szerző:
HVG

Bizonytalanná vált az 1974 óta megosztott földközi-tengeri szigetország újraegyesítése, miután a több mint két éve tartó ígéretes egyeztetések ellenére a múlt pénteken megállapodás nélkül felállt a tárgyalóasztaltól Nikosz Anasztasziádész ciprusi államfő, és Mustafa Akinci, a kizárólag Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság elnöke. Az ENSZ égisze alatt, Görögország, Törökország és az egykori gyarmattartó Nagy-Britannia, valamint az EU képviselőinek részvételével a svájci Crans-Montana üdülőhelyen tartott megbeszéléseken a két fél éles vitába keveredett biztonságpolitikai kérdésekben, és úgy tűnik, ebben kibékíthetetlenek az ellentétek. A görög ciprióták számára elfogadhatatlan, hogy Ankara továbbra is jogosnak tartja a sziget északi részének megszállását, ezért az újraegyesítés után sem vonja ki csapatait az északi országrészből. A törökök nem hajlandók semmisnek tekinteni a Ciprus, Görögország, Törökország és Nagy-Britannia között létrejött 1960-as megállapodást, amely Ankarát a ciprusi törökök védőhatalmának ismerte el. Megállapodás hiányában feszültséghez vezethet, hogy a jövő héten a francia Total megkezdené a Ciprustól keletre lévő tenger alatti földgázmezők feltárását. Ezekre a ciprusi törökök is igényt tartanak, és Ankara korábban azzal fenyegetett, hogy beveti a hadihajóit, ha Nicosia egyoldalúan elindítja a fúrást.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!