szerző:
HVG

Több száz garanciális javítást kért a Várkert Bazár felújítását végző cégektől a Miniszterelnökség. Lázár János szerint a időjárási körülményekkel, a vizesedéssel és a látogatók nagy számával magyarázható a normál ütemnél gyorsabb amortizáció. A Miniszterelnökséget vezető miniszter magyarázata szerint a falak azért foltosak, s pereg róluk több helyütt a festék, mert az épületegyüttest az elődeik elhanyagolták. A Mária-lift pedig a vár alapkőzetéből származó gyakori vízfolyás miatt ázik. A burkolatok is repedeznek, a kovácsoltvas díszkerítés rozsdásodik. A felújítást a West Hungária Bau Kft. és a Swietelsky közösen végezte, a garanciális munkák 90 százalékának pedig már eleget is tettek. A 20 milliárd forintból rendbe hozott komplexumot a 2014-es választások előtt, majd utána még egyszer átadták. Mára kedvelt turistacélponttá vált, évente több százezren látogatják. Orbán Viktor korábban úgy fogalmazott: a Várkert Bazár a kormányzásuk szimbóluma is lehetne.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!