szerző:
HVG

Először hirdetett fegyvernyugvást a Talibán szélsőséges mozgalom Afganisztánban, mióta 2001-ben az USA vezette invázió megdöntötte a kormányát. A háromnapos tűzszünet a ramadán böjthónapot lezáró Id al-Fitr ünnepre esik, így az valamikor csütörtökön vagy pénteken veszi kezdetét. Előzőleg Asraf Gáni elnök június 20-áig jelentett be egyoldalú tűzszünetet. A tálibok közölték, hogy részükről a harcok beszüntetése nem vonatkozik a külföldi katonák elleni műveletekre. A nemzetközi, így főként az amerikai erők teljes kivonulása amúgy a tálibok előfeltétele az esetleges béketárgyaláshoz. Az erőszak tartós csökkenését gátolja azonban, hogy hétfőn egy kabuli minisztérium bejáratánál öngyilkos merénylő robbantotta fel magát. A 13 halálos áldozatot követelő merényletet az Iszlám Állam (IS) vállalta magára. A kabuli kormány egyébként azt követően határozott az egyoldalú fegyvernyugvásról, hogy a vallási vezetők gyűlése, a loja dzsirga fatvában ítélte el a terrorizmust, és az öngyilkos merényletet iszlámellenesnek mondta ki. A több mint kétezer hittudós tanácskozása is kamikazeakció célpontja volt: az IS által vállalt merényletben 14-en haltak meg, köztük 7 vallási vezető. Bár az IS számtalan támadást a magáénak nyilvánít, afgán biztonsági tisztviselők úgy vélik, az erőszak sokszor a Talibánnal szövetséges Hakkani-hálózat keze nyomát viseli.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!