Áthidaló kölcsönre akkor van szükség, ha valaki úgy akar lakást venni, hogy előzőleg még nem adta el hasonló értékű régi lakását. Ilyenkor néhány hónapig, esetleg egy-két évig van szüksége a kölcsönre, amíg el nem adja a régi lakását, és a befolyó vételárból kiegyenlíti a fennmaradó tartozását.

Személyes tapasztalataim szerint a legtöbb magyar bank nem tartja fontosnak az áthidaló kölcsön nyújtását. Legalábbis a bankalkalmazottak "egyszerűbb" megoldást ajánlanak: a régi lakása eladásától függetlenül vegyen fel egy hosszú távú, akár harminc évre szóló lakáskölcsönt az új lakás vételére, majd régi lakása sikeres eladása után törlessze a hátramaradó adósságot. Igaz, ezért esetenként súlyos büntetéssel sújtják, akár a fennálló adósság 2-4 százalékát is ki kell fizetnie kártérítésként.

De sokan vagyunk olyanok, akik már csak öt-tíz évre vagyunk a bűvös 70 éves korhatártól, amikorra minden hitelt igyekeznek visszafizettetni a bankok. Aki ebben a cipőben jár, csak öt-tíz évre kap jelzálogkölcsönt, és egy 40 millió forintos lakáskölcsön esetén a havi törlesztőrészlet elérheti a fél-egy millió forintot is, még a csodatevő svájcifrank-alapú kölcsönnél is, 6 százalékos thm esetén. Ilyen magas törlesztést pedig még elég magas havi jövedelem mellett is csak előre félretett tőkéből lehet fizetni, márpedig a pénzügyi tartalékok jelentős részét önrészként már korábban fel kellett használni a kölcsön felvételénél. (A mostani amerikai másodlagosjelzáloghitel-válság ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy nem szabad túlzott törlesztési kockázatokat engedni.)

Az áthidaló kölcsön ezt a problémát úgy oldja meg, hogy az áthidaló időszakban az adósságnak csak egy kisebb részét, mondjuk 40 százalékát kell törleszteni, s a kölcsön maradék 60 százaléka a törlesztés hiányában tetemesen gyarapszik. Ebben a konstrukcióban a havi részlet csak 180 ezer forint; igaz, az adósság sem igen csökken, legalábbis nominálisan.

Ismerve, hogy az egymást követő kormányok 2001 óta milyen kedvezményekkel halmozták el a választókat, és a bankok milyen gazdag hitelválasztékkal versengenek a kölcsönt felvevők kegyeiért, azt hihetnénk, hogy dúskálhatunk az áthidaló kölcsönök között is. A valóság azonban egészen más: Budapesten eddig csak egyetlen bankot sikerült találnom, amely kielégítené szeszélyesnek tűnő igényemet, és kifizethető áthidaló kölcsönt ajánl. Mit csinál a többi bank?

Talán nem árt, ha a kérdés megválaszolásához visszamegyünk a rendszerváltáshoz. A szocialista rendszerben lakáskölcsönt csak új lakás vételéhez lehetett felvenni, azt viszont egy idő után már negatív reálkamatlábak, azaz állami kamattámogatás mellett. A piacgazdaság megjelenésekor ez a rendszer szükségszerűen megszűnt, üzleti bank üzleti alapon csak pozitív reálkamatra adhat kölcsönt. A gyors infláció mellett a hagyományos - azonos nominális törlesztőrészleteket megkövetelő - lakáskölcsönök egyébként is megfizethetetlenné váltak: még ha végtelen időre vett is volna fel valaki kölcsönt, amikor csak a kamatokat kell leszurkolni, az első évben a teljes kölcsön 30-40 százalékát kellett volna visszafizetni.

2001 óta azonban egy számjegyűvé vált az infláció, és a bankok lassan felfedezték a devizaalapú jelzálog-hitelezést. Egy normális gazdaságban a forint évente nagyjából annyival értékelődött volna le az euróhoz képest, amennyi az inflációs ráták különbsége. (Ezt tompíthatja a magyar gazdaságnak az eurózónához viszonyított átmeneti termelékenységnövekedési többlete.) Természetesen a forintkamatláb is ugyanennyivel lett volna nagyobb, mint az eurókamatláb, s e különbséghez szerény kockázati felár adódott volna.

Egész más történt. A Magyar Nemzeti Bank az erős forint és a magas forintkamatláb fegyverével harcolt a felelőtlen költségvetési politika és az általa gerjesztett inflációs nyomás ellen. Így afféle csodamalom keletkezett, amelyben a devizaadósság úgy tudott alacsony kamatlábbal működni, hogy közben a forintban számított törlesztőrészletek nem inflálódtak, sőt, esetenként még deflálódtak is. Nem meglepő, hogy ilyen körülmények között a lakáshitelt felvevők egyre nagyobb része hagyta el a forinthiteleket.

Visszatérve az áthidaló kölcsönhöz: azt vélelmezem, a legtöbb magyar bank annyira elégedett profitjával, hogy nem érzi szükségesnek, hogy "klasszikus" szolgáltatásai mellett még áthidaló kölcsönnel bajlódjon. Ezt a benyomásomat erősíti meg az, hogy egyes bankok csak (elérhetetlen törlesztőrészletű) forintkölcsönt ajánlanak, mások viszont annyira kicsire szabják a törlesztés alól időlegesen kivont adósságrészt (mondjuk 60 helyett 10 százalékra), hogy csak névlegesen beszélhetünk áthidaló kölcsönről.

Kíváncsian várom a bankok magyarázatát.

SIMONOVITS ANDRÁS

(A szerző matematikus-közgazdász)