HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2006\20. SZÁM
Függőben hagyta őszig az Európai Bizottság Bulgária és Románia EU-csatlakozásának időpontját, de egyik jelölt esetében sem zárta ki a 2007. január 1-jei belépés lehetőségét.
Hadurak útjánNemzetközi segítséget kért a szomáliai kormány az ország fővárosában, Mogadishuban folyó véres harcok megfékezéséhez. Elemzők szerint a szétzilált ország az USA és az al-Káida közötti háború egyik csataterévé vált.
Fut is, marad isEgyelőre nem bukott bele az utóbbi évek legnagyobb, "francia Watergate-ügyként" is emlegetett politikai botrányába Villepin francia miniszterelnök.
BársonyszékrekesztésMiközben a vallási és etnikai gyűlölködés határozza meg az iraki politikát, a kormányalakítást az is nehezíti, hogy magukat a pártokat ideológiai viták osztják meg, és riválisok gyakorta egy táborban találják magukat.
Nyelő játszmaOroszország változtat a Belaruszhoz fűződő viszonyán, és véget vetne a volt szovjet tagköztársaság anyagi támogatásának.
Figyelmi eljárásAmerikaiak tízmillióinak híváslistáit gyűjtötte össze az USA Nemzetbiztonsági Ügynöksége, amely a hírszerzés terén egyre inkább háttérbe szorítja a CIA-t.
Nő rózsaszínbenTúl sok engedményt tesz a szociáldemokratáknak, vetik Angela Merkel kereszténydemokrata német kancellárnő szemére párttársai, elsősorban az antidiszkriminációs EU-irányelv nemzeti törvénybe foglalása és a kiugróan magas...
Interjú Navracsics Tiborral, a Fidesz frakcióvezetőjévelA pártban szükséges változások egyik garanciájaként tekint Orbán Viktorra a Fidesz új frakcióvezetője, Navracsics Tibor (39 éves).
Levont tanulságokKorlátok közé szorított és jövedelemtől függő adókedvezmények, külön lap a borravalóról - ezek a legfontosabb újdonságai a 2005.
Önvédelmi pénzekAnyagilag biztonságosabb, ha külföldi nyaralásra készülve kiváltja az ember az európai egészségbiztosítási kártyát, illetve utasbiztosítást köt.
Kivonási tünetekA tőzsdei szárnyalás végét jövendölik szakértők a növekvő külföldi kamatok miatt.
Mennyire nehéz a magyar nyelv?A magyar nyelv elsajátításának nehézségeiről szóló előítéletek tudományosan megalapozatlanok - a tapasztalat egy kicsit mégis igazolja őket.
ProgrambeszédEzernél is több nyelvoktató szoftver lelhető fel a hazai piacon, ám a legtöbb közülük ugyanarra a srófra jár: a multimédiás lehetőségekre és az interaktivitásra építő programok a szókincs, a nyelvtan és az írási-olvasási készség...
Kritikán aluli a felsőoktatásba bekerülők nyelvtudásaNem kötelező a felsőoktatási intézményeknek nyelvet oktatniuk, a legtöbb helyen mégis megteszik: a középiskolából ugyanis olyan gyér nyelvtudással lépnek ki a diákok, hogy a diplomához szükséges nyelvvizsgára az...
Szeptembertől egységesítik a nyelvvizsgákatSzomorkodhatnak, akik kevéssé felkészülten próbálnak nekivágni a nyelvvizsgának.
Képzős szerkezetekA bőség zavarával kell megküzdenie annak, aki nyelvtanulásra adva a fejét választani akar a különböző szolgáltatási és árszínvonalú nyelviskolák közül.
Man spricht DeutschAz angol továbbra is túl erős szín az Európai Unió nyelvi palettáján, bár az EU-bővítés óta nőtt a német és az orosz súlya.
Erdélyi magyarok: gyors demográfiai leépülés Biharban
Őrlődnek továbbEredménytelen volt az új cementgyárról a múlt hét végén tartott ügydöntő népszavazás Nyergesújfalun. A beruházás előkészítése folytatódik, miként az azt ellenző zöldek harca is.
A hely üzleti szellemeÉlelmes vállalkozók kísérleti terepévé válhat Magyarországon az unió egyik vidékfejlesztési programja, a Leader+, amelynek keretében 920 településen 6 milliárd forint talál gazdára ezekben a hetekben.
BörzeötletPrivatizálná az autópálya-beruházások finanszírozására felkent Állami Autópálya-kezelőt a kormány, ezzel a manőverrel új "családi ezüstöt" kreálva, amelynek eladását rövidesen meg is kezdi.
Hangon alulDrasztikusan csökkentené az előadások számát és megtizedelné a létszámot az Operaház modernizációjának keretében Hegyi Árpád Jutocsa, a tavaly nyáron kinevezett főigazgató, holott pályázatában nyoma sem volt ilyen lépéseknek.
VITA A HVG REFORMPROGRAMJÁRÓLLapunk 2006. május 6-ai számában közzétettük a HVG reformjavaslatait. Az alábbiakban a - hvg.hu honlapon folyamatosan olvasható - összeállításunkhoz érkezett hozzászólásokból közlünk válogatást.
Vezető ügyész őrizetbenVesztegetés gyanújával vették őrizetbe a fehérgyarmati ügyészség vezetőjét egy részben államtitok minősítésű nyomozás során. Ilyen magas beosztású igazságügyi tisztviselő évtizedek óta nem került még ideiglenesen sem rács mögé.
Vasi pecsenyeTagfelvételi moratóriumot rendelt el az MSZP zuglói szervezete.
Ki mit törleszt?A harmadik köztársaság működőképességét is megkérdőjelezheti, morális alapjait pedig fellazíthatja, ha a kedden megalakult új parlament sem lesz képes eleget tenni egy sor bírósági ítélet - pontosabban: alkotmánybírósági...
Tudománypolitikai vitákKi döntsön a kutatás-fejlesztésre fordítható pénzekről? - ez a fő kérdése a Magyar Tudományos Akadémia refomja körüli vitának, amelyben a kutatóintézetek jövőjéről is dönteni kell.
Öreg Hölgy bundábanAz olasz bajnokság finisét árnyékba borította a Juventus körül kirobbant bundabotrány, amibe belebukott az ország labdarúgó-szövetségének elnöke is.
Fontos karabélyomA svájci népi hadsereg katonái otthon tartják lőfegyverüket. Egy sikeres élsportoló véres családi drámája újabb intő példa arra, hogy az új fegyvertörvénynek valamelyest szigorúbbnak kellene lennie.
Igor és bűntársaiMegszaporodtak Oroszországban a külföldiek elleni támadások az utóbbi hetekben. Az államfő az ultranacionalisták elleni harc folytatását ígéri, a középszintű vezetők egy része szimpatizál a szélsőségesekkel.
Fogadás balkézrőlIdősödő német férfiak a nemzetközi segélyezés új formáját alakították ki: százszámra vállalják rászoruló külföldi kisdedek apaságát, jogosulttá téve őket és édesanyjukat a bőkezű szociális juttatásokra.
Kapcsolati tőkékPolitikai körökkel összefonódott érdekszövetségek másfél évtizede fékezhetetlenül irtják Székelyföld legféltettebb természeti vagyonát, az erdőt. A fabiznisz román és magyar főszereplői felosztották maguk között az országot.
Szépítő bírálatAz 1986-ban kirobbant Waldheim-ügy újabb pikáns részletei kerültek napvilágra. Kiderült, kik és hogyan akadályozták az osztrák elnök náci múltjának kivizsgálására létrehozott bizottságot.
Új magyar érelmeszesedés-terápiaA sajtó új hazai csodaszernek harangozta be, a szakma viszont csupán terápiás ötletnek tartja azt a magyar orvosi szabadalmat, amely egy - a fertőző betegségek elleni immunizáláshoz hasonló - védőoltásban véli megtalálni az...
Nyerő kétévesekMi a magyarázata, hogy stabil demokráciákban ismeretlenségből felbukkanó politikus vezette új mozgalom csak igen ritkán válik meghatározó parlamenti erővé? És minek köszönhetők a kivételek?
RáadásszámokA héten a Zeneakadémián lépett fel a világ egyik legidősebb zongoraművésze, a 90 éves Rév Lívia.
A Bank of China
Vállalati vezetők szerződése
Pénzügyi központot tervez
Gyógyszereladások világszerteÚjabb rekordot döntöttek tavaly a gyógyszereladások - derül ki az iparág vezető információszolgáltató cége, az amerikai IMS Health felméréséből.
Névértéküknél többet érnek
Vizsgálatot indít Neelie Kroes
A Mittal Steel
LapjárásAz elektronikus fizetési módszerek bevezetésében az EU-ban élen járó portugál bankok a kártyahasználatra kivetett jutalék bevezetését fontolgatják. Vigaszul a kártyánál is korszerűbb fizetési módokat kínálnak.
Mákos képAz európai országok megkezdték a tévéfrekvenciák újraosztását a digitális műsorszóráshoz, ám az átálláshoz szükséges előkészületekkel nem mindegyikük halad jól. Kelet-Európa - és ezen belül Magyarország - igencsak hátul kullog.
EgybegyűrveSínen van a romániai értékpapírpiac egyesítése, miután a fúzióba beleegyezett a - korábban már összevont - bukaresti, illetve a jóval kisebb szebeni tőzsde is.
Robbanékony elegyFúzióra készül Ausztria két nagy energiacége, az olaj- és gázipari OMV, valamint a Verbund villamos művek, nem utolsósorban azért, hogy egyesített tőkeerejükkel lendületesen tudjanak terjeszkedni Kelet-Közép-Európában -...
Portré Sipos Jánosról "Egyszerű parasztember szüleim még 12 évesen sem engedtek le egyedül fürdeni a szülőfalumhoz, Sükösdhöz közeli főcsatornára, amit a hasonló korú srácok már régen megtehettek" - emlékszik egy szerencsétlen fejesugrás nyomán...
PERLIK A MINISZTERT
DEBRECEN JÉGCSARNOKA
POKOLI VEZETÉK NIGÉRIÁBAN
VESZTESÉGES MNB
VARSÓ PRIVATIZÁCIÓT VIZSGÁL
FOGHÁZ ÁLLATKÍNZÁSÉRT
KÍNAI CSIPCSALÁS
BIRTOKON BELÜL DEMJÁNÉK
DIÁKHITEL-KÖNNYÍTÉSEK
AMERIKAI-LÍBIAI BÉKE
UTCAI HÁBORÚ SAO PAULÓBAN
A NEMZETI GÁRDA A MEXIKÓI HATÁRON
LEBUKOTT CSEMPÉSZEK
ZÁRSZÁMADÁS GEBINBEN
UNIÓS SZÉN-DIOXID-KVÓTÁK
GYŐZTESHEZ HÚZÁS
ÚJ OLASZ ÁLLAMFŐ
POLT FŐOSZTÁLYVEZETŐ
Régi-új tulajdonosok a Faktorházban.
Pénzügyi befektetőé az Equinox.
Kettévált a Hospinvest Zrt.
Átrendeződés a Preventív-csoportban.
Médialogisztika Zrt.: kiadói lapterjesztés.
Elkelt a Budapesti Szabadkikötő Zrt.
A tér visszavételeRégóta nem kavar vihart minálunk egy új magyar dráma bemutatója. Most viszont az volna meglepő, ha nem csapnának fel az indulatok, a budapesti Katona József Színház ugyanis darázsfészekbe nyúlt legutóbbi premierjével.
BelátáshiányMagyarországon nemhogy gyerekcipőben jár a cégek társadalmi felelősségvállalásának kultúrája, de még e gyerekcipőnek a talpa meg a fűzője is hiányzik.
Nappali holdkórosságNem lehet könnyű szegény Csoóri Sándornak. Legújabb megnyilatkozásai legalábbis erről tanúskodnak.
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.