szerző:
HVG

Bekérette az ukrán külügyminisztérium Pap László Csabát, a kijevi magyar nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét. Az ukrán külügy Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédét tette szóvá, amiért kijelentette, hogy nem reális Ukrajna EU- és NATO-tagsága. Az ukránok szerint részben éppen Magyarország ellenállása miatt állnak távol a lehetőségtől, hiszen az oktatási törvénynek a kisebbségellenes paragrafusai miatt a magyar külügy blokkol minden ukrán EU-s és NATO-közeledést. A magyar külügy szerint Ukrajna csak magának köszönheti, hogy nem kerül közelebb a nyugati szervezetekhez, a magyar miniszterelnök csak ténymegállapítást tett. Az ukrán külügy a magyar diplomatának egyúttal tiltakozó jegyzéket adott át, amelyben hivatalos magyarázatot követelt azért, hogy Budapesten Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztost neveztek ki Grezsa István személyében. Szerintük a magyar kormány így a saját illetékességi körébe vonta Ukrajna szuverén területének egy részét. Grezsa (képünkön balra) már évek óta betölti ezt a pozíciót, igaz, eddigi titulusa szerint csak „koordinálta” Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködését a térség összehangolt fejlesztési feladatainak kormánybiztosaként.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!