HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2005\17. SZÁM
Még el sem fogadta a kormánypárti többség a jelenlegi egyetemi, főiskolai képzéseket és az intézmények irányítási rendszerét fenekestül felforgató új felsőoktatási törvényt, az ellenzék már a jogszabály későbbi"visszamódosításán" gondolkodik.
Nem túl etnikusSzokatlan tüntetésre került sor Irán arabok lakta délnyugati részén, rávilágítva a soknemzetiségű, csak 51 százalékban perzsa ország etnikai problémáira. Az iraki események hatását a száműzött iráni kurdok szervezkedése is jelzi.
Visafogó?Nem tudták élve keresztre feszíteni Joschka Fischert a vízumbotrányt vizsgáló parlamenti bizottság ellenzéki tagjai hétfőn Berlinben, a német politikatörténet első, televíziós miniszteri meghallgatásán, de a külügyminiszternek...
KomédiásokElkerülte az előrehozott választásokat Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, ám két koalíciós partnerének nyomására kormányátalakításra kényszerült alig egy évvel a ciklus lejárta előtt.
Teljesítési kényszerMajd három évtizednyi megszállás után Szíria utolsó katonáit is kivonta Libanonból, jelezve, hogy a nemzetközileg elszigetelődő Damaszkusz elvesztette regionális hatalmi szerepét.
Áthidaló megoldásA két ország közötti feszültség enyhülésének kezdetét jelentheti a felső szintű kínai-japán megbeszélés, amelynek a hét végi Ázsia-Afrika csúcs adott fórumot.
Választási reform OroszországbanOroszországban teljes egészében megvalósult az a "reformcsomag", amelyet Vlagyimir Putyin orosz államfő a tavaly szeptemberi beszlani túszdráma után terjesztett elő, hogy szavatolja az ország belső biztonságát.
Interjú Kornai János közgazdásszalKapitalista rendszer létezhet demokrácia nélkül, de demokrácia nem létezhet kapitalizmus nélkül - összegez aforizmaszerűen Kornai János (77 éves) A gondolat erejével című, frissen megjelent önéletrajzi könyvében.
Pénzintézeti mentesítések Fekete bárányként kezeli a pénzintézetek között az Általános Értékforgalmi Bankot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, nemcsak a Gazprombank kivonulása, de a bankvezérből egyszemélyes tulajdonossá váló Megdet Rahimkulov...
Fekete, fehér, inkább nemIngatlanainak értékesítéséből reméli kiegyenlíteni hoppon maradt hitelezőit a felszámolás alatt álló Forte Fotokémia Rt., melynek tulajdonos-dolgozói abban bíznak, hogy egy szakmai befektetőtől a túlélésre is esélyt kapnak.
Költöztetik a pesti tőzsdét? Egyéves kényszerszünet után ismét napirendre kerülhet a budapesti áru- és értéktőzsde egyesülése és börzére vitele, miután az EU áldását adta az értéktőzsde közel kétharmadának tavalyi, osztrák cégek általi felvásárlására.
A csillagokat látjákA múlt bűvölete, a természet közelsége és a modern technika nyújtotta kényelem keveréke teszi egyedivé az Oberoi hotelláncot, amelynek nemcsak a terjeszkedése szorítkozik szinte kizárólag a mesés Kelet országaira, hanem - a...
Arisztokratikus parasztházakDivatossá vált - különösen tehetős amerikaiak és angolok körében - az olasz Toscana, Umbria és Marche tartományokban régi parasztházat vásárolni, majd átalakítani mediterrán hangulatú üdülővé.
A megajachtok divatjaA méret a lényeg jelszavával egymásra licitálós jachtépítési láz lett úrrá a világ szupergazdagjain, akik a magától értetődő exkluzív belső és csúcstechnológia mellett már mini-tengeralattjáróval is fölszerelik játékszerüket.
Tömegközlekedés-fejlesztési tervek a fővárosban Új éjszakai járatok, buszsávok, vasútra és távolsági buszra is érvényes BKV-bérletek - egymással versengve ígérnek tömegközlekedési Kánaánt a fővárosnak a jövő évi választásokra kacsintó szocialista és szabaddemokrata vezetői.
Keserű mézesmadzagA magántulajdon sérthetetlensége, úgy látszik, nem vonatkozik a háziorvosi praxisok működtetési jogára, holott birtoklásáért a tulajdonosa több millió forintot is kiad.
Szabad folyásA hirtelen megáradt Zagyvába fulladt a múlt csütörtökön egy dorogházi kisfiú, Mátrakeresztesen kilenc épületet lerombolt két patak, Mátra környéki települések házait öntötte el a lezúduló csapadék.
Hungexpo-találgatások A botrányos elemekkel tűzdelt Hungexpo-privatizáció utolsó felvonására is jutott fordulat.
FöldelésMenedzsertípusú agrárvezetést ígérve cserélte le földművelésügyi miniszterét hétfőn a kormányfő.
A T. Ház fantomjaiNémi késéssel, májusban kerülhet a kormány elé a közélet tisztasága érdekében a miniszterelnök által ígért, lapzártánkkor tárcaegyeztetésen járó törvénymódosítás-csomag.
Portyázók a terepen: küzdelem a vidéki választókértÁprilis végére mintegy 250 kistelepülés lakói mondhatják el, náluk megtartották az Orbán Viktor által kezdeményezett faluparlamentet.
Játszani is engedHa felkészültebbek nem is, de ellenőrzöttebbek lesznek a biztonsági őrök és magánnyomozók a rájuk vonatkozó, végszavazás előtt álló új törvény elfogadása esetén.
Mit hoz a víz?Az orosz főügyészség vádat emelt az ország egyetlen nukleárishulladék-megsemmisítője ellen, mert az uráli üzemből sugárzó és más szennyező anyag került a közeli folyókba.
MagenergiaVillamos energia lesz az idén több százezer tonna Csehországban termett gabonából.
Latin veretőkEgy madridi törvényszék 640 évi börtönre ítélte az argentin haditengerészet egyik volt tisztjét, mert a bírák bizonyítottnak találták, hogy a vádlott hazájában több mint két évtizeddel ezelőtt részt vett a katonai diktatúra...
Alkalmatlansági vizsgálatA beosztottak életét megkeserítő főnök elnyeri méltó büntetését.
A németek és a pápaA pápaságában a XVI.
ÚjraszámlálásÚjabb és újabb fajok felfedezésével fenekestül forgathatja fel a biológia rendszertanát a genetikai tulajdonságokra építő legújabb módszer - állítják az úgynevezett DNS-vonalkód hívei.
Megszállottan költekeztekEgyedül Ausztriának sikerült a szovjet megszállás ellenére is részesülnie a Marshall-programból, ráadásul úgy, hogy - Németországtól eltérően - nem szakadt ketté nyugati és szovjet zónára.
Kétségbe vont Rorschach-tesztA gyermekelhelyezési perekben és állásinterjúknál is alkalmazott Rorschach-tesztet évtizedeken át úgy használták, hogy e személyiségvizsgálat megbízhatóságát több, szűk körben ismert vizsgálat megkérdőjelezte - állítja néhány...
Moral historySzeméremsértő irományai miatt kétszer is bíróság elé citálták a Kakuk Marci című regényfolyam kalandos életű szerzőjét, Tersánszky Józsi Jenőt.
PC-eladások a számok tükrébenNémiképp elmaradt a várttól a személyi számítógépek (pc) iránti kereslet 2005 első negyedévében a vállalatok körében, ám ezt ellensúlyozta a lakossági vásárlások dinamikusabb növekedése - értékelte az amerikai Gartner Group...
Euforikus leépülésSugárzó arcú pénzügyminiszter, egész oldalas fizetett hirdetés a napilapokban, díszünnepség a Hofburgban. A felhajtássorozat annak a kevesek által remélt ténynek szól, hogy az osztrák állami ipar ledolgozta irdatlan adósságát.
A nagy generációGyors ütemben bővítik multimédiás kínálatukat a harmadik generációs szolgáltatások áttörésére készülő mobiltelefon-társaságok és -készülékgyártók.
Európai minimálbérvita Az új uniós tagállamokból érkező munkavállalók visszaszorítása érdekében Németországban és Ausztriában is napirendre került a minimálbér bevezetése, amelyet - bár aligha mondható piackonformnak - a tagállamok többségében...
ÚJABB KORMÁNYMEGBÍZOTT
FUVAROZÓI PANASZOK
MARADNAK A KASTÉLYOK
DÖNTÉSEK AZ ÁFÁRÓL
GRÚZ-OROSZ KÖZELEDÉS
AB-TAGOK ÚJFAJTA JELÖLÉSE
SPANYOL MELEGHÁZASSÁG
ELNÖKSZÖKÉS ECUADORBÓL
LEX KURUCZ?
SOROZATOS MŰHIBAGYANÚ
PAVKOVICS IS HÁGÁBAN
VONATBALESET JAPÁNBAN
LEVÁLTOTTÁK ILIESCUT
CSEH KORMÁNYFŐVÁLTÁS
ÉRVÉNYTELEN VÁLASZTÁS
JEGYBANKI KAMATCSÖKKENTÉS
BEIKTATTÁK AZ ÚJ PÁPÁT
Állami Nyomda Rt.: kiszállt a Baring.Hét év után kiszállt az 1993-tól a Láng-cégcsoportba tartozó Állami Nyomda Rt.-ből (ÁNY) a kockázatitőke-befektető Baring Corilius Private Equity, amely 1998-ban szerzett 43 százalékos részvénycsomagot az ÁNY Rt.-ben.
Új békéscsabai futballcég?
PharmaChom Kft.: Töröcskei a gyógyszer-kereskedelemben?
Népszabadság-felvásárlás: GVH-áldás.
Kettéválasztják a miskolci vízművet.
Milliárdokkal a szegénység ellenIdőről időre felmerül a megállapítás, hogy a magyar társadalom napjainkra végérvényesen kettészakadt.
Buda Péter: Egyház és politikaJoseph Ratzinger bíboros nemrég leszögezte, hogy "Istennek és Isten előtti felelősségünknek az EU-alkotmány szerves részét kell képeznie".
Biliárd egész napMár 4 millióra nőtt azoknak a külföldi - elsősorban amerikai, angol és brazil - internetezőknek a száma, akik egy magyar szoftverfejlesztő cég, a Solware által üzemeltetett flyordie.
Kiberkrónika
Tökéletlen szűrőkMiközben a kommunista rezsimek megpróbálják korlátozni állampolgáraik internetes hozzáférését, a hálót igyekeznek ideológiájuk terjesztésére felhasználni. A technika rohamos fejlődése komoly fejtörést okoz a cenzoroknak.
Hívj a neten! Olcsóbb!Itthon is spórolhatnak, akik a vezetékes vagy épp mobilszolgáltatások helyett az internetes telefonálást választják.
VersenyhátránybanMagához tért Európa informatikai és távközlési üzletága, de Amerikához képest még mindig nagy a lemaradása.
Újdonságok a .hu alatt
Játszva tanulásA számítógép-függőség korunk betegsége, de egyben áldása is: a PC-k előtt görnyedő gyermekeink annyi tudást szívhatnak magukba, mint még soha. Tanulásukat megkönnyítik a mind változatosabb és játékosabb oktatóprogramok is.
Wikipedia: Össznépi kezdeményezésAz olvasók által is szerkeszthető internetes lexikon, a Wikipedia dinamikus fejlődése az internetpiac nagyágyúinak figyelmét is felkeltette.
A szolgáltató hálójábanA manapság gomba módra szaporodó lakóparkok többségében a hírközlési szolgáltatásokhoz szükséges infrastruktúrát is kiépíti a beruházó, és a beköltözőnek távközlési szolgáltatót is kínál.
Dolgozók iskolájaA munkavállalónak sokszor megoldhatatlan dilemma, hogy dolgozzon-e minél többet, vagy inkább képezze-e tovább magát szakmájában.
Széles sávok, vékony pénztárcákMagyarország az otthoni internet-hozzáférés országrangsorában továbbra is a sereghajtók között van, és akadozva terjed a még mindig borsos áron kínált széles sáv is.
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.