szerző:
Szablyár Eszter

Diktatúrák megalomániája és a panellakások levegőtlensége társult a betonépítészet fogalmához. Az időközben luxuskategóriává nemesedett irányzat Magyarországon a letisztult, szoborszerű épületek helyett még mindig inkább rossz érzéseket szül.

Párizsi narancsliget adta az ihletet a vasbeton feltalálásához. Az Orangerie egzotikus fáit télire üvegházba cipelő főkertész 1849-ben megelégelte a törékeny agyagedényeket, és helyettük vasrudakkal megerősített, méretes betonládákat öntött. Sikerén felbuzdulva Joseph Monier szaküzletet nyitott, ahol megrendelésre gyártotta az éppen divatos kerti műsziklát, vízgyűjtőt, de épített vasbetonból várárok felett átívelő magánhidat, beltéri lépcsőt, és forradalmi újításként mintaházat is. Ez utóbbi mellett érvelve a többszörös szabadalomgazda feltaláló büszkén sorolta, jöhet földrengés, tűz, víz és jég, a konstrukció állja a sarat. És valóban állta. Olyannyira, hogy néhány évtized elteltével, a múlt század harmincas éveitől a beton egyszerű építőanyagból önálló esztétikai kategóriává lépett elő világszerte. A svájci építészzseni Le Corbusier szellemi hatósugarában gyülekező építészek – a japán Kenzo Tange, a finn–amerikai Eero Saarinen és a magyar Breuer Marcell – befejezetté nyilvánították, önálló életre keltették a zsaluzódeszkanyomokat magán viselő, durva felületet. Ennek szellemében öltött formát brazil jachtklub, harlemi iskola, lőrésekkel tűzdelt, ronchamp-i zarándoktemplom, körkörös egri buszpályaudvar vagy margitszigeti uszoda. 

©

 Diktatórikus rendszerek, az épületeiket szimbolikusan túlméretező ideológiák is a betonra építettek, utólag negatív jelentéstartalommal terhelve azt – magyarázza Vukoszávlyev Zorán építészettörténész. A presztízsvesztés okaként a Harmadik Birodalom és a szovjet éra gigantikus léptékű fellegvárai mellett a világháborút követő, sietős újjáépítés brutális mementóit, illetve a hatvanas-hetvenes évek rosszul megtervezett és silány minőségben ömlesztett, lelketlen lakótelepeit hozza példaként. Panelből Magyarországra is jutott bőven, masszív ellenszenvet ébresztve a modern építészettől amúgy is ódzkodó társadalomban. A Hollóházára tervezett templom beton háromszögeit megpillantó plébános például gyülekezete lelki békéjére hivatkozva arra kérte Csaba László építészt, szánja meg őket inkább egy „kis barokk templomocskával”. A világszínvonalú betontemplom végül felépült, a konzervatív gondolkodásmódot azonban nem sikerült feloldani 1967 óta. A korai modern és a későbbi Iparterv világszínvonalát sem észlelve, a városlakók legfeljebb megtanultak együtt élni a Moszkva téri metróállomás ütött-kopott betonlegyezőjével, és igyekeztek elnézően viselkedni a pasaréti körszálló betontalapzata vagy a kortársaként épült szálloda, a Duna Intercontinental hátsó betontraktusa mellett haladva.

A szitokszóként megörökölt anyag rehabilitációja szellemi nyitottság, szakmai felkészültség és anyagi háttér hiányában még várat magára, noha egy-egy építészeti gesztus már megelőlegezi a felzárkózást a beton-időszámítás legújabb kori fejezetéhez. Ilyen az épülő négyes metró – a tavaly a világ legjobb metróállomásai közé beválogatott – Fővám és Gellért téri megállójának hatalmas föld alatti tereibe szőtt, precíz geometriával összegabalyított betonháló, amely a helyszínen előállított anyag minőségi felületkidolgozásával, illetve a szerkezet-felület-tér hármasságát egységben kezelő látásmódjával úttörőként illeszkedik a betonépítészet két évtizede formát öltött nemzetközi tendenciájába. A látszóbetonon alapuló rendszer a laboratóriumokban kikísérletezett technikai újítások, precíz és az adott körülményekhez szabott receptúrák, kivitelezési vasfegyelem, valamint speciálisan képzett mérnökök segítségével a csúcsminőségű felület előhívását és letisztult jelenlétét hangsúlyozza.

A Stonehenge világának tektonikus őszintesége építészi gondolkodásmódban éledt újjá – határozza meg a látszóbeton filozófiáját az új metróállomások szakértőjekén közreműködő és a Kosztolányi Dezső tér korábbi, betonalapú rendezésében is részt vevő építész, Varga Péter István. A minőségjelzőként, tervezői szándéknyilatkozatként, egyben esztétikai igényként is definiált irányzat két meghatározó őserejeként a betonba is hullámokat író iraki–brit Zaha Hadid és a hagyományos japán arányrendszer, a tatami ritmusához igazodó Tadao Ando dizájnobjektjeit emeli ki. Az itthoni, igencsak lassan gyarapodó kínálatból – a Graphisoft Park pöttyözött székháza, Kis Péter badacsonytomaji beton borpincéje, a frissen öntött budaörsi uszoda és néhány lakóépület társaságából – Dunaharaszti legújabb, rejtőzködő látványosságát említi Varga. A minőségi alapanyagokat használó, költséges eljárás miatt legfőképp középületekben testet öltő világméretű betonreneszánsz ez esetben egy családi ház minimalista kubusában nyilvánul meg, Markó Balázs építész Le Corbusier-t idéző térlátással, függönyöket és beltéri mütyüröket száműző, színes bútorokkal kiegyensúlyozott ipari miliőt alakított ki. A maga valójában meghagyott szürkeség, a felpolírozott és feketére festett felületek, a puritán betonlépcső és a hangelvezető gipszkartonnal leválasztott, hellyel telt terek homlokegyenest eltérnek a településrendezési szabályozás kedvenceitől: a piros tetős, biedermeier romantikába pácolt, álmediterrán egyenkalickáktól.

SZABLYÁR ESZTER

HVG HVG Hetilap

Betontavasz

Zaha Hadid és Tadao Ando európai társépítészei, Roland Mayer és Peter Maximilian Bährle előadását is meghallgathatják...