szerző:
HVG

A karitatív ételosztásokat korlátozó miniszteri rendeletet készített elő az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A Népszava birtokába került tervezet szerint a jövőben civilek és politikai pártok nem, kizárólag állami, önkormányzati és egyházi szervezetek kaphatnának területfoglalási engedélyt ételosztás céljából. A civil szervezetek már azzal kiváltották a kormány haragját, hogy korábban menekülteknek is segítettek. Most úgy látszik, már az is zavaró tényezőnek minősül, hogy az ételosztásokon nemcsak hajléktalanok, hanem egyre gyakrabban kispénzű nyugdíjasok és nagycsaládosok is feltűnnek. Az intézkedés az egyik legjelentősebb ételosztó egyházat, a Krisna-tudatú hívők közösségét is érinti, mivel a feladatot ténylegesen koordináló Ételt az Életért Alapítvány maga is civil szervezet. Debrecen már lépett: 35 forintos négyzetméterenkénti területhasználati díjat kell fizetniük az ételosztóknak, ami jelképes, de a kötelezettség önmagában is jelzi, hogy a szolidaritás csupán megtűrt tevékenységgé vált.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!