szerző:
HVG

Észak-Korea kész tárgyalni atomarzenálja feladásáról az Egyesült Államokkal, normalizálni a viszonyt Washingtonnal, és a megbeszélések idejére felfüggeszteni tömegpusztító fegyvereinek tesztelését. A váratlan ajánlatot Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor annak a dél-koreai delegációnak tette, amely a phjongcshangi téli olimpia kapcsán beindult békülési folyamat továbbviteléről tárgyalt hétfőn és kedden Phenjanban. Azt is bejelentették, hogy a 34 éves Kim április végi csúcstalálkozóra hívta Mun Dzse In dél-koreai elnököt, és azt ajánlotta, erre a tűzszüneti vonalon fekvő Panmindzsonban kerüljön sor. Dél-koreai államfő eddig kétszer, 2000-ben és 2007-ben – mindkét alkalommal Phenjanban – találkozott Észak-Korea vezetőjével, aki akkor az ifjú Kim apja, Kim Dzsong Il volt. A csúcstalálkozó előkészítésén közös munkabizottság dolgozik, és forródrótot is létesítenek a két főváros között. A tízfős delegációt vezető Csang Euj Jong elnöki nemzetbiztonsági főtanácsadó és Szu Hun, a dél-koreai titkosszolgálat főnöke a héten Washingtonba utazik, hogy az amerikai kormánytisztviselőket tájékoztassa a Phenjanban elhangzottakról. Donald Trump amerikai elnök hol atomháborúval fenyegeti meg Észak-Koreát, hol pedig közli, kész tárgyalni, ha Phenjan feladja nukleáris arzenálját.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!