A sokakat felháborító politikai hazugság - kutatók szerint - csupán része egy, az eddig sejtettnél jóval általánosabb jelenségnek, amelynek megnyilvánulásában mára számos szabályszerűséget is megfigyeltek.
HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2006\40. SZÁM
2006. október 08., vasárnap
A sokakat felháborító politikai hazugság - kutatók szerint - csupán része egy, az eddig sejtettnél jóval általánosabb jelenségnek, amelynek megnyilvánulásában mára számos szabályszerűséget is megfigyeltek.
Korunk népbetegsége a pornófüggőség
Közös bűnökA Kiss Péter, kontra Gyurcsány Ferenc alternatívát a nyugati sajtó annó úgy minősítette, hogy a magyarok a Sztálin, vagy Toni Blair lehetőségből választhatnak. Akiknek joguk volt dönteni, azok döntöttek úgy ahogy, és mint azt múlt pénteken alkotányosan is kinyilvánították, döntésükhöz ragaszkodnak. Ez az összezárás is bizonyítja, hogy ami most egy kiszivárogtatással "téma lett" az egy korábbi, tizenhat éve zajló hazugság, és csalássorozat "salakjaitól" való megszabadulási epizód. Nem érdemes egy adott politikust sokkoló érzés kiváltójának tekinteni, mert az illető is csak egy eszköz, és akik használják, azok tudják, hogy még meddig. Önmagunknak ne hazudjunk egyszemélyes "kártevőkről"!!!

Kedves hozzászólók !
Tegyünk különbséget a hazugság és a csalás között...
Csak akkor lesz itt valamilyen rend, ha a hazugság és a csalás nem marad következmények nélkül.
Valaki hazudott és csalt is...Már nem hiszünk neki..!
Mégis ő fog bennünket vezetni még négy évig ?!!!
...Szörnyű, sokkoló érzés..!!

A királyi rádió nemrégiben magyarázta el, hogy a beszéd lényegében a kurkászás nagybani megnyilvánulása, azaz mivel az alfa ember nem tudott minden falkatagot kurkászásával megnyugtatni, megtanult beszélni. Ettől a pillanattól a hazugság is kialakult, mert a gondolkodás képességével rendelkező ember, nem az erő elvén próbált meg hatalmat szerezni. A többi azután, csak a két ellentétes rossz közötti lavírozás függvénye mind a mai napig. A gond az, hogy napjainkban kishazánkban az egyén nem rendelkezik "saját igazsággal" /nem véletlenül/

gyerekek! nem a politikusokat kell szeretni, védeni, arra ott a család... a politikusok nem érdemlik meg, hogy családok, barátok, szerelmek szakadjanak szét miattuk!!! és különben is, már rég nem az a kérdés ki hazuudik, ki nem, hanem ki mekkorát tud és bir hazudni, ki tudja übereli a másikat ebben a sportágban... a politikusok nevét se érdemes megjegyezni, ők se kiváncsiak a tietekre, de ti a család része vagytok, csak rá számithattok, és nem a politikusokra. Jegyezzétek meg, a politikusnak csak azért kellünk, hogy a hátunkon bemenjenek a hatalomba, utána már nagy ivben le vagyunk .... ejtve....

A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.
Mért nem szabad akkor hazudnunk az APEH-nek, a bíróságnak stb? Állati lényünket nem tagadhatnánk meg ilyene esetekben sem. Ezért találtatott ki az erkölcs és ezért működik olyan hatékonyan az USA, ahol az igéret szent. Aki nem tartja meg az igéretét, az megnézheti magát. Személyes tapasztalatom.