HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2006\21. SZÁM
Reformkormány régi motoros káderekkel, puhulni látszó reformelképzelések, kitartó titkolózás - dióhéjban így jellemezhetők a kabinet összetételének és programjának kiszivárgott részletei egy héttel a kormányátalakítás előtt.
ErőnyerőPeter Westenthaler, az osztrák Szabadságpárt egykori fenegyereke négyéves kihagyás után visszatér a politikába, és a két százalék alá süllyedt Haider-pártot megpróbálja az őszi választásokon bejuttatni a parlamentbe.
Kabuli buliMiközben a tálibok 2001-es elűzése óta a legsúlyosabb harcok dúltak a napokban Afganisztánban, cikkünk ENSZ-szakértő szerzője szerint az újjáépítésben egyre kiforrottabb szerepet játszanak a polgári és katonai elemeket tömörítő...
A bástya árnyékaÚjabb választást nyert az immár több mint négy évtizede hatalmon lévő Népi Akciópárt Szingapúrban.
Lehetetlen ültetésTöbb mint három évvel Irak amerikai lerohanása után állt fel az arab ország első alkotmányos kormánya, amelynek feladata nem kevesebb, mint megmenteni az országot a széthullástól és az anarchiától.
A végén csattan a pofonA kisebb parlamenti pártok dönthetik el, hogy az alig két hét múlva sorra kerülő csehországi parlamenti választás után a szociáldemokraták harmadik ciklusban is kormányozhatnak, vagy a népszerűségben jelenleg valamivel előbbre...
Szűk többség, bő számlaHosszú, kemény koalíciós alkudozások után a múlt hét közepén kormányt alakított Romano Prodi, a balközép Unione tömörülés vezetője. A 26 tagú kabinetben függetlenek is helyet kaptak.
Az utolsó előtti csapásNéhány héten belül megszűnik létezni az utolsó délszláv államszövetség, miután Montenegró polgárainak többsége a múlt vasárnap a teljes államiság megteremtésére szavazott.
"Az államot ismét rendbe kell tennünk"Németország éveken át a lehetőségei felett élt - mondja Thomas de Maiziere (52 éves), a nagykoalíciós német kormány kancelláriaminisztere, aki szerint a napi politikában a kompromisszumkeresés titka, hogy ne kerüljenek túlsúlyba...
Bűnös káros?Szaporodnak színlelt karambolok, lakásbetörések, és úti poggyászból is egyre több tűnik el, amióta a biztosítók nem nyomhatják fel egymásnak gyanús ügyfeleiket.
Ha egy üzlet beindul...Szerződésszegés miatt jelentős kártérítést követel a Karsai Holding a K&H-tól, mert az egykor a bankcsoportnál dolgozó Kulcsár Attila a konkurenciájukat segítette a Pannonplastért folytatott harcban.
Kinek keserű?Egy bírósági ítélet immár megkérdőjelezhetetlenné teheti, hogy a kisbefektetők betekinthetnek a tőzsdei társaságok vezetőségének a nagybefektetőkkel kötött szerződéseibe.
Kastély, kaszinó, kaviárA száz évvel ezelőtti luxusjavak egy része ma is a tehetősebbek kiváltsága, mások - mint például a háztartási gépek és más technikai vívmányok - azóta mindennapi életünk részét képezik.
IdőmérőversenyA kvarcórák átmeneti tündöklése után ismét világelsők a svájci manufaktúrák aprólékosan összeállított időmérői.
A tizennégy karátos mobilA mobiltelefonoknak is van Rolls-Royce-kategóriájuk, amelynek darabjaiért a pénzes vevők milliókat is hajlandók leszurkolni.
Mi teszi a presztízsautót? A nagyobb, jobban felszerelt autó természetesen drágább, mint egy szerény képességű kiskocsi. De mitől kerül egy presztízs- vagy egy luxusautó akár milliókkal többe, mint az azonos műszaki tartalmú középkategóriások?
LuxusdivatcikkekKis szériában, egyedileg, kézzel készített holmik, meg persze a köréjük szőtt mítosz - körülbelül ez a titka annak, hogy a nagy múltú, családi vállalkozásként indult luxusdivatcégek az átlagember számára megfizethetetlen áraik...
Stílus kérdéseAz eredeti fényében helyreállított budapesti New York-palotában nyílt Boscolo luxusszállodában mutatta be a múlt héten őszi-téli ruhakollekcióját az elegancia királyának nevezett Gianfranco Ferré olasz divattervező.
Magyar osztálytársadalom: négylépcsős piramis?
Megkerülős cselekSzombaton újpesti futballhuligánok kergették meg a bírót, a színfalak mögött a labdarúgóvezérek egymásnak estek, a csapatok a napokban lejáró 3,1 milliárd forint kölcsönnek csak a töredékét tudják visszafizetni.
LecsapóleltárBrutális uniós versenyhivatali bírság, súlyos kártérítések, vagy csupán erőteljes nyomás a teljes árampiaci nyitás érdekében?
Buki vagy nem bukiSzabadulna az állam a lóversenyágazat mindkét cégétől, a verseny- és a fogadásszervezőtől egyaránt.
ForráskritikaSírdogáló dadusok, ideges polgármesterek, elfoglalt vállalkozók stressztűrő képességét teszi próbára az EU-támogatásokat szétterítő pályázati rendszer, s még az sem biztos, hogy a pénz mindig a legjobb helyre megy.
VITA A HVG REFORMPROGRAMJÁRÓLLapunk 2006. május 6-ai számában közzétettük a HVG reformjavaslatait. Az alábbiakban a - hvg.hu honlapon folyamatosan olvasható - összeállításunkhoz érkezett hozzászólásokból közlünk válogatást.
VédvonalakMenekülési útvonal, de nem óvóhely - ez lesz a katonai rendeltetése az épülő 4-es metrónak.
Szünetjelek a hadak útjánLétszámleépítéssel és megszűnő programokkal készül a Hír Televízió a nyári műsorrendre. Az elbocsátottak szerint a pénzhiány miatt van szükség az átszervezésekre, a csatorna vezérigazgatója szerint viszont köszönik, jól vannak.
Bevétel kiadásbólValamennyi lakásbérleti szerződését átminősíti az év végéig a főváros, ám az új, emelt lakbért csak három év alatt, fokozatosan vezetik be - egyebek mellett az erről szóló előterjesztésről dönt csütörtöki ülésén a fővárosi...
Házbontások az AdriánKockáztattak és vesztettek - így jártak azok, akiknek jogellenesen épített tengerparti ingatlanját ledöntötték a horvát hatóságok.
Ki lesz a kentaur?Györgyi Kálmán lemondatása s Polt Péter parlamenti viharok által kísért hatévi működése után az alkotmányos szabályok felülvizsgálatára is szükség lehet ahhoz, hogy a köztársaság megválasztásra váró harmadik fővádlója ne...
Vízi útonállókA nem halálos védelmi fegyverek alkalmazása és a nemzetközi összefogás segíti, a politikai bizonytalanság viszont nehezíti a küzdelmet a sok milliárd dolláros üzletté vált kalózkodás ellen.
Osztás és költésAz Európai Unió minden országában élnek szegények, ám az "átlagszegény" portréját szinte lehetetlen megrajzolni - derül ki egy francia tanulmányból. A szegénységet az EU-ban tagállamonként eltérően mérik és kezelik.
A bolygó szomáliLemondott képviselői mandátumáról és távozni készül Hollandiából Ayaan Hirsi Ali, a muszlim nők jogainak elszánt védője.
Enyves zsebekSpanyolország modern történetének legnagyobb pénzügyi botránya kerekedhet ki abból a piramisjátékból, amelyben két cég értékesnek mondott bélyegeket kínált befektetésre több százezer embernek.
Kimondóember"Sohasem lehetünk biztosak abban, hogy az a vélemény, melyet elnyomni próbálunk, helytelen; és még ha biztosak lennénk is ebben, elnyomása akkor is káros" - hangsúlyozta a kétszáz éve született ősliberális John Stuart Mill, aki...
A bomba és a bombázókPárizsban mostanában emlékeznek a - sokak által divat-mérföldkőként emlegetett - bikini hatvanadik születésnapjára.
Másképpen szolgálókA legfrissebb kutatások egyre több, a református egyházból egykor beszervezett ügynököt azonosítanak, ügyük feltehetőleg mégsem kerül napirendre a június eleji zsinaton.
VNU
Vietnamban a külföldi bankok ezentúl százszázalékos tulajdonú leányvállalatot hozhatnak létre
Az Airbus európai konzorcium
Fordítási kiadások az EU-ban
Ernst & Young könyvvizsgáló cég
Az orosz Szibnyeft olajtársaság
Euronext
A dél-koreai Hyundai autógyár
Hármas befutóLátványos változásokat hozhat az otthoni multimédiás szórakozásban a videojáték-konzolok új generációja. A három vetélytárs közül kettő, a Microsoft és a Sony külön harcot vív az új dvd-szabvány terén is.
Isteni ikraSzigorította a fekete kaviár forgalmazásának szabályait az Európai Unió. Brüsszel fel akarja venni a harcot azzal a rablógazdálkodással, amely a Kaszpi-tenger vidékén a tokhalak létét fenyegeti.
Halványzöld szigetAz utóbbi tíz év külföldi tőkebefektetések vezérelte látványos fejlődése után lassulni látszik az ír gazdaság, a növekedést főként az építőipar hajtja, amely a hitelből finanszírozott ingatlanbefektetésnek köszönhetően prosperál.
RézreakciókAz ipari nyersanyagok és a nemesfémek drasztikus drágulásában a kereslet emelkedése mellett mind nagyobb szerepet játszik a spekuláció.
Portré Szabó Csaba gyógyszerkutatóval"Kovách Arisztid professzor volt az egyik tanítómesterem, neki már akkor volt Philadelphiában egy laborja.
A SZABADSÁG NETRE MENT
TURIZMUSSTATISZTIKA
KÜLFÖLDIEK AZ EU-BAN
Rekordaukció
A HARANGOZÁS JOGA
PERNYERTES SUZUKI
CIPRUSI VÁLASZTÁS
KÉSZ A KÍNAI ÓRIÁSGÁT
TISZTULÓ RÁBA
POZSONYI KONFLIKTUS
KESSELYÁK LEMONDOTT
FIDESZES SAJTÓS ŐRIZETBEN
AZ AMNESTY ELMARASZTAL
ROMÁNIAI MADÁRINFLUENZA
AZ EBRD KIVONUL
TŐZSDELIBIKÓKA
AMERIKAI VÍZUMÖTLET
Felszámolás alatt a CECM Játékkaszinó Rt.
Euraqua Kft.: Töröcskei-féle vízszolgáltató.
Hild Rt.: bekebelezett Honpark.
A T-Online-é az Adnetwork Kft.
A CD Hungary Rt.-é az egykori tihanyi pártüdülő.
Civil Zrt.: Pintér az MFB nélkül.
Termelői többség a Zalabaromfi Zrt.-ben.
A filmipari Airbus esélyeiAz európai és az amerikai filmek harca egyidős a film történetével.
ReformtanA reform: a társadalmi tevékenység valamennyi elemét érintő fordulat, új jogi, államszervezési és működési formák bevezetése, amely a múlthoz viszonyítva egyben a folyamatosság és a megszakítottság - adott politikai erőtérben...
A privilégiumok hagyományaAz Akadémia két volt és jelenlegi elnöke egyaránt amellett áll ki, hogy az akadémiai tagság igenis legyen életfogytig tartó és felülvizsgálhatatlan, és hogy igenis járjon az akadémikusoknak komoly tiszteletdíj is, mindörökké.
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.