szerző:
Poór Csaba

A drog- és emberkereskedelem ellen alkalmazott módszereket kell bevetni a Világbank szakértői szerint a törvénysértő erdőirtókkal szemben is.

Büntetlenül úszta meg Marthen Renouw az ellene indított eljárást. Az indonéziai Papua tartomány egyik városának rendőrfőnökét korrupció és pénzmosás gyanújával készültek felelősségre vonni, bankszámláira ugyanis 160 ezer dollár futott be olyan cégekhez köthető személyektől, amelyek illegális fakitermelésben voltak érdekeltek. A bíróság tanúk hiányában nem találta bizonyítottnak a jogi szakértők szerint egyébként egyértelmű vádakat, és felmentő ítéletet hozott, az ügyész pedig csak a határidőt lekésve fellebbezett, így az ügyet lezárták. A Világbank friss, Igazságot az erdőknek című tanulmánya idézi fel az esetet mint az elmúlt évek egyik jellemző példáját arra, hogy a természetet károsító, féktelen erdőirtás gyakorta a helyi hatóságok képviselőinek hallgatólagos közreműködésével folyik, és megítélése még mindig nem áll arányban a probléma súlyosságával.

Az illegális fakitermeléshez kapcsolódó bűncselekmények jelentős része észrevétlen marad, vagy ha feltárják is őket, komoly büntetéseket ritkán szabnak ki. Ha mégis, akkor többnyire legalsó szinten működő végrehajtókra és azokra, akik a szegénységtől sújtva kényszerülnek falopásra. Négy, a jelenség által sújtott országban, Brazíliában, a Fülöp-szigeteken, Indonéziában és Mexikóban egytized százaléknál is kisebb a valószínűsége, hogy illegális erdőirtáshoz kapcsolódó cselekményt büntetés kövessen.

Pedig a leginkább a ritka fafajtákban gazdag, trópusi esőerdőknek otthont adó afrikai, ázsiai és latin-amerikai országokra jellemző törvénytelen fakitermelés hátterében többnyire jól szervezett, sokszor remek politikai kapcsolatokkal rendelkező, és gyakorta más alvilági ügyletekben, például kábítószer- vagy emberkereskedelemben is érdekelt bűnszövetkezetek állnak. Ezek a döntéshozók lefizetésével, gyakran a legfelső kormányzati szintet is elérő korrupció segítségével irányítják a kiterjedt illegális üzletet, amelynek „oldalvizén” – az olyan törvénysértések mellett, mint a csempészet, az adócsalás vagy az orgazdaság – erőszakos bűncselekmények, zsarolások, emberrablások, sőt gyilkosságok is előfordulnak. Hondurasban az utóbbi másfél évtizedben egy természetvédő csoport három tagját is megölték, majd a mostani vezetője is kapott több életveszélyes fenyegetést – idéz egy példát a világbanki jelentés, amely szerint Kambodzsában szintén előfordultak hasonló esetek.

A londoni Chatham House kutatóintézet 2010-ben közzétett tanulmánya szerint 2002 óta az ötödével, egyes országokban, például Brazíliában, Indonéziában és Kamerunban az erélyesebb kormányzati fellépésnek köszönhetően 50–70 százalékkal sikerült visszaszorítani az erdőirtást. A probléma azonban továbbra is fenyegető: Indonéziában például a kitermelt fa negyven százalékát még mindig engedély nélkül vágják ki. A világbanki anyag – igaz, korábbi forrásból – ennél is megdöbbentőbb becsléseket idéz: Kambodzsában a faexport 90 százaléka származhat illegális forrásból, míg Bolíviában, Ecuadorban, Gabonban, Indonéziában, Pápua Új-Guineán és Peruban 70-80 százalék körül lehet ez az arány.

Két másodpercenként egy focipályányi erdőt számolnak fel a világon a fatolvajok, ezzel évente 10-15 milliárd dolláros bevételre tesznek szert, s az adók és illetékek kiesése miatt további ötmilliárddal kurtítják meg az érintett országok költségvetéseit. Ehhez jön még jó néhány nehezen számszerűsíthető kár: veszélybe kerül az egyes régiók biológiai sokszínűsége, több szén-dioxid kerül a levegőbe, és nő a földcsuszamlások, áradások kockázata. A Fülöp-szigetek egyik régiójában tavaly decemberben például az illegálisan kivágott és száradni a szabadban hagyott fák súlyosbították egy több mint ezer áldozatot követelő áradás következményeit: a lezúduló víz által elsodort rönkök házakat döntöttek le, és a hatalmas pusztítás felét okozták. Thaiföldön is jórészt a hegyoldalak vízmegtartó képességét csökkentő erdőirtás miatt vált katasztrofálissá a szokásos őszi árvíz.

Csak összefogással lehet hatékonyan felvenni a harcot az illegális fakitermelés ellen – vélekednek a világbanki jelentés összeállítói, mondván: ugyanúgy kell harcolni, mint a kábítószer- vagy az emberkereskedelemmel. Az elektronikus megfigyelés, a fedett akciók vagy a tanúvédelem módszerét is be kell vetni, követni kell a bevételek útját, hogy az alvilági üzlet irányítóiig is eljussanak. Ehhez pedig a politikai döntéshozók, a különböző bűnüldöző szervek és más hatóságok szoros együttműködésére van szükség országos és nemzetközi szinten is, és be kell vonni a küzdelembe a magánszférát és a civil szervezeteket is.

Más törvénytelen tevékenységekhez hasonlóan az illegális erdőirtást is a nemzetközi kereslet táplálja. A Global Witness emberi jogi szervezet és a londoni székhelyű Környezetvédelmi Nyomozó Ügynökség (EIA) nemrég megpróbálta feltérképezni Madagaszkáron az olyan értékes fafajták, mint az ében és a rózsafa engedély nélküli kitermelését. Az eredmény lesújtó volt: a fatolvajok és -kereskedők nem is nagyon leplezik tevékenységüket, amit még az egyik nemzeti parkban is folytattak. Az EIA becslése szerint a fa értékének alig egy százaléka marad Madagaszkáron, a bevétel elsősorban a közvetítőket gazdagítja. Az áru 98 százaléka Kínába, a többi pedig az Egyesült Államokba vagy Európába kerül, noha az USA-ban egy 1900-ban elfogadott, majd 2008-ban módosított törvénnyel igyekeznek útját állni az engedély nélkül kitermelt fa behozatalának, és az idén az EU-ban is hasonló jogszabály lépett életbe.

Pekingben is „illemkódexet” fogadtak el 2009-ben a faipari társaságok számára, ám Kína látszik az illegális fakereskedelem legnagyobb felvevőpiacának, ahová bőven jutott áru az érintetlen erdőkben gazdag, a világ tíkfakészletének 60 százalékát adó Mianmarból is. Bár a szakemberek szerint az utóbbi néhány évben ezen a csatornán jelentősen visszaesett a forgalom, az EIA képviselői szerint a kínai faimport fele így is törvénytelen forrásból származik.

POÓR CSABA