Aktuális lapszám HVG hetilap 2018/01. SZÁM
Fókuszban
G. Tóth Ilda, Szabó Yvette HVG Hetilap

Prédabeszéd

Munkaerő-kölcsönzés, újabb médiumok és szállodák, külföldi befektetések és állami erdőgazdaságok – már felsejlenek a kormányhoz közel álló oligarchák további vagyonfelhalmozásának tárgyai.

Magyarország
Szalai Anna HVG Hetilap

Kormányzati terepasztal

Budapest nyolc éve kiszolgálja az állami terveket. A főváros három egykori főépítésze először ült egy asztalhoz, hogy összevesse tapasztalatait a kormányzati ötletrohamokról, a túlszabályozásról, az építészeti hulladékról és az erőtlenül alkudozó önkormányzatokról.

Hamvay Péter HVG Hetilap

Magyarország Zrt.

Melyik diktatúrához hasonít inkább az Orbán-rendszer? Hová menekülhetnek Orbánék egy elveszített választás után? Ezekről és a NER-nek az elmúlt rendszerrel való kontinuitásáról is beszél történész interjúalanyunk.

Riba István Itthon

Az iskolaállamosítás fő célja kudarcot vallott

A 2011-ben elkezdett átalakítást azzal indokolták, hogy csökkenti majd a különbségeket a városokban, illetve községekben élő diákok teljesítménye között. Na, ez a különbség azóta éppenséggel nőtt.

Magyarország | 7 nap
HVG-Ténytár
Világ
Szabó Márta HVG Hetilap

Kezdődik a tánc

Elakadt vagy elbukott reformok, sorozatos pártviszályok, erősödő populizmus árán kerülte el Olaszország az előrehozott választásokat. Most viszont már össze kell mérni az erőket.

Németh András HVG Hetilap

Felpörögve

A kerékpárossportra újabb árnyék vetült a brit Chris Froome doppinggyanúja miatt. A legnagyobb szégyenben azonban Oroszország maradt, amelynek sportolói csak semleges versenyzőként indulhatnak a phjongcshangi téli olimpián.

Vass Péter HVG Hetilap

Állnak a vártán

Az új évben is folytatódik a bizonytalanság Katalóniában, miután nem eredményezett áttörést az előrehozott decemberi választás, aminek nyomán a katalán társadalom az eddiginél is megosztottabbá vált.

Nagy Gábor HVG Hetilap

Régi nóta

A nem a kedve szerint szavazó tagállamokat és magát a világszervezetet is pénzmegvonással fenyegeti Donald Trump amerikai elnök, aki az ENSZ-ben sóhivatalt lát.

Világ | 7 nap
Tech + tudomány
Balázs Zsuzsanna Tech

Képesek lennének-e élni az emberek a Mars felszínén?

A marsi emberi élet lehetőségére keresi a választ a tervek szerint május 5-én útnak induló amerikai bolygóközi járat, az InSight. A Földdel szomszédos bolygó talaj alatti rétegeinek tanulmányozására alkalmas szondától az amerikai űrhivatal, a NASA annak kiderítését várja, hogy mennyire lakható a környék, ha az emberek bunkerekbe költöznek, védőfelszerelést használnak és a planéta belsejének geotermikus energiáját hasznosítják.

Bedő Iván Tech

Változás a reptereken: minden poggyászra nyomkövetőt tesznek

A légitársaságok hamarosan utolérik a csomagfutárokat: bevezetik a feladott poggyászok alaposabb nyomon követését. Ami magától értetődőnek látszana, az többéves előkészület után, csak idén júniustól válik kötelezővé.

Szellem
Morvay Péter HVG Hetilap

Közös akarat

Bár sok nyűggel járt, Csehszlovákia negyedszázada történt kettéválása máig példaként szolgál arra, hogy a nemzeti önállósodást tárgyalásos úton, vérontás nélkül is véghez lehet vinni.

Hamvay Péter HVG Hetilap

Tüneményes aranykor

Kilenc Cézanne, hat-hat Gauguin és Van Gogh volt egykor magyar magángyűjteményekben. Mára egyetlen darab maradt belőlük, a többi Oroszországba és Amerikába vándorolt.

Bedő Iván HVG Hetilap

Fordulatok éve

A múlt század Nagy Éve Nyugaton a 68-asok nemzedékét állította – jórészt sikeres – pályára, és új reményeket váltott valóra, Keleten azonban régi remények újabb elfojtását hozta magával. Jubileumi előzetesünk.

Szentgyörgyi Rita HVG Hetilap

Fészekelhagyók

Szexuális identitászavar, a nemek cseréje, abszurd házasság. A Földi paradicsom tragikomédiájában bárkinek lehet szerepe.

Gazdaság
Szabó Gábor HVG Hetilap

Ahogy tetszik

Alapjogokat sért, de törvényes, hogy a szívének kedves beruházásokat sürgősséggel engedélyezteti a kormány, a hatóságokat pecsétnyomó szervezetté silányítva.

HVG HVG Hetilap

Téveszmék fogságában

Kitartóan ragaszkodik a Magyar Nemzeti Bank a laza monetáris politikához, ám ennek távlati kockázatai nem csekélyek, például az infláció érzékelhetően a megcélzott fölé pöröghet – fejtegeti Surányi György egyetemi magántanár, a jegybank korábbi elnöke.

Nagy Gábor HVG Hetilap

Egér fogta róka

A filmszínházakból a nappalikba költöztetheti a mozit a Disney, amely a 21st Century Fox felvásárlásával óriási mennyiségű tartalmat gyűjt be, amit streamingszolgáltatással közvetlenül juttathat majd el az előfizetőkhöz.

Vélemények
Portré
Cégvilág
5 x 1 perc

A címlapról ajánljuk