Az uniós pénzekkel megvalósuló fejlesztéseket népszerűsítő kampányból olyan fontos információkhoz juthat a tudatlan állampolgár, mint például "Benned van, Új Magyarország Fejlesztési Terv" vagy "Van mire büszkének lennünk". Nehéz nem megemlékezni arról, hány álmatlan éjszakába és az adókerülők hány millió forintjába kerülhetett e nyelvi és intellektuális csúcsteljesítmények kifundálása. Nagy akaraterőt tanúsítva most mégis azzal a fontosabb kérdéssel foglalkoznék, milyen társadalmi és gazdaságpolitikai üzenetet közvetítenek ezek a hirdetések.

Gondoljunk csak az óriásplakátokon szereplő mintafejlesztésekre. A munkahelyem előtt található plakát szövege például a következő: "Matyóföld - munkahelyteremtés nőknek". A plakáton - nem meglepő módon - boldogan hímző asszonyokat látunk. Remek! Ennél haladóbb elképzeléseket nehéz is lenne megosztani az egyszerű állampolgárokkal a gazdaságfejlesztés funkciójával vagy a nők társadalmi szerepével kapcsolatban.

A fejlesztéseket illetően korábban csak olyanokat láttunk, mint "Munkahelyteremtés" vagy "Munkahelyteremtés fogyatékkal élőknek" - úgy látszik, eljött az ideje, hogy kifejezetten nőknek való munkahelyek is létesüljenek. Nos, hogyan teremtene ön munkahelyet kifejezetten nőknek? Mi más jutott volna száz évvel ezelőtt az ember eszébe, mint a varrás, hímzés, főzés, mosás, valamint a gyermeknevelés? Akkor ez vállalható is volt, újabban azonban a legtöbb helyen ciki. Persze mi más célja lehetne egy nagyméretű kormányzati kommunikációs kampánynak, mint e kissé elavult elképzelések felelevenítése a 21. századi fejlesztéspolitika keretét kihasználva?

Láttuk továbbá, hogyan viszonyul a gazdaságpolitikai üzenet ahhoz, amit a legtöbb közgazdasági elemzés a jó gazdaságfejlesztésről állít. A közgazdászok zöme pozitívan értékeli az infrastruktúra fejlesztését (beleértve ebbe az oktatást és az egészségügyet is), a vállalatoknak adott támogatásokkal vagy a munkahelyteremtéssel kapcsolatban már sokan erősen szkeptikusak. Kirajzolódni látszik azonban néhány alapelv, amelyek egy program sikerének szükséges, ha nem is elégséges feltételei. Közülük a legfontosabb a fenntarthatóság - vagyis ne csak addig tartson ki az új munkahely, amíg a támogatás tart. Így a munkahelyteremtés eszköze lehet például egy fejlett technológia vagy üzleti modell bevezetése, amely hosszú távon versenyképessé teszi a vállalatot. Másrészt egy fejlesztési programnak akkor van értelme, ha tovagyűrűző hatásokkal jár - vagyis a fejlesztés hatására kialakul a beszállítók és a vevők tartósan versenyképes köre. Ez utóbbit takarja a miénkhez képest szerencsésebb országokban a klaszter szó. Nálunk sajnos ez a kifejezés egészen más jelentéssel telt meg - leginkább azzal, hogy többen együtt próbálják megfejni a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget.

Kérdezem: melyik fenti feltételnek felel meg a matyóföldi munkahelyteremtés? Képes lesz ez a vállalkozás tartósan támogatás nélkül működni? Hatására népművészeti klaszter alakul majd ki Matyóföldön? A kérdések persze költőiek.

Nem azt állítom, hogy ez a kis költségvetésű fejlesztés ne lenne hasznos a hagyományőrzés szempontjából, vagy ne adna sokat a benne részt vevő közösségnek. Azt sem gondolom, hogy ne lenne jó helyen itt a pénz. A probléma a vállalhatatlan üzenet: a gazdaságfejlesztési programoknak nem kell megfelelniük a fenntarthatóság vagy a versenyképesség szempontjainak. Eszerint az EU-magyar állambácsinak az a feladata, hogy - mindenféle hosszú távú koncepció nélkül - munkahelyet "teremtsen" mindenkinek. A nők feladata a hímzés, az állam feladata a repülő sült galamb biztosítása. Nos, a versenyképességhez és a növekedéshez éppen ezt a szemléletet kellene megszüntetni.

MURAKÖZY BALÁZS

(A szerző közgazdász)