szerző:
HVG

Szerbiában 139 embert vettek őrizetbe a hatóságok egy nagyszabású, több napig tartó és számos városra kiterjedő razzia során. A letartóztatottak között elsősorban fegyver- és kábítószercsempészek vannak, de akadnak emberkereskedők is. Lapjelentések szerint a hatóságok 130 kilogramm kábítószert, több tucat fegyvert és nagy mennyiségű lőszert, valamint egyéb katonai felszerelést foglaltak le. A razzia során felszámoltak hét olyan laboratóriumot is, ahol nagy mennyiségű kábítószert állítottak elő a bűnözők. Szerbia a bűnszövetkezetek által kiépített balkáni útvonal egyik fontos szakasza. A kábítószer nagy része Nyugat-Európa felé tart, míg a fegyverek többsége Koszovóba, illetve állítólag a macedóniai albán bűnözői csoportokhoz jut. Az őrizetbe vételek során feltűnően magas volt az albán nemzetiségű s egykor a Koszovói Felszabadítási Hadsereg soraiban harcolt polgárok aránya. A szerb rendőrök legutóbb áprilisban számoltak be nagy fogásról, akkor Dél-Szerbiában foglaltak le nagy mennyiségű, Macedóniába szánt kézifegyvert.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!