HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2005\50. SZÁM
Csillagászati bevételt hoz a Budapest Airport privatizációja, ám ahhoz foghatók az üzletet kísérő indulatok is. A Fidesz visszaállamosítással, a szakszervezetek sztrájkkal riogatnak.
RendjelekAlighogy megkezdte munkáját az új lengyel kormány, máris kényes ügybe keveredett a CIA állítólagos titkos helyi börtönei miatt.
Tory Blair?Emberére akadt Tony Blair munkáspárti brit kormányfő, miután az immáron nyolc éve ellenzékbe szorult konzervatívok a 39 éves, szónoki képességekkel rendelkező, magabiztos, ambiciózus David Cameront választották meg új elnöküknek.
Surranó pályákBár még egy év van hátra Kofi Annan ENSZ-főtitkári mandátumából, már több önjelölt is kampányba kezdett a posztért, amelyet a regionális körforgást emlegető Ázsia ezúttal magának követel.
Megállíthatatlan iráni atomprogramZsarolással, fenyegetéssel és alkudozással kevert ügyes taktikázása révén Irán folytatja nukleáris programját, amivel szemben a tárgyalásra újra hajlandó Európai Unió erőtlennek tűnik.
BüntetgetnekA múlt hét végén a hágai Nemzetközi Törvényszék fogdájába került az utolsó magas rangú horvát vádlott, Ante Gotovina is. Ezzel lényegében már csak a két közismert boszniai szerb vezető, Karadzsics és Mladics bujkál.
"Egy ponton egyszer csak elszakad a cérna"Ami most van Magyarországon, az még nem pénzügyi válság, csak baj - állítja Antal László, a makroökonómiai folyamatok egyik legelismertebb hazai szakembere.
Elbitangolt forintokTalált pénz a magyar államnak, hogy a KGST egykori, 12 éve tetszhalott beruházási bankja végre elszámol vele, miközben egyes volt szocialista és más fejlődő országok tízmilliárd forintos nagyságrendben tartoznak.
Ingasd el magadA kilencvenes évek vége óta nem volt olyan rossz kockázati besorolása Magyarországnak, mint amilyet a Fitch adott a múlt héten. A következmény előbb-utóbb jegybanki kamatemelés lehet, s nő a devizában eladósodók kockázata is.
PapírsúlyBár jó minőségű és kilátású a Budapesti Értéktőzsdén múlt héten debütált Állami Nyomda, 10 milliárd forint körüli piaci értéke miatt részvényeinek kereskedelme aligha járulhat hozzá a pesti tőzsde nemzetközi súlyának...
Felsőoktatási intézmények HVG-rangsoraTöbb mint hatvan táblázatból kerekedik ki a magyarországi egyetemek és főiskolák rangsora a HVG jövő héten megjelenő különszámában.
MastermunkaA legtöbb magyarországi egyetem megszerezte az alapszintű képzés beindításához szükséges akkreditációkat, ám a tananyag kidolgozása nem zökkenőmentes.
Kegyelmi állapotAz oktatási miniszter döntése nyomán 38 olyan alapszak indulhat jövőre, amelynek a kérelmét a Magyar Akkreditációs Bizottság nem találta szakmailag elfogadhatónak.
SzólampróbaA HVG 2003-ban kerekasztal-beszélgetést rendezett az új felsőoktatási törvényelőkészületeiről. Az akkori diskurzus (HVG, 2003. augusztus 23.
Bolognai fasírtTöbbéves vajúdás után a parlament elfogadta a hagyományos egyetemi, főiskolai struktúrát sutba dobó új felsőoktatási törvényt.
Rendőrségi hibaszázalékok: a pénzhamisítók aranykora
Sztrádaépítési változatokA minden elődjénél több autópályát építtető Gyurcsány-kormány újabb - kétkedéssel fogadott - módszert vezetett elő a sztrádaprogram büdzsén kívüli finanszírozására.
SikérpropagandaDiadalként jelentette be a kormány, hogy a jövő évi agrárbüdzsé összege meghaladja a 400 milliárd forintot, a soha nem látott összegre mégis fanyalognak a termelők.
ZűrutazásNegyedszázados működés után ki akarja tenni a Planetáriumból a Lézerszínházat a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. A korábbi két társbérlő oda-vissza pereskedik egymással.
Ki az úr a házban?Van is tulajdonosa meg nincs is a Thököly és a Dózsa György út sarkán álló, lepusztult és bontásra ítélt Récsei-tömbnek.
LékúraRövidesen kincstári biztost kap a Szabolcs utcai kórház - tudta meg a HVG.
Államfői ajándékok vásáraEgy jövő heti vásár tükrében immár hagyománynak tekinthető, hogy a leköszönt köztársasági elnök értékesíti a hivatali idején kapott ajándékait, és a befolyt összeget jótékony célokra fordítja.
OmlásveszélyÖssztűz alá került Gegesy Ferenc, Ferencváros polgármestere.
A miskolci plakátügy és érintettjeiNem gyakorolt nyomást a rendőrségre a Fiatal Baloldal miskolci vezetője, aki a fideszes plakátok letépkedésére, átragasztására buzdított - állapította meg a napokban lezárult rendőrségi vizsgálat.
Tudomány és materializmusA kormánypártok korábbi ígéreteivel ellentétben nemhogy közeledne, inkább távolodik a kutatás-fejlesztési ráfordítások aránya az EU-átlagtól. A tudóstársadalom tiltakozik, ám tárgyalási pozíciói nem túl jók.
Show-ra gyúrnakÍzelítőt kaphatott a nagyérdemű a jövő évi németországi focivébét kísérő show-parádéból a múlt héten, amikor Lipcsében kisorsolták a csoportmérkőzések párosítását.
Élet a használat utánMennyire kell komolyan venni az orvosi eszközök csomagolásán lévő "egyszer használatos" feliratot? - feszegetik a takarékosságra kényszerülő kórházak.
ŰrutasellátóA következő években európai hordozóeszközökre hagyatkoznak, de nem szállnak be az orosz űrrepülőgép-fejlesztési tervekbe - egyebek közt erről döntöttek az Európai Űrügynökség tagországainak miniszterei múlt heti tanácskozásukon.
Kádergyerekek OroszországbanOroszországban is tovább él az a szovjet hagyomány, hogy a magas rangú politikai vezetők gyermekei különleges védettséget élveznek, és felnőtt életüket mindjárt valami magas poszton kezdik.
Egy füst alattValószínűleg baleset, és nem terrorakció miatt lobbant lángra a hétvégén Nagy-Britanniában egy hatalmas olajtároló telep.
Ecce homokNeandervölgyi és a mai ember rokonságát bizonyító lelet, illetve a dinoszauruszok és a madarak közötti átmenetet alátámasztó kövület - két példa a közelmúlt paleontológiai csalásaiból.
Fürdés, mosdás török és magyar módraA felújított Rudas fürdő megnyitása óta Budapest vízkedvelő közönsége ismét élvezheti ott a török élményfürdő áldásait.
BukórepülésNoha sebezhetetlenségük mítosza mindössze fél évtizedig tartott, s minden második példányt lelőttek, fél évszázada folyamatosan hadrendben tartják a legendás amerikai U-2-es kémrepülőgépeket.
Az amerikai AES energiaszolgáltató cég
Szárnyaló aranyár
Coca-Cola
Az amerikai Viacom médiabirodalomhoz tartozó Paramount filmstúdió
Megkezdődött az Orosz- és Németországot a Keleti-tenger alatt összekötő gázvezeték építése
Az év első tíz hónapja alapján a kínai autóexport először haladta meg az importot
A dél-koreai versenyhivatal
A holland állam eladta a KPN telefontársaságban lévő részesedése felét
VisszafogásokNem csökken a magánszektornak nyújtott állami támogatás az EU országaiban, igaz, a szubvenció egyre kisebb hányada jut konkrét vállalatoknak. Az új tagállamok egyelőre bőkezűbbek a régieknél.
Kézi kapcsolásDurván élt a Swisscomban lévő kétharmados tulajdonosi jogával a svájci kormány: azonnali hatállyal letiltotta a privatizációra szánt - nemrég a magyar Antenna Hungáriában többségi tulajdont szerzett - távközlési cég külföldi...
Segít a krachEgyre több magánszemély adósodik el reménytelenül Németországban.
Héjából galambbaAz iraki háború egyik szellemi atyjának tekintett neokonzervatív Paul Wolfowitz a Világbank élére kerülve nem kis meglepetésre az afrikai szegénység iránti érzékenységről és remek szervezőképességről tett tanúbizonyságot.
Portré az alkotmánybíróvalÉpítész szeretett volna lenni, de a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium fizika szakáról a szegedi egyetem jogi karára nyert bebocsátást a nemrég alkotmánybíróvá emelt, 47 esztendős jogtörténész.
ZŰRÖS PÁLYÁZAT
NŐ AZ ÚJ GENERÁCIÓ ÉLÉN
EGYHÁZI TÜNTETÉS
TÉLISZALÁMI-PLÁGIUM
ELADOTT LÓVERSENYPÁLYA
KIVÉGZÉS KALIFORNIÁBAN
IZRAEL-EU-VITA
OLAJOZÓ RENDŐRÖK
AUSZTRÁL ZAVARGÁSOK
ILLEGÁLIS HÚSÜZEM CSEPELEN
KÁOSZ A RÁDIÓBAN
NYERÉSBEN A LOMBIKLOBBI
ERŐTELJES NÖVEKEDÉS, NAGYOBB DEFICIT
NYERT A MARKS & SPENCER
KLÍMAKOMPROMISSZUM
MEDIÁN: KAPASZKODIK AZ MSZP
ROMÁNIA: KOALÍCIÓS VITA
A HANKOOK KEDVEZMÉNYE
Rt-vé alakul a Royal Tokaji Borászati Kft.
BIF Rt.: mediterrán kapcsolatok.
Ex-tőzsdeügyvezető az SCD-nél.
Új buszgyártó Székesfehérváron.
Az ABN Amro kiszáll a K&H Bankból.
Jordan Tours Kft.: törlés.
A genetika jövőjeNoha a tudomány mai világában talán a genetika rejti a legizgalmasabb felfedezéseket, ez a terület annyira bonyolult, hogy lehetetlen pontosan felmérni, mit hoz a jövő.
Ha szeretsz is, utállak énKisebbfajta hisztéria tört ki ez év elején, amikor kiderült, hogy - lapcímeket idézve - "zöld akadály" keletkezett a 10-es úton, merthogy "minél rosszabb, annál jobb" alapon a sokak által szidott Levegő Munkacsoport több civil...
Mint a balsors a HimnuszbanA kettős állampolgárságról tartott tavalyi népszavazás évfordulója közeledtével szinte vibrálni kezdett a magyar nemzetpolitikai légtér.
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.