A Magyar Gárda körül fellángoló viták ismét aktuálissá teszik a két világháború között megfogalmazódott kérdést: miként védheti meg magát a jogállam a demokrácia lehetőségeivel visszaélő ellenfeleitől?

A demokráciában az a legviccesebb, hogy maga bocsátja halálos ellenségeinek rendelkezésére azokat az eszközöket, amelyekkel megsemmisíthető - jelentette ki a rá jellemző cinizmussal Joseph Goebbels náci propagandafőnök, miután Adolf Hitler szabályosan megnyerte az 1933-as német választásokat. De a demokratikus államnak a szélsőséges mozgalmakkal szembeni védtelenségét a nácik bírálói is megfogalmazták. Köztük a birodalmi diktátor elől az Egyesült Államokba emigrált Karl Loewenstein német professzor, aki jogász körökben mértékadónak tekintett Militáns demokrácia és az alapjogok című tanulmányában már 1937-ben arra a következtetésre jutott, hogy a fasizmus valójában nem filozófia, hanem a modern történelem leghatékonyabb politikai technikája, amely a szabadságjogokkal visszaélve tör a hatalom megragadására. "Mivel pusztán erőszakkal hosszú távon egyetlen rezsim sem képes fenntartani önmagát, a tekintélyelvű államot az emocionalizmus tartja össze" - ismerte fel az elsők között a náci hatalomgyakorlásra is jellemző sajátosságot Loewenstein.

Magyar Gárda
© Szegő Péter
A jogászprofesszor szerint az antidemokratikus erők a két világháború között nemcsak Németországban, hanem Magyarországon is hatékonyan alkalmazták az érzelmi politizálást. Itt a Tanácsköztársaságot, illetve a baloldalt, a liberálisokat és az "idegenszívűeket" hibáztatták a trianoni területelcsatolásért, Németországban a békeszerződést aláíró liberális kormányt vádolták azzal, hogy tettükkel, mint egy tőrdöféssel, hátba szúrták a hősiesen harcoló katonákat és a német nemzetet. Amíg azonban Magyarországon a nemzeti sérelmek és a reváns igénye a hatalmat a kezükbe ragadókat legitimálta, Németországban az 1919 augusztusában született - akkor még a jobb- és baloldali erők törékeny egyensúlyára épülő - weimari alkotmány ellenségei szították a fenyegetettségre hivatkozva a nemzeti érzelmeket.

A birodalom egykori nagyságára, valamint az említett tőrdöféselméletre való ismétlődő hivatkozás szolgáltatta az érzelmi alapot ahhoz, hogy Németországban tömegesen jelentkezzenek a férfiak a félkatonai szervezetekbe, s hogy a bíróságok még a politikai merényletek, illetve puccsok - például az 1923-as nemzetiszocialista "sörpuccs" - résztvevőire is (hiszen "hazafiakról" volt szó) viszonylag enyhe büntetéseket szabjanak ki. Maga Hitler az állam ellen fegyveres felkelést szervezőkre kiszabható legenyhébb büntetést: öt évet kapott - ebből négy és felet felfüggesztve.

A nyíltan alkotmányellenes erőkkel szemben Németországban is, Magyarországon is már az 1920-as évek elején törvényes szabályozással próbálkoztak. A német szövetségi parlament 1922-ben, a Walther Rathenau külügyminiszter elleni merénylet után hozott törvényben felhatalmazta a tagállamok törvényhozásait, hogy oszlassák fel a köztársaságra veszélyes szervezeteket, vagy korlátozzák működésüket. Több helyütt, például Poroszországban és Szászországban szigorúan értelmezték e jogszabályt, a bajor kormány viszont nem csupán a törvény alkotmányosságát kérdőjelezte meg, de menedéket is biztosított a máshol üldözötté vált jobboldali félkatonai szervezeteknek. A versailles-i békeszerződés a német hadsereg létszámát 100 ezer főben limitálta, ám a különböző, bal- és jobboldali pártokhoz kötődő paramilitáris szerveződések tagsága ezt sokszorosan felülmúlta. A náci párthoz tartozó SA rohamosztag taglétszáma például 1924 és 1933 között 30 ezerről félmillió fölé nőtt. A jobb- és baloldali csoportok - elsősorban a nácik és a kommunisták - közötti utcai harcok egyre nagyobb méreteket öltöttek: 1928-ban Poroszországban 318 utcai atrocitás alkalmával kellett beavatkoznia a rendőrségnek, 1930-ban már 2500-szor.

Magyarországon az 1921. évi III. törvénycikk "az állami és a társadalmi rend hatékonyabb védelméről" öt évig terjedő börtönnel fenyegetett mindenkit, aki "az állam és társadalom rendjének erőszakos felforgatására vagy megsemmisítésére irányuló mozgalmat vagy szervezkedést" folytat, illetve támogat. A levert Tanácsköztársaság ihlette "rendtörvény" elsősorban a kommunisták ellen irányult, ám - főleg a következő évtizedben regnáló Bethlen-kormány idején - a szélsőjobboldali szerveződések ellen is sikeresen alkalmazták. Betiltottak több, az Osztrák-Magyar Monarchia tisztikarából verbuválódott különítményt is. Így Héjjas Iván fajvédő szervezetét, amikor az az 1922-es választások után erődemonstrációt tartott. 1923-ban eltiltották a politikai tevékenységtől a többek között Prónay Pál irányítása alatt álló fajvédő Ébredő Magyarok Egyesületét is. A több bombamerényletet is elkövető Országos Nemzeti Szocialista Pártot, amelynek vezetője, Ulain Ferenc Németországban 1923 januárjában Hitlerrel is felvette a kapcsolatot, még abban az évben betiltották, Ulaint pedig letartóztatták.

A cikk folytatása (Oldaltörés)

A továbbiakban a Bethlen-kormány rendeletei már az olyan célok kitűzését is tiltották, amelyek csak fegyverrel érhetők el, így például polgári védelemre sem szerveződhettek egyesületek. Ám a szigort a jobb- és a baloldallal szemben eltérően alkalmazták. Ennek alátámasztására történészek előszeretettel idézik Horthy Miklós magánkörben elhangzott kijelentését: "Ebben az országban rendnek kell lenni, és én rendet fogok tartani. A rendetlenkedőkbe belelövetek, s ha a rendetlenség a jobboldalról történik, a különbség csak annyi, hogy ezekbe fájó szívvel fogok belelövetni, míg az esetleg baloldalról jövő rendetlenkedésbe passzióval." Miközben a betiltott kommunista párt és a demokratikus ellenzék minden lépését figyelték, az 1924-ben a Fajvédő Pártot megalapító, Hitlerrel nyíltan szimpatizáló, 1929-tól Bethlen kormányában hadügyminiszter, 1932 októberétől miniszterelnök Gömbös Gyula végül elérte, hogy a kormányzó Egységes Párton belül az ő tekintélyelvű irányzata kerekedjen felül. 1936-os halála után váltakozó eredményekkel folyt a politikai küzdelem a konzervatívok és a radikálisok között, és ismét erőre kaptak a parlamenten kívüli szélsőséges mozgalmak.

A jobbközép ideiglenes megerősödésének időszakaiban - a retorikában mindig a baloldalt nevezve fő veszélynek - a szélsőjobboldali szervezetek ellen hoztak újabb intézkedéseket. Így az 1938. évi XVII. törvény minden vezérelvű szerveződést illegálisnak nyilvánított, és a politikai életben részt venni kívánó szervezetek számára megtiltotta, hogy tagjaikat feleskessék, vagy a vezető személye mellett bármilyen nyilatkozattal elkötelezzék. Ennek értelmében Szálasi Ferenc újjáalakuló pártjait ugyan háromszor is feloszlatták, de a negyedikkel, a Nyilaskeresztes Párttal - a náci Németország támogatását akkor már egyedül élvezve - 1944 októberében az újdonsült "nemzetvezető" pucscsal végül magához ragadhatta a hatalmat.

A két világháború között Magyarországon - legalábbis Juan Linz, a Yale Egyetem politológusa szerint - "hegemonisztikus pártrendszerű autoritarianizmus" volt. Összehasonlító tanulmány a fasizmusról című, a magyar viszonyokat is elemző 1976-os munkája az autoriter rendszert olyan államként definiálja, amelyben csak korlátozottan érvényesül a pluralizmus, ugyanakkor hiányzik belőle a totalitárius rendszereket jellemző, mindent átfogó ideológia. A weimari Németország alkotmányos rendje számára az egyik legfőbb nehézséget a stabil kormánytöbbség hiánya, az állandó kormányválság és az utcai politizálás, illetve az erőszak polgárháborús helyzetig történt fokozódása jelentette, ami végül a náci párt választási győzelméhez vezetett. Magyarországon viszont 1922-től 22 évre bebetonozta magát a baloldali ellenzéket ugyan legálisnak elismerő, ám annak tevékenységét erős korlátok közé szorító, a választójogot többször is szűkítő Egységes Párt. A végzetes jobbratolódás itt nem egy ellenzéki párt választási győzelmével valósult meg; a szélsőséges demagógia az egykor konzervatív-liberális kormánypárton belül szerzett híveket magának.

A militáns demokrácia Loewenstein által megfogalmazott koncepciója a tragikus kimenetelű történelmi tapasztalatok révén kristályosodott ki. Eszerint a demokrácia védelme olyan jogi eszközök következetes alkalmazását kívánja, amelyek egyrészt jogkorlátozással védik a demokráciát "a fasiszta hatalomátvételi technikákkal" szemben, másrészt arra is tartalmaznak garanciát, hogy végül ne a végrehajtó hatalom túlzott megerősödése okozza a demokrácia halálát.

TURAI KATALIN-GERLÓCZY FERENC

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!