szerző:
Keresztes Imre

Változás várható a palesztin fronton, az iráni kérdésben és a belpolitikában is az új izraeli nagykoalíció megalakítása után.

Szokatlan közös közleményben kötelezte el magát a béke mellett Izrael és a Palesztin Hatóság, pedig úgy tűnik, a tárgyalások 2010-es befagyasztása óta az álláspontok jottányit sem közeledtek. Mahmúd Abbász palesztin elnök ragaszkodik ahhoz, hogy a párbeszéd felújítása előtt Izrael állítsa le az építkezéseket a ciszjordániai zsidó telepeken, amire viszont Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő nem hajlandó. Bár nem hozták nyilvánosságra a két politikus múlt szombati közös közleményét megelőző levélváltást, Netanjahu állítólag engedményeket ígért, ha a palesztinok is hajlanak a kompromisszumra, így a hírek szerint először tett említést egy demilitarizált palesztin államról.

Áttörésre az évtizedek óta zsákutcában lévő izraeli–palesztin békefolyamatban aligha lehet számítani, de halvány reménysugarat jelent, hogy Izraelben nagykoalíció alakult. A nacionalista és ultraortodox pártokból álló, jobboldali Likud vezette kabinethez csatlakozott a jobbközép Kadima, és így a 120 tagú parlamentben 94 mandátummal rendelkező egységkormány mögött Izrael történetének egyik legstabilabb koalíciója jött létre. A Kadima vezetője, Saúl Mofaz – aki miniszterelnök-helyettes lett – régóta bírálta Netanjahut, amiért túlságosan is az iráni atomprogram keltette veszélyekre összpontosít, figyelmen kívül hagyva a palesztinokat.

Mofaz jelezte, hogy csatlakozásának „kőkemény” feltétele volt a tárgyalások újrafelvétele a palesztinokkal, az új kormány pedig nagyobb eséllyel köthet „történelmi területi kompromisszumot”. Megoldást kell találni a ciszjordániai zsidó kolóniák bővítésének kérdésére; az építkezéseket az EU külügyminiszterei hétfőn igen élesen ítélték el. De a palesztinok ragaszkodnak az 1967-es határokhoz és Kelet-Jeruzsálemhez, a környező arab országokban, valamint a Gázai övezetben és Ciszjordániában élő ötmillió menekült társuk visszatéréséhez is.

A borúlátók szerint az új izraeli kormány inkább az eddigi politikát folytatja, és partner hiányára hivatkozva továbbra is kerüli a dialógust. Lassan másfél évvel a négy arab diktátort megbuktató arab tavasz kezdete után a Gázai övezetben és Ciszjordániában viszonylagos csend honol. Pár éve még a Közel-Kelet kulcskérdése volt a palesztin ügy, mára háttérbe szorult.

Azon túl, hogy Izrael a feltételezett iráni nukleáris fenyegetésre figyel, az okok között komoly szerepet játszik a palesztinok megosztottsága is. Hiába van elvi megállapodás közös kormányzásról, a Gázai övezetet irányító iszlamista Hamász és a Ciszjordániában lévő világi Fatah-kormány még mindig nem alakította meg a koalíciót. De maguk a palesztinok is belefáradtak az örökös harcba. Sem az 1987-től a részleges autonómiát hozó 1993-as oslói megállapodásig tartott első intifáda, sem a 2000–2005-ös véresebb második nem hozta el a palesztinok álmát, a független államot. A politikai vezetés irányt vesztett, a Fatah erős embere, az ötszörös életfogytig tartó börtönbüntetését töltő Marvan Bargúti felkelésre buzdító felhívásai hatástalanok, az utcai tiltakozások szerények.

Mofaz kormányba kerülésével szakértők szerint egyelőre csökkent az Iránnal szembeni konfliktus lehetősége is. A teheráni születésű volt vezérkari főnök és egykori védelmi miniszter az elsők között vetette ugyan fel néhány évvel ezelőtt az iráni nukleáris létesítmények elleni légi csapást, mégis jóval mérsékeltebbnek tartják a kérdésben, mint Netanjahut vagy az utóbbi időben héjává változott Ehud Barak védelmi minisztert.

A kora nyári csapás valószínűségét az is csökkentette, hogy időközben hatni kezdtek az Irán elleni gazdasági szankciók, és Teherán az Isztambulban tartott legutóbbi tárgyalásokon rugalmasságot tanúsított. Netanjahut az is meggondolásra késztetheti, hogy az izraeli közvélemény többsége a felmérések szerint csak akkor támogatna Irán elleni támadást, ha abban az USA is részt venne. Márpedig Washington egyelőre még időt hagy a szankcióknak és a diplomáciának, kérdéses továbbá, hogy Barack Obama elnök választási évben rászánná-e magát az akcióra, amelynek révén az olajárak az egekbe szökhetnek. Ráadásul az utóbbi hetekben két volt izraeli kémfőnök, a hírszerzés (Moszad) egykori vezetője és a belső elhárítás (Sín Bét) volt irányítója elhibázottnak nevezte az iráni fenyegetés túlreagálását.

A koalíciókötés mögött jelentős belpolitikai megfontolások is állnak. A Kadima a felmérések szerint előrehozott választás esetén elveszítené jelenlegi 28 parlamenti helyének a felét, így a kormányba kerüléssel a legkésőbb jövő októberben várható megméretésig Mofaz növelheti befolyását és népszerűségét. A Munkapártból kivált Barak Függetlenség nevű formációja be sem kerülne a kneszetbe, így Netanjahu az előrehozott választás tervének ejtésével megmentette szoros szövetségesévé vált védelmi miniszterét.

Netanjahu az új koalíció élén erősebbé vált, és talán stabil politikai centrumot kovácsolhat össze, mely kevésbé függ a nacionalista és ultraortodox pártoktól. Mindez a belpolitikában is nagyobb mozgásteret ad két fontos kérdésben: új, biztosabb kormányzást lehetővé tevő választási rendszer bevezetésében és az ultraortodoxok katonai szolgálatát tiltó rendelkezések megreformálásában. Egyes kommentárok úgy vélik, nem véletlen, hogy Netanjahu napokkal 102 éves cionista történész apja halála után hozta össze az egységkormányt. Szerintük a keményvonalas Benzion Netanjahu ideológiájának nyomasztó hatásától megszabadulva kiderülhet, hogy a kormányfő nemcsak remek taktikus, de történelmi tettre képes államférfi is.

KERESZTES IMRE