HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2006\07. SZÁM
A lobbierős szakmák képviselői az elmúlt években egyedi szabályok kiharcolásával próbálták minimalizálni azt a veszteséget, amelyet az ezzel kapcsolatos moratórium június 30-ai lejárta okozhat a színlelt szerződések büntetése és felszámolása miatt.
OlajbefűtésA külföldi olajtársaságok elleni akcióik felújításával fenyegetőznek Nigériában azok a fegyveresek, akik januárban több ilyen támadást is végrehajtottak.
Második nekifutásRoppant nagy kihívás előtt áll a tavalyi parlamenti választáson immár négy évre megszavazott új iraki kormány megalakítására jelölt Ibrahim Dzsafari miniszterelnök.
A legkisebb közös osztóA januárban elhunyt koszovói elnök, Ibrahim Rugova közeli munkatársát, Fatmir Sejdiut választották meg a múlt héten az ENSZ-kormányzás alatt lévő szerbiai tartomány új elnökévé.
Sötétben tapogatózókTovábbra sincs egyetértés az uniós tagállamok között a tekintetben, hogy miként leheljenek életet a tavaly Franciaországban és Hollandiában is leszavazott EU-alkotmányba. Teljes a bizonytalanság.
Nincs továbbNem viaskodott tovább az egyre csak lázadozó kisebbik koalíciós partnerével Mikulas Dzurinda szlovák kormányfő, hanem két hónappal, júniusra előrehozta a parlamenti választásokat.
ÜrügykezelésA muszlim világ és a Nyugat közti vallási-kulturális szakadék okozta kölcsönös félelem és meg nem értés kiváló lehetőséget teremt politikai célok kihasználására.
Interjú Olli Rehn bővítési EU-biztossalMiközben az Európai Unióban fogy az étvágy az integráció további kiterjesztésére, a 44 esztendős Olli Rehnnek, az Európai Bizottság bővítésért felelős finn tagjának az a dolga, hogy eredményes csatlakozási tárgyalásokat...
Tények az alagút végénA várakozásoknak megfelelő képet festettek a tőzsdei cégek e hét elejéig közzétett tavalyi gyorsjelentései: az a néhány társaság teljesített a legjobban 2005-ben, amely már évek óta a befektetők célkeresztjében van.
KegymenetMíg az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. eddig elsősorban részvényeseit kényeztette el, a napokban meghirdetett bankalapítással és az új termékekkel a hitelfelvevők kegyét keresi.
Kétszer vesz, ki gyorsan adLátszólag mellbevágóan magas kamatra ad gyorskölcsönt a Provident Rt. A hitel teljes árát kifejező mutatószám a - pusztán az évi kamattal kalkuláló - laikus adósokat megtévesztheti, de nem inkorrekt.
Logikátlan örökösödési illetékFeltámasztotta az öröklési illeték elleni harcát a választási kampányban az MDF.
KártyajátékMég mindig olcsók a mobiltelefonok Magyarországon, de láthatóan csökkent a szolgáltatók vehemenciája, amellyel kedvezményes árú készülékeket kínálva toborozzák az új előfizetőket.
Három a játékA műsortovábbítás, az internet és a telefónia ma még három különböző ágazat, a jövőben azonban e szolgáltatásokat csomagban kínálják majd.
Fapados, de mobilÚjfajta üzleti modell van terjedőben, az úgynevezett virtuális mobiltelefon-szolgáltatás. Az új módi az európai mobiltarifák soha nem látott mértékű csökkenésével kecsegtet.
Vonal felettA mobilcégeken kívül immár az interneten keresztüli hangátvitelt ajánló versenytársak is szorongatják a nyugat-európai telefontársaságokat.
HangzavarAmilyen ütemben csökken a magyarországi vezetékes előfizetők száma, úgy válik mind élesebbé az értük folyó verseny.
VersenyszámokAz éles piaci versenyben egyre több csábító csomagot ajánlanak a vezetékestelefon-szolgáltatók, előfizetőik száma mégis évről évre csökken.
Emberölések: heti három
Mű-balhékKonkurens cégekben szerzett tulajdonrészesedéssel próbál terjeszkedni a részben belga-francia tulajdonú Pécsi Vízművek.
A diadalév árnyékábanSoha korábban nem érkezett annyi turista a magyarországi szálláshelyekre, mint tavaly, és rekordot döntött a szállodák árbevétele is. Az idegenforgalom pénzügyi szaldója mégis legfeljebb minimális mértékben javult.
A távolság mint üveggolyóVálasztási győzelme esetén a Fidesz aligha vállalja át a jelenlegi kormány célját, az euró 2010-es bevezetését - legalábbis erre lehet következtetni Orbán Viktor pártelnök múlt heti nyilatkozatából.
ÖnerőbűvészetAz önkormányzatoktól kapott területeket saját erőként felmutatva, hitelből kezdett jégpályák építésébe a budapesti Jégcsarnok Kft.
SzobáztatókKicselezte a törvénysértést megállapító Állami Számvevőszéket a szegedi közgyűlés: a jövőben nem a pártok bérelhetnek kedvezményesen városi tulajdonú ingatlant, hanem azok frakciói.
Politikusok ismertsége és népszerűsége 2006. februárbanPolitikusok népszerűsége 2006.
Pártok és politikusok népszerűségeTovábbra is csak nagyon lassan növekszik a választópolgárok részvételi hajlandósága, de az elmúlt hetek kampánylépései inkább a Fidesz, mint az MSZP híveit mozgósították - ez derül ki a HVG megbízásából február elején végzett...
Újramelegített Kehi-Postabank-botrányTartalmilag kevés újat hozott a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal Postabankkal kapcsolatos jelentésének nyilvánosságra került tervezete, arra azonban igencsak alkalmas, hogy erősítse az adatvédelmi biztos által megfogalmazott...
MSZP-kampánykongresszusA párt választási listájáról és miniszterelnök-jelöltjéről a kongresszus hivatott dönteni - ez az alapszabályban rögzített kötelezettség az egyedüli indoka a szocialisták e hét végi rendezvényének.
Lombikbébi-programok sikermutatóiA saját gyermekre vágyó meddő párok utolsó esélye, hogy egy lombikbébiprogramba bekerülve orvosi segítséggel sikerüljön az utódnemzés.
FordulatszámA sportvilágban a torna mellett a műkorcsolyára a legjellemzőbb, hogy az egyes elemek megalkotójuk nevét viselik.
JárványszimulációElméleti fizikusok és tőzsdével foglalkozó közgazdászok is beszálltak a járványok előrejelzésébe. Szokatlan módszerekkel meglepő eredményeket értek el.
ÖreghibaA szociális juttatások újabb drasztikus megnyirbálásával köszöntött a február Türkmenisztán polgáraira: Szaparmurat Nyijazov államfő rendeletben csökkentette - sokaktól pedig egyszerűen megvonta - a nyugdíjakat, és átalakította...
Fiús zavarMegmentheti a világ legrégibb uralkodói dinasztiáját, ha a várandós japán hercegnő fiúgyermeknek ad életet, ami ugyanakkor keresztülhúzza a császári trón öröklődésének reformjára kidolgozott kormánypárti tervezetet.
UtókezelésA múlttal való szembenézés még az olyan nemzetek számára sem egyszerű, mint az önbecsülésben élenjáró Franciaország. Most éppen a gyarmatosítás és a rabszolgaság értékelése körül lángoltak fel viták.
Harcra le!Az év eleji gázmizéria kapcsán többek által lesajnált hazai szénbányászat hatvan éve a széncsata lázában égett.
Agatha Christie sikerének rejtélyeTudományos csalást kiáltottak sokan egy brit kutatócsoport vizsgálata kapcsán, amely a krimi királynőjének nevezett írónő nyolcvan éve tartó töretlen sikerének okaira igyekezett fényt deríteni.
Régi szebb időkAz átlag európai az utóbbi hónapok, évek eseményei miatt hiperkonzervatív és intoleráns kultúraként tekint az iszlámra.
Szuperkoksz a láthatáronA Torinóban nyolc sportolót már a megnyitó előtt megfogó doppingvadászok aligha nyugodhatnak meg: az olimpikonok között már akadhatnak olyanok, akik a - még kimutathatatlan - génterápiával turbósították magukat.
Ferrovial
Mittal Steel
A Microsoft, valamint a British Telecom és a Virgin Mobile
Akzo Nobel
Petrobras
Történelmi magasságba emelkedett tavaly az USA kereskedelmi hiánya
Európai krachpanoráma
Tesco
Medvecukor?Minden korábbinál több, közel száz orosz vállalat kíván az idén külföldi tőzsdéken megjelenni, ahol élénk érdeklődés kíséri ezeket a részvénykibocsátásokat.
MotorfékAz osztalékot és a csúcsmenedzseri fizetéseket is radikálisan csökkentette az amerikai General Motors autógyár, amely - akárcsak a korábban bejelentett tömeges elbocsátásokkal - versenyképességét próbálja növelni az intézkedéssel.
KeverőkasszaA külföldiek elől sokáig elzárt olasz bankpiacon a hatodik legnagyobb pénzintézet, a BNL felvásárlásával igyekszik megvetni a lábát a francia BNP Paribas óriásbank.
Oldás vagy kötésGazdaságilag indokolatlanok az új EU-tagállamok munkavállalóival szembeni átmeneti korlátozások - sugallja az Európai Bizottság jelentése. A tizenötök egy része ennek ellenére továbbra is ódzkodika teljes nyitástól.
Portré Pálfi Györgyről"Szeretek mindenféle játékot. De jó játék a filmezés is.
ÖREGEDŐ EURÓPA
MÉGIS HAJDÚ LŐTT?
VÁROSHÁZI ELBOCSÁTÁSOK
ÚJ NÉV, RÉGI TARTALOM
ELADATLAN FRADI-PÁLYA
BORMARKETING-EGYEZSÉG
CHENEY LŐTT
MISKOLCI ORVOSPER
MONGOL LOBBIZÁS
TERJED A MADÁRINFLUENZA
MOSZKVA ÉS A HAMÁSZ
"FAPADOS" KÁBELTÉVÉ
ÚJ SZAMURÁJKÖTVÉNYEK
VÉGE A SALÁTÁZÁSNAK
ÚJ KÁRPÓTLÁSI HATÁRIDŐ
LOBBIZÁS SZEPTEMBERTŐL
FIDESZ-GATE
PÉNZ AZ EGYHÁZAKNAK
Összeolvadó SCD-cégek.
Közgép-tulajdonban a Budai Malomipari Kft.
Nevet és profilt váltott a Pro Patria Hungary Rt.
Pert vesztett a Betonút
Fantomizált Pep-Roll Kft.?
A Berta Kft. felvásárlása: terjeszkedik a Pintér-cég.
Tőkeemelés az ATV-nél
LakcímkártyaTulajdonképpen nem volt nagy ügy, de a másnapi krónikákban azért megért egy néhány soros hírt.
Oroszország és AfrikaNéhány hét alatt rengeteget hallhattunk Vlagyimir Putyin orosz elnök politikai fellépéseiről: a belső ellenzékkel szembeni politikájáról, az Ukrajnával kirobbant gázvitáról, a Kínával szemben tanúsított óvatosságáról, az...
Szólásszabadság és felelősségA tavaly szeptemberben egy dán lapban közzétett Mohamed-karikatúrák súlyos nemzetközi konfliktust idéztek elő.
Kérdés, mennyire kényelmes 120 kilométeren keresztül egy dobozon ülni, mindenesetre a Boxx márkanevű elektromos robogóval ekkora távolságot is meg lehet tenni.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.