szerző:
HVG

Öt nullát levág a valutájából, a bolívarból Venezuela, hogy ezzel próbálja megfékezni a vágtató inflációt, ami az ellenzék szerint júliusban már átlépte a 80 ezer, és az IMF azt becsüli, hogy az év végére elérheti az egymillió százalékot. Az új, úgynevezett szuverén bolívar árfolyamát – valamint az árakat, a fizetéseket és a nyugdíjakat – a februárban önhatalmúlag létrehozott, ám eddig nem használt nemzeti kriptovalutához, a petróhoz kötik. Egy petro 60 dollár, illetve 3600 szuverén bolívar lesz. A Nicolás Maduro elnök által ismertetett elképzelések szerint a jegybank rendszeres árverésen értékesítené az olaj árának s vele az exportbevételeknek a zuhanása miatt hiánycikké vált dollárt. Szeptemberig nem nyúlnak viszont a rendkívüli mértékben támogatott benzin árához. Így a Reuters hírügynökség szerint az a helyzet állt elő, hogy a világ legnagyobb olajtartalékával rendelkező, de gazdasági káoszba süllyedt Venezuelában a feketepiaci árfolyamon számolt egy dollárcentért 16 ezer liter üzemanyagot lehetne vásárolni. A teljesen elértéktelenedett minimálbért 3300 százalékkal emelik, s külön bónuszt kapnak azok, akik a kormányzó szocialista párt által kibocsátott igazolvány tulajdonosai. A súlyos áruhiány, a kieső áram- és vízszolgáltatás és az általános nyomor elől a modern Latin-Amerika legnagyobb exodusában már 2,4 millió venezuelai menekült külföldre, ám a szomszédos országok türelme fogytán, és szigorítják a belépést.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!