szerző:
HVG

Több mint tíz ember sebesült meg egy szentpétervári szupermarketben elkövetett pokolgépes merényletben. A kis mennyiségű – 200 gramm trotilnak megfelelő – robbanószert a bolt bejáratánál lévő csomagmegőrzőben rejtették el, s a hatóságok elfogták és elmeorvosi vizsgálatra küldték az elkövetőt. Vlagyimir Putyin államfő még a hivatalos vizsgálat kezdete előtt közölte, hogy terrorakcióról van szó, s bejelentette: arra utasította a rendvédelmi erőket, hogy ne szedjenek foglyokat a terrortámadások esetén, inkább a helyszínen semmisítsék meg az elkövetőket. A kemény hangú nyilatkozat az után hangzott el, hogy az 1999 óta miniszterelnökként vagy államfőként folyamatosan hatalmon lévő Putyin megerősítette: indul a márciusi elnökválasztáson, ám ezúttal függetlenként, nem pedig a kormányzó Egységes Oroszország jelöltjeként. A győzelme biztosra vehető, már csak azért is, mert az egyetlen komoly ellenjelöltet, Alekszej Navalnij korrupcióellenes bloggert a központi választási bizottság hivatalosan is eltiltotta az indulástól.