szerző:
HVG

Abháziában vérmérgezést kapott, ezért nem jelent meg június 23-ai gyanúsítotti meghallgatásán a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti (EP) képviselője. A hír tíz nappal későbbi napvilágra kerülésekor Kovács először – tréfának szánva – egy fotót töltött fel magáról az internetre, amint Brüsszelben újságot olvas, később azonban elismerte, hogy Abháziában egy orosz kolostorban tartott előadást, majd a tengerparton belelépett valamibe, amitől vérmérgezése lett. A KNYF jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt szerette volna meghallgatni Kovácsot, akinek ebben az ügyben májusban függesztette fel az EP a mentelmi jogát. Egy másik, kémkedési ügyében ez már 2015 őszén megtörtént, ám akkor az EP kikötötte, hogy Kovácsot nem lehet letartóztatni. Az újabb felfüggesztéskor ezt a kitételt már mellőzte a parlament határozata, így Kovácsnak azzal kell szembenéznie, hogy július 19-ei meghallgatásán őrizetbe is vehetik.