1983-ban megalapította a Privát Film és Fotó Alapítványt, egy folyton gyarapodó amatőrfilm-archívumot.

Ebből a kincsestárból - például 1930-as és 1940-es évekbeli amatőr filmesek anyagaiból - mint "talált tárgyakból" készítette 1988-tól 1997-ig a Privát Magyarország című sorozatát. Első része, A Bartos család - amely Bartos Zoltán amatőr filmes és táncdalszerző családjának a sorsát követi - Hágában elnyerte a World Wide Video fesztivál nagydíját. Ezzel Forgács egy csapásra külföldön is ismert lett, egyik fesztiváldíjat nyerte a másik után, olyannyira, hogy külföldi független filmes körökben olykor jobban cseng a neve, mint idehaza.

A nem vagy nem csak Magyarországon játszódó - s ezért a Privát Magyarország sorozatból kimaradt -, valamint a későbbi Forgács-filmek hasonlóképpen több mint fél évszázados amatőr családi felvételekből rekonstruált dokumentum-játékfilmek, az esetek többségében a régi alkotótárs, Szemző Tibor zenéjével. A Dunai Exodus című 1998-as filmjében például az Erzsébet Királyné nevű hajón a Dunán a Fekete-tenger felé Palesztinába menekülő zsidók odisszeáját ábrázolja, döbbenetes ellenpontozásként azonban egy másik hajó útját is bemutatja, amelynek fedélzetén Besszarábiából hajóznak az oroszok által kitelepített németek, felfelé a Dunán, az anyaországba.

A tavalyi budapesti filmszemle dokumentumfilmes díjazottja, a 2005-ös Fekete kutya (El perro negro) a spanyol polgárháborút ábrázolja több korabeli amatőr filmes, többek között Ernesto Noriega felvételei alapján. Az eredmény - az eredeti tempóját a vágások, a feliratok, a narráció, a korabeli rádiófelvételek és a zene hozzákeverése után is megtartó mű - Bunuel-filmekével felérő feszültségű alkotás lett, amely a mindennapokon mutatja meg például azt, hogyan változik tettlegességgé a verbális erőszak.

Lisl Goldarbeiter egykori szépségkirálynő életét beszéli el a legújabb Forgács-film, a tavaly nyáron elkészült Miss Universe 1929 - az őt rajongva, szerelemmel imádó unokatestvér amatőr filmes kameráján keresztül. Forgács - akit hol dokumentarista, hol kísérleti filmesként szoktak besorolni (a kettő közül az utóbbi ellen tiltakozik, mondván: nem kísérleti, hiszen eredményes) - nem csupán amatőr filmekkel dokumentál; az emlékeken túl az emlékezés is érdekli. Évtizedek óta foglalkoztatja a kulturális és a személyes emlékezés akadályaival, a traumákkal, illetve azok elemzésével és leküzdésével foglalkozó pszichoanalízis, amelynek olyan jeles művelőivel forgatott portréfilmeket, mint Szondi Lipót és Mérei Ferenc, még életükben, a nyolcvanas években, 1993-ban pedig elkészült egy ötrészes, összesen 272 perces, 25 interjút tartalmazó, Beszélgetések a pszichoanalízisről című sorozattal.

Az idei Erasmus-díjat várhatóan november 29-én kivételesen - mivel az amszterdami királyi palotát tatarozzák - Hágában fogják átnyújtani Forgácsnak. Hollandiában az eseményt ezt követően - ahogyan az a svéd Nobel-díjnál szokás - az elismert országos bemutatásával folytatják.

GERLÓCZY FERENC

Szellem

Korábbi Erasmus-díjasok

Az eddig kitüntetett közel hetven személy és intézmény között szerepel az Európai Unió (egyik) atyjaként számon...