HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2004\44. SZÁM
Könnyen lehet, hogy George W. Bush szándékainak megfelelően a félelem dönti el a november 2-ai amerikai elnökválasztást, és republikánus győzelem születik. Ha mégis a demokrata John Kerry győz, elsősorban az amerikai politika stílusa változik meg.
BejöttA hétfői nem hivatalos eredmények szerint Hamid Karzai győzött az afganisztáni elnökválasztáson. A viszonylag békésen és tisztán lezajlott szavazás fordulópontot jelenthet a rendezésben.
Mennyi az orosz igazság?Vlagyimir Putyin elnök a jelek szerint második mandátumának 2008-as lejárta után sem kívánja más kezébe adni az ország vezetését.
BékeigézetLapzártánk után szavaz az izraeli parlament a Gázai övezet vitatott, egyoldalú kiürítéséről, amelynek révén első ízben számolnának fel zsidó telepeket palesztinok által követelt területen. A tét egyúttal a Saron-kormány jövője.
Kívül maradásA nemzetközi közösség minden igyekezete ellenére is bojkottálták a Koszovóban élő szerbek a múlt hét végén megrendezett parlamenti választást, amely a fő albán politikai erők szerint újabb állomás a tartomány teljes...
Bontás alattAz ország föderális átalakítását célzó alkotmánymódosításokra áldását adta az olasz parlament. Az ellenzéki pártok és a nagy szakszervezetek népszavazást követelnek az intézményi reformokról.
A nagy kérdésSzokatlanul éles küzdelem folyik Ukrajnában az elnöki poszt megszerzéséért.
Egymásba gabalyodvaKeddi lapzártánkkor teljesen bizonytalannak tűnt, hogy az Európai Parlament vállalja-e a botránykeltés ódiumát, vagy - ha hajszállal is, de - zöld utat ad a november 1-jén hivatalba lépő Európai Bizottságnak.
"A jó legnagyobb ellensége a tökéletes"Különféle, főként pragmatikus, eseti koalíciók alakultak a tagkormányok között - értékelte az EU történetének 1999-2004 közötti szakaszát Romano Prodi (65 éves), az Európai Bizottság leköszönő elnöke, aki sajnálattal vette...
Nagy testvérA következő két évben fizetendő pénzintézeti különadókról múlt szerdán született kompromisszum szerint az adózás módja választható.
Bevasalt tartozásokAz informatika jóvoltából mostanában hamarabb informálódikaz adóhatóság, ezért aztán gyorsabban le is csap a neki tartozókra.
KamatvadászatMivel a lakosság - legalábbis a pénzintézetek tapasztalatai szerint - általában ősszel takarékoskodik a legszorgalmasabban, ilyenkor a betétesek kegyeiért folyó verseny is élesebb.
Nesze semmiA magánnyugdíjpénztárak egyre nagyobb összegeket költenek arra, hogy megpróbálják beszedetni a pénztártagok feledékeny munkáltatóitól az elmaradt tagdíjakat.
GázrajárókDunaújváros légszennyezettsége helyenként már most is meghaladja a megengedett határértéket, az önkormányzat mégis engedélyezte két új fűtőmű építését.
LapátolásÚjraközpontosítja a sportra szánt állami pénzek elosztását a Gyurcsány-kormány, megszüntetve egyben a miniszteri szintű sportirányítást.
AdóblöffTöbb mint 20 százalékkal is drágulhatnak jövőre a Budapesti Közlekedési Rt. tarifái, ám önmagában ez sem elég a 48 milliárd forintos adósságú cég tartós finanszírozásához.
Nagyító alattEladó az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat harminc laboratóriuma.
FüggőbenHetek óta vitáznak a koalíciós pártok arról, miként adjanak több pénzt az alacsony jövedelmű családoknak a gyermekek neveléséhez.
Hálózati kapcsolatokFelelősségvállalás nélkül és egyelőre illegálisan terelgeti fizetős tanítványait a gazdagodás felé egy budapesti "sikeroktató", aki a Gazdag papa, szegény papa című könyv szerzőjének receptjeire és a saját befektetési...
Szintek és fokokA jövő tanévtől a "külsős" nyelvvizsga-bizonyítványokkal már nem lehet minden további nélkül kiváltani az érettségit, ám ez nem értékeli le ezeket a papírokat: felvételi pluszpontok továbbra is járnak utánuk.
EgyenlőségjelekDöntetlent jósolnak a felmérések a kormány-ellenzék párharcban a két időközi országgyűlési képviselő-választás előtt: Sopronban az MSZP, a Nógrád megyei Szécsényben a Fidesz-MPSZ jelöltje tűnik esélyesebbnek.
Az első kőAz állam és az egyházak kapcsolatának leértékelését, az egyházi intézmények ellehetetlenítésének szándékát olvasták ki a kormány lépéseiből a történelmi egyházak vezetői. A kabinet bizonygatja: nem fűti egyházellenesség.
Nem dicsérni jöttekAz idén már tizennegyedszer adták át az érdemtelen vagymulatságos kutatásokat, teljesítményeket jutalmazó Ig Nobel-díjakat a bostoni Harvard Egyetemen.
SorstársakAz osztrák Alpok magaslatain lelte halálát az a német hegymászó, aki 1991-ben megtalálta Európa legrégebbi múmiáját, az azóta a bolzanói múzeum sztárjává lett Ötzit.
NyelvrendőrségDrága mulatság a káromkodás a dél-oroszországi Belgorodban: a városi rendőrség két hónap alatt több mint félmillió rubelt szedett be a nyelvükre nem ügyelő polgártársaktól.
Tesznek a gyűlölet ellenMindenfajta hátrányos megkülönböztetés ellen hivatalból fellépő hatóság alakul Franciaországban, ám a jogvédők kétkedve fogadják a példaértékűnek szánt kezdeményezést.
VendégfogadókEgyre több kínait csábít a játékszenvedély Makaó és Hongkong kaszinóiba, játéktermeibe, ügetőire.
Darwin a zsebbenA tőke néha ugyanúgy a darwini szabályok szerint viselkedik, mint a biológiai gének - legalábbis ezt állítja újabban a pszichológiával, játék- és megismeréselméletekkel foglalkozó Mérő László matematikus és...
ÉrzelemtemetőA közeledő halottak napja maradt jószerével az egyetlen közösségi gyászrítus Magyarországon - hívják fel a figyelmet a gyászolás lelki funkcióit és szerepét vizsgáló pszichológusok.
Ráfázhatunk?Feltaláltuk a spanyolnáthát - mondhatta akár joggal nemrég egy japán-amerikai kutatócsapat, amely a múlt század eleji, 20 millió áldozatot szedő influenzajárvány áldozataiból vett szövetminták segítségével nemcsak rekonstruálta...
Az ügynök élete1956 novemberében lelkesedéssel vegyes depresszióval, Bécsből figyelte a magyar forradalom fejleményeit az amerikai hírszerzés felforgató hadműveletekért felelős vezetője.
Képben vannakSikeresen ötvözi a munkások érdekvédelmét az üzlettel Liviu Luca, a frissen privatizált Petrom olajtársaság szakszervezetének vezetője, aki az utóbbi évek legjelentősebb médiafúzióját akarja tető alá hozni Romániában.
Találati pontosságÖmlik a pénz az újra nekilendült online hirdetési piac leggyorsabban növekvő területére, az internetes keresőprogramok használóinak monitorán felbukkanó reklámokba, és kiéleződött a verseny az új szolgáltatásokkal előállt...
Hitték is, meg nem isCsődöt jelentett az árfolyam-kockázati alapokkal zsonglőrködő Dieter Behring bázeli sztárspekuláns, aki milliárdos nagyságrendbenvolt a hiszékenység vámszedője.
Habozás nélkülBezárja a százéves nyitrai sörgyárat a tulajdonos holland Heineken, és valószínűleg hasonló sors vár több kisebb üzemre is Szlovákiában,ahol jelentősen visszaesett a sörfogyasztás, különösen az egykor egyeduralkodó hazai márkák...
A pánamerikai útLebontja a vámokat egymás közti kereskedelmében Dél-Amerika két regionális társulása, a Mercosur és az Ancom, megkönnyítve ezzel az USA által áhított, Alaszkától a Tűzföldig érő gazdasági övezet létrehozását.
Bor ZsoltBolyai-díjas fizikus
MEGBÜNTETETT EGIS
SOROZNAK, DE NEM VONULNAK
VISSZAADOTT ÉRMEK
DOLLÁRTILALOM KUBÁBAN
MOLNÁR ALEZREDES ÚJRA GYANÚSÍOTT
BEFOGADÓFALU-PROGRAM
LITVÁNIA VÁLASZTOTT
LEÉPÍT A BBC
FÖLDRENGÉS JAPÁNBAN
IRAKI MÉSZÁRLÁS
CSEH LEHALLGATÁSOK
ÚJ ÁLLAMI EURÓKÖTVÉNY
POSTABANK: EU-VIZSGÁLAT
LESZ NÉPSZAVAZÁS
ADÓHITEL-HATÁRIDŐ
KARLSRUHE KONTRA EU
ERDÉLYI MAGYAROK VITÁJA
Ismét az OMV-é a Mol egytizede.
Portocom-nyomozás: EU-konform megszüntetés.
Csányi-cégek a Pannon Foodban.
Tevan Kiadó: a cég ment, a név maradt.
Felszámolják a FIK Rt.-t.
Hagyományos Mosópor Kft.: megszűnő Klapka-cég.
Hol legyen menekülttábor?Franciaország és Spanyolország már határozottan nemet mondott arra az olasz-német-brit javaslatra, amely szerint az unió határain kívül, főként a Földközi-tengeren fülön csípett menekülteket visszaküldenék egy EU-n kívüli...
A távol tartást mint üveggolyótCivil szervezetek tiltakoznak, hogy Magyarországon mindmáig nem fogadták el a távol tartásról nemrég készült jogszabály-módosítást.
Biztos, ami biztosKovács László, az Európai Bizottság energiaügyekért felelős jövendő biztosa európai parlamenti (EP) meghallgatásán és azt követően is súlyos kritikák kereszttüzébe került az EP tagjai és az európai, valamint a hazai zöld...
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.