Fejre állt a világ: az "idősödő ifjúság" életviteli és szórakozási formái a szülőknek is mintául szolgálnak - állítják a szociológusok, akik szerint az "élménykultúra" globális és korántsem haszontalan jelenség.

,,Odakint éppen csepeg az eső, de ez persze nem túl sok embert zavar. Ilyen az, amikor mindenki átadja magát a koncerteknek, az igazi rockzenének, és semmi másra sem figyel, semmi más sem érdekli, csak az, hogy egyévnyi szívás után, amikor mindenki belepofázik az életedbe, amikor mindenki azt hiszi, hogy ő kurva okos (...) itt végre kikapcsolhatsz" - foglalja össze egy magyar blogger a fesztiválozás értelmét.

A fesztiválkultúra elterjedését - társadalomkutatók szerint - gyökeres társadalmi változások teremtették meg. A fiatalkor néhány évtizeddel ezelőtt még a kamasz- és a felnőttkor között tanulmányokkal eltöltött pár felhőtlenebb évet jelentette - fogalmaz Somlai Péter szociológus Család és ifjúság című, két évvel ezelőtt megjelent tanulmányában. A radikális változásra az 1960-as években került sor. (Mármint a Lajtától Nyugatra. Keleten a helyzet a rendszerváltásig változatlan.) A szülői háztól korán elszakadva, 18-20 éves korukban önállósodó, egyszerre tanuló és dolgozó, 30-as éveikig független fiatal európaiak és amerikaiak ekkor maradtak ugyanis először hosszú évekig ifjak a szó szociológiai értelmében.

Az 1960-as évekig a felsőoktatás csupán szűk réteget érintett. Az egyetemisták, főiskolások így főként az elitkultúra világával kerültek kapcsolatba. A változás lényege - a Sziget Fesztivál látogatóit szociológiai szempontból évek óta szondázó Gábor Kálmán (a Felsőoktatási Kutatóintézet ifjúságkutató csoportjának vezetője) szerint - abban áll, hogy tömeges tanulással és az ifjúkor kitolódásával szükség lett tömegesen is megszállható terekre, tömegesen is fogyasztható műfajokra.

Az 1967-es monterey-i és az 1969-es woodstocki fieszta az Újvilágban, az 1970-ben startoló Glastonbury Fesztivál Angliában vagy az egy évvel később Dániában elkezdett roskildei "együttlét" lett az élménykultúra fundamentuma. A hippi- és diákmozgalmak csendben kimúltak ugyan, a szabadidő felhasználásának ez a módja viszont fenekestül forgatta fel a nyugati társadalmak szerkezetét. Az ifjúság önálló, a tanulás-munka-szabadidő hármasságát intenzíven megélő "osztállyá" nőtte ki magát: saját fogyasztási státussal és sokszínű kultúrával - állítja mások mellett Anthony Giddens, brit szociológus Modernitás és identitás című, 1992-es kötetében.

Az eredmény: a fiatalok a "szüleik és a konzervatív társadalom ellen lázadva a szórakozás polgári mintáinak követése helyett a kikapcsolódást is egyfajta művészi önkifejezésként élték meg" - fogalmaz Kathryn Herr amerikai szociológus, a Youth & Society (Ifjúság és Társadalom) című szakfolyóirat szerkesztője a korszakot taglaló tanulmányában. A művészet a tömegeké lett - ért egyet Gábor Kálmán -, a korábban kizárólag a művészek kiváltságának tartott értékek (szabadság, függetlenség, önmagam megmutatása, a személyiség kiteljesítése, az egyén szabad közösségválasztása, érzelmi kiteljesedése) alapján szerveződő pop- és rockzenére épülő szabadidős formák révén.

A fesztiválkultúra kialakulása a hagyományos - a fogyasztás mikéntjét is meghatározó - osztálytársadalmak felbomlásához is kapcsolódik. A fiatalok egyre inkább a tömegkommunikációs csatornák által közvetített mintarepertoárból csemegéznek, s nem a család, az iskola vagy a lakóhely a nevelődés terepe - írja erről mások mellett Giddens. Az összetartozás élményével a - jó esetben kultúrafogyasztást is jelentő - közös bulizások szolgálnak.

A hajógyári-szigeti happeningeken és más európai fesztiválokon végzett kutatásokból is kitűnik, hogy a résztvevők a sajátos fesztiválhangulatot tartják e tömegrendezvények legfontosabb értékének. Azaz a vadidegenekkel folytatott traccspartikat, az egymásra való nyitottságot, a véletlenszerű eszme- és tapasztalatcserét. Gábor Kálmán szerint a fesztiváloknak egyéb hozadéka is van. Az ezredfordulóra ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy még a nyugati demokráciák is úgynevezett kockázati társadalmakká alakultak át: az óvodáskortól biztos életpályákon nyugvó stabil polgári jólét a múlté. Az ifjúság kereső-próbálkozó attitűdje, a fesztiválok - egyfelől sárban fetrengéssel, alkohol- és drogfogyasztással, másfelől viszont új értékek befogadásával, toleranciával jellemezhető - élménykultúrája felkészítés az új kihívásokra. A korai önállósodás, a kísérletezés és a közösségi tapasztalatcsere ugyanis segíthet az eligazodásban. A felnőtt(ebb) generációk pedig - a nemzetközi szociológiai kutatások tanulsága szerint - egyre inkább átveszik ezeket az innovatív életstratégiákat.

További "társadalomépítő" szerepet is tulajdonít a fesztiváloknak Hunyadi Zsuzsa, a Magyar Művelődési Intézet tudományos kutatója. Szerinte ezek az "élménytömbök" többféle kulturális hagyományt is tovább éltetnek. A kulináris élvezetekre építő rétes-, halászlé- vagy pálinkafesztiválok, a különböző tematikájú falunapok folytatói a vallási ünnepek örve alatt megrendezett, népszórakoztató funkciót betöltő búcsúk tradícióinak is. A többnapos, de csak egy-egy művészeti ág köré szervezett színházi, filmes vagy komolyzenei seregszemlék pedig a múlt század elején a szűk elitek számára életre hívott velencei képzőművészeti biennále, illetve az 1920-ban indult Salzburgi Ünnepi Játékok által kijelölt úton járnak.

A fesztiválkultúra mindemellett nem elhanyagolható "extra fogyasztást is generál" - állítja a már idézett amerikai Herr. A gyorsétkezdék mintájára itt intenzíven lehet bekebelezni a kulturális és materiális javakat, aztán elégedetten távozni: ez is megvolt.

Trend

Mire jó a fesztivál?

Ha valaki nem tudná, íme a válasz Hunyadi Zsuzsa, a Magyar Művelődési Intézet tudományos kutatójától, A fesztiválok...

HVG Hetilap

Fiesztabüdzsé

HVGA hajógyári-szigeti egy hét együttlétre jut a teljes magyarországi fesztiválkiadás közel egyötöde.