HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2005\18. SZÁM
A vártnál kevesebb államfő utazik Moszkvába május 9-én, hogy az orosz fővárosban ünnepelje a náci Németország és szövetségesei fölötti győzelem 60. évfordulóját.
Csalárd ügyekAz Eyadéma és Olympio famíliák rivalizálásává vált a togói elnökválasztás, mint ahogy a családi viszály rányomta bélyegét a kicsiny nyugat-afrikai ország majd fél évszázados történetére is.
Olajozott szervezetA mérsékelt iszlámistáknak titulált erők győztek a több fordulóban tartott, a minap véget ért, évtizedek óta első helyhatósági választáson Szaúd-Arábiában.
Bosznia válaszútonMeglehetősen lassan halad Bosznia a nemzeti közösségek közti béke helyreállítása felé, jóllehet a nagyhatalmak dollármilliárdokat öltek bele az ország gazdaságának és társadalmának újjáépítésébe.
Lyukas a kasTörténelmi jelentőségű, hogy megalakult a síita vezetésű kormány Irakban, de rendkívül kemény diónak tűnik az új alkotmány elfogadása és a polgárháborúval fenyegető ellenállás visszaszorítása.
Három az angol igazság?Az iraki háborús fiaskó sem képes megállítani a jelek szerint a munkáspárti Tony Blair brit kormányfőt abban, hogy példátlan módon harmadszorra is győzelemre vezesse pártját a csütörtöki parlamenti választáson.
"A magas bérek nem veszélyesek a gazdaságra"A német gazdaságnak nem a magas munkabérek és a munkaerőpiac rugalmatlansága, hanem az elmaradt innováció és a belső fogyasztás visszafogottsága a legfőbb baja - állítja Gustav A.
Hoci, neszeSzigorítások és lazítások egyaránt szerepelnek az általános forgalmi adóról szóló törvény júliustól hatályos módosításaiban, amelyekről az akadálymentesítő csomag keretében szavazott hétfőn a parlament.
Óriási felhajtásNoha fékek is terhelik, gyors tempóban zavarná le az Állami Autópálya-kezelő Rt.
A nagy kaszálásRekordnyereséggel zártak 2004-ben is a magyar bankok, mindenekelőtt a magas kamatszintnek és annak köszönhetően, hogy devizahiteleik elterjesztésével ügyesen reagáltak a lakástámogatási rendszer szigorítására is.
Klub vagy nyilvánosságA német részvénytársaságok igazgatósági tagjainak teljes jövedelmét nyilvánosságra kell hozni a jövőben - legalábbis ezt tartalmazza az a törvényjavaslat, amit a közelmúltban ismertettek Berlinben, miután a transzparencia...
Az egyiknek sikerül...Magyarországon még alig akad példa arra, hogy valaki bíróságon akarja kikényszeríteni közérdekű adatok kiadását. Pedig az adatok gazdái néha már a per bejelentésétől is megijednek.
Cenzor és illemtanár?Péterfalvi Attila ombudsman nagyobb barátja a személyes adatok védelmének, mint a közérdekűek nyilvánosságának. Igaz, ez nem kizárólag rajta, hanem a törvényeken is múlik.
Jöjjetek és lássátokSvédországban előfordulhat, hogy az egyszerű polgár előbb olvassa a miniszter levelét, mint maga a címzett. Az észtek átböngészhetik a politikai pártok taglistáit.
"Nem írhatunk szabadon"A jogszabályok kevés lehetőséget adnak a fogyasztókat érintő konkrét adatok nyilvánosságra hozatalára - részben ezzel magyarázza Geri István (56 éves), a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) főigazgatója, hogy a magyarok csak...
Tudd, hogy mi van!A személyes adatok védelméről és a közérdekűek nyilvánosságáról szóló törvény a múlt héten módosult, az elektronikus információszabadságról szólót várhatóan néhány hónapon belül hagyja jóvá a parlament.
Extra haladék kényszervállalkozóknak?Az Országgyűlés az úgynevezett színlelt szerződések átalakítására vonatkozó moratórium újabb meghosszabbításáról tárgyal, miközben egy sebtében összeállt tárcaközi bizottság megpróbál átfogó megoldást kidolgozni a vállalkozóként...
Belül tágasabb?Nem váltak be a brutális versenyt, árrobbanást, a keleti munkavállalók invázióját előrevetítő félelmek - ám egy évvel az EU-bővítés után statisztikailag szinte kimutathatatlan, mit hozott Magyarország számára a tagság.
ForgalomzavarMiközben minden csúcsot megdöntve bővül a Budapest Airport Rt. forgalma és nyeresége, a ferihegyi utasok csak a növekvő zsúfoltságot és kényelmetlenséget érzékelik.
Sínes ceruzákMegsemmisítette a MÁV elővárosivasút-tenderének márciusban közzétett eredményét a Közbeszerzési Döntőbizottság.
Kontroll nélkülA magyar növényvédelmi szolgálat létszámcsökkentések és forráshiány miatt képtelen teljesíteni az Európai Unió által előírt ellenőrzési kötelezettségeit, ami a közelmúlt élelmiszerbotrányai után nem sok jót sejtet.
Jogra átElőadódhat-e olyan helyzet, hogy akár egyetlen parlamenti képviselő "megválaszthatja" a köztársasági elnököt az esetleges harmadik fordulóban?
VárófélbenAz élettársi kapcsolat fakultatív regisztrálására az új polgári törvénykönyv elfogadása lehetőséget adhat - jelentette ki az igazságügy-miniszter hétfőn a parlamentben.
A szaporítás csodáiDeficittel zárták - az SZDSZ kivételével - a parlamenti pártok a tavalyi rendkívüli választási évet.
Helyi szervekEmberi test tiltott felhasználása miatt nyomoz a rendőrség, miután kiderült, a Debreceni Egyetem egyes hallgatói illegálisan "korrepetáltak"anatómiából.
Hollywoodi filmek cenzúrázásaEgy, a washingtoni kongresszus által elfogadott törvény engedélyezi, hogy a saját vagy családjuk erkölcsein őrködők speciális dvd-játszóval "kiszerkesszék" otthonukban a mozifilmekből a nem kívánt részeket, elsősorban a szexet...
Sztárszakács a menzánJamie Oliver, a britek kedvenc sztárszakácsa szerint a súlyos kulináris ízlésficam már kisgyermekkorban kialakulhat. Az iskolai menzákon feltálalt egészségtelen koszt elleni kampányához Tony Blair most 280 millió fontot ígért.
Sivatagi showAz Egyesült Arab Emírségekben újabb intézkedésekkel igyekeznek véget vetni annak a gyakorlatnak, hogy a teveversenyeken gyerekekkel a nyergükben futtatják az állatokat.
Vesebeli vagyonokIndia a transzplantációs turizmus egyik célországa lett. A szervátültetésre váró beteg errefelé könnyen akadhat olyan - főként élő - donorra, aki pénzzé tehető vagyontárgynak tekinti a testrészeit.
Szóhalászat világhálóvalA számítógépes fordításnak, de az eddig fogasnak tetsző nyelvészeti kérdések megválaszolásának is szárnyakat adhat, hogy az interneten minden eddiginél nagyobb szövegtárakhoz férnek hozzá a nyelvészek.
Magyar spirituszA hagyományostól alaposan eltérő, irányított cefrekészítésnek is jelentős szerepe van abban, hogy a magyar pálinkák sorra zsebelik be a nagydíjakban és keresletben is megnyilvánuló elismeréseket a kényes nemzetközi szakmai...
Elfojtott vágyakA szexológia tudománnyá válásában szerepet játszó Alfred Kinsey körül nagy viharok dúltak - ahogyan azzal rövidesen a magyarországi mozinézők is megismerkedhetnek.
Követési távolságA rekordsebességgel pápává választott XVI. Benedek és környezete világossá tette: Ratzinger bíboros nem véletlenül választotta magának éppen ezt a nevet.
Dízelautók Európában
Casino enterAz online pókerezés népszerűségének hullámán az "internetgazdaság" leggyorsabban növekvő üzletágává vált a szerencsejáték.
Utcára vonulnakHevesen cáfolja a terepmotorjairól ismert osztrák KTM a híreszteléseket, miszerint beolvadna a német Audi autógyárba, amely már jó ideje irigyen figyeli ellenlábasa, a BMW motoros sikereit.
Szövettani vizsgálatVizsgálatot indított az EU a közösségbe irányuló kínai textildömping miatt, és könnyen lehet, hogy mennyiségi korlátozásokat is bevezet, ha Peking nem tanúsít önmérsékletet. A kereskedelmi háborúba az USA is bekapcsolódott.
Portré Grunwalsky FerencrőlA mostanában filmfinanszírozási ügyekben megtalált szakember sok mindennel próbálkozott, amíg találkozott a filmmel: "Tehetséges kapusnak számítottam a Fradi junior focicsapatában, de a vitorlázórepülést és az ejtőernyőzést is...
FELMENTETTÉK PAPCSÁKOT
TRANSPARENCY-VÉG
CHILEI FŐTITKÁR AZ OAS-BAN
VÉGZÉS CIÁNÜGYBEN
FIDESZ-AKCIÓ MISKOLCON
MATÁVBÓL MAGYAR TELEKOM
KÉSIK A HODORKOVSZKIJ-ÍTÉLET
NULLAKULCSOS BORJÖVEDÉK?
NŐTT A FIDESZ-FRAKCIÓ
INGADOZÓ OLAJÁR
ÚJ GYANÚ TASNÁDI ELLEN
ÉSZAK-KOREAI RAKÉTA
ISMÉT VIZI AZ ELNÖK
ÉPÍTŐIPARI KÖRBETARTOZÁS
PALESZTIN SZIGOR
KAIRÓI MERÉNYLETEK
KÓRHÁZ-PRIVATIZÁCIÓ VÁRPALOTÁN
Europtimus Rt.: új Fidesz-közeli tanácsadó cég?
Három cégre bontják az Auchan Kft.-t.
Szétválik a Délviép.
Pénzszállítópiac: kiszáll a svéd Securitas.
Draskovics az MVM elnöke.
Új Pannonplast-cég.
SzenvedéslicitMindenekelőtt szögezzük le: a legújabb japán-kínai történelemkönyv-perpatvar egyik oldalon sem tekinthető szakmai vitának vagy az ellenszenv spontán kinyilvánításának.
BúzagúlaHittem is meg nem is a szovjet gabonatárolásról szóló regéket, amíg nem találkoztam a valósággal. Valahol Micsurinszk (ma is így hívják) közelében lehetett egy kisvárosi vasútállomás mellett a gúla.
Magánvádlók demokráciája"Az Alkotmánybíróság (AB) álláspontja szerint kiemelkedő alkotmányos érdek az állami és helyi önkormányzati feladatokat ellátó szervek és személyek tevékenységének nyilvános bírálhatósága, valamint az, hogy a polgárok...
Kérdés, mennyire kényelmes 120 kilométeren keresztül egy dobozon ülni, mindenesetre a Boxx márkanevű elektromos robogóval ekkora távolságot is meg lehet tenni.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.