szerző:
HVG

4 százalékos bejutási küszöböt, alapesetben 222 fős parlamentet – benne 110 egyéni képviselőt – javasol a Közös Ország Mozgalom. Fontos változás lenne a győztes jutalmazásának megszüntetése: egy párt legfeljebb olyan arányban lehetne jelen a parlamentben, amilyen arányban országosan a szavazatokat kapta. A törvénytervezeten nyolc párt képviselői dolgoztak, a parlament elé pedig az LMP, az MSZP, az Együtt, a PM és a Liberálisok képviselői terjesztették. Az elképzelés szerint a magyarországi lakhellyel nem rendelkező választók külön kerületet kapnának, amelyben két mandátum sorsa dőlne el. Az egyéni kerületi induláshoz a maihoz hasonlóan 500 helyi ajánlás kellene, a külhoniban elég lenne 250 is. Nemcsak a határon túliak, hanem az ideiglenesen, de életvitelszerűen külföldön élők-dolgozók-tanulók is voksolhatnának levélben. Az országos listához továbbra is 27 egyéni jelölt lenne a feltétel, de azt legalább kilenc megyében és a fővárosban kellene összeszedni.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!