Aktuális lapszám HVG hetilap 2012/15. SZÁM
Juhász Gábor Itthon

A Fidesz politikai sikere lesz, ha ez összejön

Politikai sikerének könyvelheti majd el a Fidesz, ha összejön a megállapodás a pártfinanszírozás reformjáról. Ez végre olyan „átalakítás” lehet, amin egész Magyarország nyerhet.

Kelemen Zoltán Gazdaság

Fidesz-agrárpolitika a pártklientúra helyzetbe hozására

Botrányos földbérleti akciója is rávilágított arra, hogy a kormánynak csupán a klientúra helyzetbe hozására vannak eszközei, az agrárstruktúra megváltoztatására képtelen. Ahogyan az agrárgazdaság sem lehet a magyar gazdaság kitörési pontja.

Németh András Plázs

A Titanic nővérei is el voltak átkozva

Balesetek és tragédiák árnyékolták be a száz évvel ezelőtt, 1912. április 15-én elsüllyedt Titanic két testvérhajójának, az Olympicnak és a Britannicnak a pályafutását is.

HVG Itthon

Nem csak a Tenkes kapitánya szerzője írt ügynöki jelentéseket

Ügynökként jelentett a Tenkes kapitánya sorozatírója - állt a HVG március 24-iki számának Szőnyei Tamással készült interjújában. Egy lapunkhoz érkezett olvasói levél szerint ezzel még a stábban sem volt egyedül. A levelet alább olvashatják.

HVG Itthon

A Századvég 24 milliós megbízást kapott a Fidesztől

A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja számára készíthet tanulmányokat nettó 24 millió forintért a Századvég Gazdaságkutató Zrt., amely Giró-Szász András kinevezéséig a kormányszóvivő résztulajdonában állt.

HVG Hét nap gazdaság

Alkalmazásverseny

Története legnagyobb felvásárlását hajtotta végre a Facebook, amely arra készül, hogy bevezesse részvényét az amerikai...

Poór Csaba HVG Hetilap

Hasznos teher

Oligarchák segítségével jutott dollártízmilliókban mérhető haszonhoz Igor Suvalov orosz miniszterelnök-helyettes – felesége nevén lévő – cégcsoportja. Az ellenzék korrupciót gyanít.

Vitéz F. Ibolya HVG Hetilap

Vágyak a szárnyaknak

Ambiciózus tervekkel próbálják nyereségessé tenni működésüket a vidéki repülőterek, ám ehhez az utasforgalom megtöbbszörözésére lenne szükség.

HVG HVG Hetilap

RMDSZ-es minisztercsere

Korodi Attila (RMDSZ) a képviselőház külügyi bizottságának elnöke váltja a posztján Borbély László lemondott...

G. Tóth Ilda HVG Hetilap

Vadkelet

A becsődölt devizahitelesek házainak építése késik, a helyszínül szolgáló település azonban máris igyekszik sápot szedni.

HVG HVG Hetilap

Pénzt és életet

Óvatosabban vezetnek a sofőrök Nagy-Britanniában, ha tudják, hogy műholddal figyeli őket a biztosítójuk.

HVG HVG Hetilap

Drága ingyenesség

Az ingyenes mobiltelefonos alkalmazások az általuk elhasznált energia háromnegyedét a felhasználóval kapcsolatos...

HVG HVG Hetilap

Válságkezelő innováció

Kutatás-fejlesztési tevékenységgel még válság idején is lehet gyarapodni – ezt bizonyítja több hazai építőipari cég...

HVG HVG Hetilap

Birkás Ákos

Absztrakt fejsorozata alapozta meg nemzetközi hírnevét, később különböző emberek félportréiból összeállított...

HVG HVG Hetilap

Szféra: fogynak

Kiléptek az eddigi tulajdonosok a Szféra Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft.-ből.

Tálas Andrea HVG Hetilap

Megigéző megszállottság

Modigliani és kortársai alkotásaihoz adalékként az olasz festőzseni mecénásának és gyűjtőjének portréja is kirajzolódik egy párizsi magánmúzeumban.

Németh András Világ

Ami összetartozik

Fordulat történt a balkáni albán vezetők politikájában: korábban cáfolták, hogy céljuk lenne Nagy-Albánia, de az utóbbi időben többen is felmelegítették a tervet.

HVG Stílus+

A fotóművészet születése

A fényképezés történetének meghatározó jelentőségű időszaka volt az 1889–1929 közötti négy évtized, amikor a...

HVG Hét nap gazdaság

MFB-hitelek bankoknak

Éven túli lejáratú hiteleket nyújthat a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) – akár kötvényjegyzés útján – magyarországi...

HVG HVG Hetilap

Kockák a kockából

A Masat–1, az első magyar műhold sokkal jobb fotókat készített a Földről, mint több más kocka alakú, egykilós társa...

HVG HVG Hetilap

Nem árt, nem használ

A jó termés és a magas árak mentették meg eddig a semmittevő agrárkormányzatot a gazdák haragjától – állítja Raskó...

Sághy Erna HVG Hetilap

Szoctalan pol

A csekély kereslet miatt máris átszabnák a lakástámogatás januárban életbe lépett rendszerét.

HVG HVG Hetilap

Városiasodás az EU-ban

Az EU tagállamaiban a lakosság 41 százaléka városi régiókban élt 2011 kezdetén, 23 százalékuk vidéken, a többiek...

HVG HVG Hetilap

Lencse feltéttel

Az égboltra nézve a szemüvegen át nemcsak a pillanatnyi felhősödés látszik majd, hanem az is, milyen idő várható.

Geri Ádám HVG Hetilap

Memóriazavarók

Rövid távon a fájdalom, hosszabb távon a traumatikus élményekhez kötődő emlékek elfeledtetését ígérik a memória blokkolásával próbálkozó legújabb kutatások.

HVG HVG Hetilap

Grass botrányos verse

Izrael mint titkos atomhatalom az igazi veszély a világbékére, ráadásul kiirtással fenyegetheti az egy szájhős által...

Csabai Károly HVG Hetilap

Állásponton

A kormány beruházóriasztó lépései miatt még egyetlen szabályozott ingatlanbefektetési társaság sem alakult.

Szelényi Zsuzsanna Világ

Demokrácia, építés alatt

Nem válogathat a rá váró temérdek kihívás között a mérsékelt iszlamista vezetésű tunéziai kormány, amely megfeszített munkával formálja a forradalom utáni társadalmat.

HVG Hét nap gazdaság

Kispesti végrehajtás

Önkormányzati tulajdonú cégekre, köztük a városfejlesztéssel és -üzemeltetéssel foglalkozó Kispest Városfejlesztési és...

Tálas Andrea HVG Hetilap

Színélénkítés

Szabad kezet akar kapni az olasz Benetton család a növekedésben megrekedt, csökkenő nyereségű divatcég átszervezésében, ezért felvásárolja a vállalat milánói tőzsdén forgó részvényeit.

HVG HVG Hetilap

Tétova félrelépők

A hatvan felé közelítő Mary színes műanyag rudakkal a kezében, zenére ugrál egy medencében, lelkes fiatalok közt.

Dobszay János; Kelemen Zoltán HVG Hetilap

Portré: Kósa Ádám

„Magamat kétnyelvűnek tartom: szüleim siketek, nagymamám halló, így mindkét irányból megfelelő képzést kaptam” – jelzi...

Lukács Andrea HVG Hetilap

Van új a hub alatt

Kozmopoliták trendi menedéke a belvárosi Brody House, brit és svéd tulajdonosai a művészetek, a dizájn, a rejtett budapesti értékek mentén teremtenek kulturális platformot.

HVG HVG Hetilap

Pártpénzkanyarok

1989: A politikai egyeztető tárgyalásokon született megállapodás alapján az Országgyűlés elfogadta a pártok...

HVG HVG Hetilap

Sír a labda

Nem jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája nagy pénzt hozó végjátékába a spanyol Barcelona elleni vereségével az AC Milan...

HVG Reflex

Sakkmezők lovagjai

HVG, 2012. március 31. Érdeklődéssel olvastam írásukat, amely áttekintést adott a magyar sakkélet kiválóságairól.

HVG HVG Hetilap

Érző padló

Nagyobb eséllyel élheti túl szívrohamát, akinek telik majd okos padlóra.

Riba István HVG Hetilap

Erőnek ereje

Igazságügyi célra venné igénybe a kormány a Néprajzi Múzeum és a Politikatörténeti Intézet által használt egykori Kúria épületét.

Nagy Gábor HVG Hetilap

Ér a nevük

A japán Nissan kisautóként éleszti újra a Datsunt, az olasz Fiat átkeresztelt Chryslereket hoz Európába: az autógyárak piaci részesedésüket próbálják növelni a márkanévjátékkal.

HVG HVG Hetilap

Túlélő legendák

Száz évvel az 1517 halálos áldozatot követelő Titanic-katasztrófa után is több alaptalan legenda övezi a világ talán...

HVG HVG Hetilap

Váltóláz

Orbán Viktor pártelnök gyengülésére utalhat, hogy a húsvéti ünnepekig nem sikerült megneveznie a Fidesz – voltaképpen a saját – államfőjelöltjét.

HVG HVG Hetilap

Kereskedők lázadása

Munkalassításra készülnek az Auchan dolgozói, egyelőre nem sikerült ugyanis megállapodniuk a francia...

HVG HVG Hetilap

Névparádé

Amilyen lassan alakul ki a Fidesz álláspontja, olyan gyorsan dobnak be neveket azok, akiknek viszont nincs...

HVG HVG Hetilap

Bukott szír tűzszünet

Ropogtak a fegyverek Szíria-szerte kedden is, Basar Asszad elnök pedig utalást sem tett arra, hogy az éjfélkor lejáró...

Gál Krisztián Világ

Csíkot húznak

Romlik a biztonsági helyzet azokban a közép-amerikai országokban, amelyeken keresztül a mexikói kartellek északra viszik a délen készített kábítószert.

HVG HVG Hetilap

Téglánként osztják ki

A takarékosság pénzbe kerül: a precíz tervezésre és az energiahatékonyságra előbb költeni kell, hogy az épület létrehozása és fenntartása utóbb gazdaságos legyen.

HVG HVG Hetilap

Dalest

A nálunk egyre inkább feledésbe merülő dalesteket kívánja feltámasztani Wiedemann Bernadett mezzoszoprán énekesnő és...

HVG HVG Hetilap

Betiltott büszkeségnap

Bírósághoz fordultak a melegszervezetek a július 7-ére tervezett Budapest Pride rendőrségi tiltása miatt.

Horváth Éva HVG Hetilap

Eső előtt köpönyeg

Érdemes lehet a régi lakás-biztosítás helyett újat kötni, például az egyre gyakoribb özönvízszerű esők, szélviharok és jégverések miatt.

HVG HVG Hetilap

Rövid

A népszerűséget és az intellektust ötvöző értelmiségi szappanoperának nevezte egyik méltatója Ljudmila Ulickaja...

HVG 5 x 1 perc

Filmplakátritkaságok

Metropolis – eget karcoló árak Azelőtt soha nem látott összegből, ötmillió birodalmi márkából készítette el a német...

Gyenis Ágnes Egyperces

Befektetők bibliája?

Akár befektetési célpont is lehet a közel 600 ezer forintért kapható, magyar nyelvű Bécsi Arany Biblia – vélekedik Belopotocky Gabriella, a kiadó német Bertelsmann Group munkatársa.

HVG HVG Hetilap

A papír statikája

Hiába ígérnek évek óta ezermilliárdos fejlesztéseket az építőiparnak, az uniós támogatások csigalassú bürokráciája és a közmunkaprogramok tovább nehezítik az ágazat szereplőinek megélhetését.

Bedő Iván HVG Hetilap

Hogy mennek ki?

A súlytalanság még mindig megkeseríti az űrhajósok hétköznapjait. Gagarin után (rá emlékeztet az április 12-ei űrhajózás napja) több mint fél évszázaddal sem birkózik meg a technika néhány apróságnak tűnő, de annál fontosabb dologgal.

HVG HVG Hetilap

Made in Valahol

Rozsdával és olajjal szennyezett orvosságot vont ki a patikákból a hatóság.

HVG HVG Hetilap

Batthyány Tanácsadó: vég?

Kényszer-végelszámolási eljárást indított a cégbíróság a 72 éves Batthyány-Strattmann Ádám, Antall József egykori...

Vajna Tamás HVG Hetilap

Visszafejtve

Új eljárásra utasította a Kúria a másodfokon eljáró Győri Ítélőtáblát a 2008-ban furcsa körülmények között privatizált kerteskői ménes ügyében.

Németh András HVG Hetilap

Szűkülő tér

A hazai belsőépítész-társadalmat nem csak a megrendelések számának zuhanása sújtja: itthon ezt a szakmát az építtetők nem tekintik kihagyhatatlannak.

HVG HVG Hetilap

Közrádió: vagyon nélkül

Hivatalosan is átkerültek a közrádió vagyontárgyai és készpénze az állami műsoralaphoz, az MTVA-hoz, miután a Magyar...

Csabai Károly HVG Hetilap

Vágóképek

Az oldalazó részvényárfolyamok miatt ezúttal a szokásosnál nagyobb figyelem irányulhat az osztalékot fizető tizenegy budapesti börzeszereplő ajánlataira.

HVG HVG Hetilap

Papírkötés

A bíróságon dőlhet el, törvényesen vezet-e be csekkdíjat májustól a Magyar Telekom.

HVG HVG Hetilap

Kúriai viharok

A volt főbíró külföldön perel, a kormány a bírósági jogszabályok gyors módosítására kényszerült, a Velencei Bizottság...

A címlapról ajánljuk