Aktuális lapszám HVG hetilap 2017/14. SZÁM
Fókuszban
HVG HVG Hetilap

Civilek a pályán

A CEU-botrány hangzavarában szinte elveszett, hogy a civiltörvény tervezete is elkészült. Kértük ezért Soros György másik jelentős magyar szervezetének reakcióját, ám a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) vezetése sok szempontból ellentétesen viselkedik, mint a CEU. Több csatornán próbáltuk szóra bírni képviselőjüket, de – egy svájci diplomata szavaival élve – ezúttal „kétszer meggondolták, mielőtt nem mondtak semmit”.

Windish Judit, Gergely Márton HVG Hetilap

Volt egyszer egy kis Nyugat

A kormánypárt magyar érdekek ellen vétve, hidak százait felégetve elfogadta azt a törvényt, amelynek a CEU akkor sem tud megfelelni, ha akar. Míg a keleti szélben könnyű felismerni Putyin fagyos eszméit, a jogszabály könyörtelen átverése letagadhatatlanul magán viseli Orbán Viktor, korábbi Soros-ösztöndíjas kézjegyét.

HVG-Ténytár
Szellem
HVG HVG Hetilap

Távirati úton

Ha a németek nem ügyetlenkednek egy diplomáciai távirattal és visszafogják a tengeralattjáróikat, akkor az USA talán mégsem fordítja meg az első világháború kimenetelét.

Hercsel Adél HVG Hetilap

Útmutató költőtárs

A szovjet újhullám ötvenes évekbeli irodalmi nemzedékének emblematikus alakját, a verseivel tömegeket vonzó, a hatalommal szemben kritikus költőt 84 évesen érte a halál.

Trend
Szabó M. István HVG Hetilap

Igénysrófolók

Az új irodákat kereső cégek érzékennyé váltak az energiahatékonyságra, de a döntésükben már nem csak az alacsony rezsi számít.

G. Tóth Ilda HVG Hetilap

Itt kötöttek ki

Lakóhajókból alakítottak ki trendi irodaparkot egy régi amszterdami hajógyár területén, ahol a környezetszennyezés miatt a hagyományos építkezés lehetetlen volt.

Gyenis Ágnes HVG Hetilap

Kockafeltételek

Felfelé húzza egymást az ingatlan- és a lakáshitelpiac, és úgy tűnik, még jövőre is kitart a lendület. Az állam azonban épp azokon nem segít, akiken leginkább kellene.

Gazdaság
Nagy Gábor HVG Hetilap

Ütközések

Botrányok tépázzák az agresszíven terjeszkedő Uber autómegosztót, amelynek befektetői szeretnének „felnőtt felügyeletet” a szeszélyes alapító, Travis Kalanick mellé.

G. Tóth Ilda Vállalkozás

Szárnyszegetten

Masszív adósságai miatt csak a hitelezők – többek között Demján Sándor – türelmén múlhat a reptéri földi kiszolgáló Malév GH sorsa. Ráadásul a megítélt állami támogatás miatt a versenytársak feljelenthetik Brüsszelben.

Cégvilág

A címlapról ajánljuk