HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2005\28. SZÁM
A robbantók feltehetően maguk is meghaltak a múlt csütörtöki londoni összehangolt terrortámadások során, a szervezők után viszont továbbra is folyik a hajtóvadászat.
Közel AfrikáhozA demokrácia afrikai meghonosításának egyik reménysége, Uganda könnyen ismét az önkényuralom terepévé válhat, miután a múlt héten a parlament eltörölte az elnöki mandátumok korlátozását, és így Yoweri Museveni, a Nyugat...
Független játszmaNéhány hónapon belül várhatóan eldől, mi lesz az 1999 óta ENSZ-kormányzás alatt lévő Koszovó jövőbeni státusa. Az egykori tartomány valószínűleg sosem kerül már vissza Szerbiához.
Csillagokat látnakPatthelyzet alakult ki az alig két hónapja aláírt észt-orosz határegyezmény körül. Moszkva a folyamat felfüggesztését határozta el, mert az észt parlament utólag a szovjet megszállásra utaló kitételeket illesztett a preambulumba.
A szavak mezejénA terrorizmus árnyékában tartotta skóciai csúcstalálkozóját a nyolc fejlett ipari ország, amelyek szóban a korábbinál több ígéretet tettek, ám a konkrétumokkal - leszámítva Afrika és a Palesztin Hatóság segélyezését - ezúttal is...
Színház az egész országAlig félévi kormányzás után a román kormány a múlt héten bejelentette lemondását, mert az alkotmánybíróság visszadobta az uniós tagság feltételéül szabott igazságügyi reformot.
Interjú a londoni Iszlám Kulturális Központ fejévelA terrorizmus ellen ideológiai fronton is háborút kell vívni - ért egyet a brit kormányfővel Ahmad Al-Dubayan (43 éves).
Áfától az erdőtCégmenedzserek és könyvelők mostanában megint alig várják a legfrissebb közlönyök megjelenését, hogy ki tudják hámozni, mit kell azonnal alkalmazni és mit csak később a parlament által minap elfogadott adó- és járulékmódosítások...
Beindultak az ingatlanbefektetési alapokDől a pénz az ingatlanbefektetési alapokba. Egy éve ugyanis folyamatosan csökken a kockázatmentes, illetve alacsony rizikójú bankbetétek, állampapírok hozama.
Húshagyó kedvFelmondta szerződését a Lidl azokkal a lengyel cégekkel, amelyek a szalmonellás csirke- és kacsahúst a magyar diszkontokba szállították.
Vond a tőkét!49 évre vagyonkezelésbe adhatja a szövetkezeteknek a korábban felvásárolt üzletrészeket az erre alapított állami cég.
Lemerített telepNem csupán a törökbálinti Mechanikai Művek ment tönkre az egykori Kontrax-birodalmat felépítő, majd csődbe vivő Dicső Gábor égisze alatt - immár a tavaly augusztusi pirotechnikai üzemi robbanás okán országos hírűvé lett...
Monopoly: versenyelőny a Magyar Telekomnak?Monopolhelyzetbe hozza a kormány a Magyar Telekom Rt.-t azzal, ha az állami intézmények minden távközlési szolgáltatást csak tőle rendelhetnek meg.
Besült befőttEgyszerre három patinás konzervipari cégnél folyik fel-, illetve végelszámolás. Valamennyi az egykori állami Limpex-csoport leányvállalata volt, amelyek együttesen közel 8 milliárd forint adósságot hoztak össze.
Politikusok népszerűsége 2005. júliusban
Pártok és politikusok népszerűségeAz MSZP szimpatizánsai kevésbé elszántak, győzelmi esélyeiket illetően pedig kevésbé derűlátóak, mint a Fidesz-MPSZ hívei.
HatárhaszonMagyarországi szálakkal átszőtt, zavaros biztosítási történetbe keveredett Uwe Scheuch osztrák jobboldali politikus, a kisebbik kormányzó párt szóvivője, akinek magyar munkatársát Kecskeméten az ügyben korábban már elítélték.
Tévedések végjátékaKét roma férfit, apát és fiát, megismételt bírósági eljárás során mentettek fel - igaz, nem jogerősen - egy 1999-ben elkövetett emberölés vádja alól.
Csapataink szóba állnak...Mindkét tábor elégedett saját vezetője teljesítményével a Gyurcsány-Orbán-vita után.
Puskák és kalandokLengyelországban is új szabályok szerint szervezték meg az idén az érettségit. Az oktatási hatóságok szerint a megújult matúra jól vizsgázott - a tételek legalábbis nem szivárogtak ki.
KenőanyagfoltokTalálat érte a német gazdaság zászlóshajóját, miután megvesztegetési botrányba keveredett a VW több vezető menedzsere, és ezzel egy időben váratlanul lemondott az üzemi tanács elnöke és a személyzeti igazgató is.
Megrongált örömA Nemzetközi Olimpiai Bizottság a múlt csütörtöki terrormerénylet előtt egy nappal ítélte Londonnak a 2012-es olimpia rendezési jogát.
EmészthetetlenSzerbia polgárainak jelentős része a mai napig nem hajlandó szembenézni a múlttal. Legalábbis ezt jelzik a srebrenicai mészárlás 10. évfordulóján tartott megemlékezések.
A másság dicséreteA napokban tartotta utolsónak mondott tömegevangelizációját Billy Graham veterán amerikai tévéprédikátor. A baptista hitszónok kivételes sikerét a kollégáiétól markánsan elütő stílusával és életvitelével szokták magyarázni.
Sokkolnak és védenekAz országos rendőrfőkapitány egyelőre lefújta az elektromos sokkolók beszerzését.
FelforgatókönyvA minden idők 12 legjobb magyar filmje között számon tartott Emberek a havason rendezője, Szőts István, bár 86 évet élt, mégis mindössze két játékfilmet készíthetett.
A Bajnokok Ligája pénzügyei
Európai Parlament
A lengyel parlament alsóháza uzsoraellenes törvényt fogadott el
Mobiltelefon-előfizetés
Orosz olajtermelés
A terrorizmusellenes törvény adatlavinát zúdított a washingtoni pénzügyminisztériumra
Sanyo Electric
Angolos távozás?Egyre több jel utal arra, hogy a leggazdagabb orosz üzletember, Roman Abramovics megválik legértékesebb tulajdonától, a Szibnyefty olajipari óriástól.
Interjú a Cisco elnökével a technológiai fejlődésrőlA jövő a virtuálissá váló, önmagukat megvédeni képes számítógépes hálózatoké - jósolta a világ legnagyobb hálózatieszköz-gyártójának, az amerikai Cisco Systemsnek a vezérigazgatója, John Chambers (55 éves), aki most járt először...
Bontott borítékA világ legnagyobb privatizációja lehet a mintegy 3300 milliárd dollárnyi mérlegfőösszegű, Japánban gazdasági és politikai nagyhatalomnak számító posta pénzügyi "ágának" magánosítása, amelynek tervére a múlt héten áldását adta a...
Újra szárnyalnak az internetes részvényekA leginkább keresőprogramjáról ismert amerikai Google részvényárfolyamának szédületes emelkedését látva sokan attól tartanak, újra fújódik az éppen öt éve egyszer már kipukkant internetes befektetési luftballon.
Mayer Aranka: koronatanúA 47 esztendős egykori operettszubrett sikeres színpadi pályát futott be, de országos ismertségre csak akkor tett szert, amikor az Orbán Viktorral kapcsolatba hozott szőlőügyekben főszerephez jutott.
ZÖLD ÚT AZ ATOMHULLADÉKNAK
ELJÁRÁS KASZJANOV ELLEN
KIADHATJÁK ZENTAIT
Fertőzött kagylók
JOGSÉRTŐ OSZTRÁK FELVÉTELI
SOPRONI FOCIVÁLSÁG
BAKIJEV A KIRGIZ ELNÖK
GRAFIKUSOK BÍRSÁGA
EGYNAPOS SEBÉSZET
ÚJSÁGÍRÓ BÖRTÖNBEN
MITTERRAND LEBUKOTT
FERTŐZŐ FERTŐTLENÍTŐ
LUXEMBURGI IGEN
ADÓT EMELNE A CDU
ISMÉT LÁBADY ÉS HOLLÓ?
ÉRETTSÉGI - ESÉLYEGYENLŐTLENSÉG
Zalakerámia: kiszoruló kisrészvényesek.
Temesvári kezében a Mohai Ágnes Kft.
K&H Equities: 4 milliárdnyi új tőke.
PSZÁF-büntetés a Pick-vevőknek.
Erando Kft.: bővült a Pintér-birodalom.
Phylaxia-tőkeemelés.
Német-magyar porcelánTulajdonképpen nagyon egyszerű ügy ez az immár hónapok óta húzódó magyar-német munkaerő-piaci csetepaté. Csak attól függ, honnan nézzük.
Katonai blöffRájátszva a lakosság fokozott veszélyérzetére, a kormány egy szimulált, de inkább kitalált légtérsértéssel próbált nagyobb nyomatékot adni a Zengőre tervezett radar ügyének.
A püspökök tudjákA múlt héten "kiragadott idézetek jelentek meg" abból a levélből, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nevében Veres András püspök intézett az Oktatási Minisztérium államtitkárához némely tervezett...
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.