HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2006\44. SZÁM
Még be sem nyújtotta a kormány a jövő évi költségvetés tervezetét, máris egész szakmacsoportok tiltakoznak az azt megalapozó döntések ellen. Az elemzők szerint a büdzsé ezúttal reális előirányzatokat tartalmaz, megvalósításának kockázata politikai természetű.
VisszaesőkAz utóbbi évek lendületes fejlődését teheti tönkre Bangladesben, hogy a két nagy párt között a választások közeledtével kiújult viszály véres zavargásokká fajult.
Tudják, mégsem mondjákSzerbiában népszavazáson fogadták el a Koszovót az ország szerves részének kimondó alkotmányt, miközben a koszovói albánok egyre határozottabban készülnek a függetlenségre.
Kettős csapdaZátonyra futhatnak Törökország csatlakozási tárgyalásai az EU-val, ha az év végéig nem sikerül rávenni Ankarát a ciprusi hajók és repülőgépek embargójának eltörlésére.
Visszatérő kísérletekHazugsággal vádolja és lemondásra szólította fel Romano Prodi baloldali olasz miniszterelnököt Silvio Berlusconi jobboldali vezér, miközben egymást érik a kormányellenes tiltakozások.
Bukóforduló?Politikai nehézségekkel, sőt akár jogi eljárásokkal is szembesülhet a Bush-kormányzat, ha a jövő heti kongresszusi választások a republikánusok jósolt kudarcát hozzák.
Interjú az USA nagykövetévelA magyarországi közbeszerzések átláthatóságának hiányára panaszkodik April H. Foley (58 éves), az USA új budapesti nagykövete, nem titkolva: egyik legfőbb feladatának az amerikai cégekért való lobbizást tekinti.
Képletesen szórvaSzerencsére nem okozott nagy galibát, hogy egy számítógépes hiba miatt egy befektetési alapról több napig irreális adatok láttak napvilágot.
Letakart lapokNem reformálta meg a költségvetés pénzkezelését az 1999-ben bevezetett kincstári kártyarendszer. Az intézmények továbbra is zömmel készpénzt vesznek fel a plasztikkal.
RéseredményAz egyik legnagyobb hipermarket számlájáról a minap hamis bírósági végzéssel 270 millió forintot tulajdonítottak el. Az eset feldúlta a bankszakma nyugalmát.
Adózni kell a sporteszközök után isRoham indulhat 2007 első felében a sporteszközökért és a gyógyfürdős üdülésekért, ha ezek után - az egészségpénztárak lobbizása ellenére - 2007 júniusától adót kell fizetni.
Perdöntő szavakAkinek mobiltelefon lapul a zsebében, az szinte bárhol elérhető - és bárhol beazonosítható. Lassan nincs olyan komolyabb büntetőeljárás, amelyben a bizonyítékok közt ne szerepelne telefonlehallgatási jegyzőkönyv.
Jövő képA képek, film- és hangfelvételek mobiltelefonos továbbításának sokak által megjósolt viharos sikere elmaradt, kudarcról azonban még a legcsalódottabb szakemberek szerint sem szabad beszélni.
Mikortól lehet a repülőgépeken mobilozni?Sorra hárulnak el a repülőgépen való mobilozás sokáig ledönthetetlennek hitt technikai akadályai. A legfőbb nehézség azonban megmaradt: a csöndet előnyben részesítő utasok ellenállása.
HurokstratégiákNégy cég rajtolt rá a lehetőségre, hogy októbertől a korábbinál kedvezőbb feltételekkel használhatják a T-Com telefonközpontjaitól az ügyfelek lakásáig futó vezetékeket.
Zsebfertőzés - a multimédiás mobilok térhódításaVajon sutba dobják-e használóik a kamerát, videofelvevőt, zenelejátszót, tenyérszámítógépet és navigációs készüléket egy telefonba épített digitális mindenesért?
Nagy halak a hálónTávközlési forradalom idejét éljük, mely néhány éven belül teljesen elmossa majd a televíziózás, a telefónia és az internetezés határait.
Egy újabb "bizalmas" KSH-dokumentumBudapestről minden 24., Győrből minden 20., Sopronból minden 8. helybéli külföldre távozott az 1956-os forradalom kirobbanását követő hónapokban.
Műveleti területA kormány véglegesítette a 2007 és 2013 közötti uniós fejlesztések operatív programjainak kereteit. Bajnai Gordon kormánybiztos már csak belső átcsoportosításokra fogadhat el javaslatot.
VízállásjelentésA szentkirályszabadjai repülőtér nemzetközivé fejlesztése érdekében az Országgyűlés egyetlen ponton módosítja a Balaton-törvényt, holott a régió tervezett idegenforgalmi beruházásaihoz átfogó változtatásra volna szükség.
MegingathatatlanulNem tántorították el a nemzetközi ingatlanfejlesztőket a belpolitikai események, ám a fokozódó irodapiaci túlkínálat miatt óriásprojektjeiket többen későbbre halasztják.
Földi paradicsomAfféle műszaki hulladéklerakó kialakulása, avagy egy hatalmas ugrás - ez a tétje annak, milyen gyorsan áll át az ország a nézőknek extra szolgáltatásokat nyújtó digitális televíziózásra.
Használati utasításSzokásos tájékoztató vagy kormányzati ukáz - ezen folyik a vita a politikai erők között a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkárának a zavargások értékeléséről a külképviseleti vezetőknek írt levele kapcsán.
Ki tud kevesebbet 56-ról?Az orosz csapatok kivonásának követelése a legközismertebb, de ma is sokan tulajdonítanak "ellenforradalmi" szándékokat 1956-nak.
Eger ostromaHeves az utolsó megye, ahol - a közgyűlési patthelyzet miatt - még fennáll a lehetőség a totális Fidesz-győzelem megakadályozására, de itt is narancsos közgyűlési elnökséget valószínűsítenek.
Pincék alvilágaKözveszélyokozás tettesét keresi a Nemzeti Nyomozó Iroda, miután nemrégiben felgyújtották a Budapesti Corvinus Egyetem gazdasági főigazgatójának autóját.
A második Gyurcsány-kormány államtitkáraiAz első Gyurcsány-kormány nyolcvan szakállamtitkára közül összesen harmincan őrizhették meg államtitkári beosztásukat a második Gyurcsány-kabinetben.
Lenin FinnországbanSzovjet támogatás nélkül is tartja magát Finnországban, sőt nemzetközi turistalátványossággá alakul a világ valószínűleg egyetlen állandó Lenin-múzeuma.
MÉH-királynőA leggazdagabb kínaiakról készült idei 500-as lista éllovasa nagy meglepetésre egy üzletasszony lett.
HoltszezonEgy feldarabolt holttestből akár 7 ezer dollár árú csontot, porcot és bőrszövetet lehet kiárulni. Az USA-ban lebukott testkereskedők 25 éves börtönbüntetéssel is számolhatnak.
Piros lapokÖrökre eltiltottak egy futballbírót Németországban, mert állítólag nem hallotta, hogy az identitását vállaló vendégcsapatot a szurkolók zsidózással sértegetik.
Buddhista közgazdaságtan?Közgazdasági paradigmaváltást sürgetnek azok a nyugati tudósok, akik szerint lényegesen humánusabb üzletvitelt eredményezhetne, ha a gazdaság szereplői a buddhizmus alapján cselekednének.
Rendhagyó nekrológokIrodalmi nagyjaink kultuszához nemcsak - a nemsokára kiállításon bemutatott - halotti maszkjaik tartoznak hozzá, hanem nekrológjaik is, amelyek sorában akadnak nyers őszinteségű búcsúztatók is.
Puha sapkák, kemény csatákA Budapesten az elmúlt hetekben tapasztalt rendőrségi fellépés már régimódinak számít az utóbbi évek erőszakos demonstrációi nyomán világszerte sokat fejlődött taktikai repertoárban.
Zuhant a japán Sony nyeresége
Kínai Kereskedelmi és Ipari Bank
Az utolsó Taurus modell
Újra bíróság előtt kell megvédenie Josef Ackermannak prémiumát
A mexikói Cemex megvenné az ausztrál Rinker Groupot
A cseh Penta vette meg az Aero Vodochody-t
Adóbevételek az OECD-ben
Árfolyamok és részvényindexek
Pöfögve haladókA privatizációs kudarcok után a bukaresti kormány árverésen akar túladni a brassói traktorgyáron, a magánosításra váró egyik utolsó egykori román szocialista nagyvállalaton.
Bevezető árakÓriási érdeklődés mellett zajlott múlt héten a kelet-európai regionális vezető szerepre törő cseh CEZ energetikai cég bevezetése a varsói tőzsdére.
MérlegtelenítésMég javában zajlanak az átalakítások a tavalyi Unicredit-HVB fúzió nyomán létrejött európai óriásbanknál, miközben a részvényesek egy része elégedetlenkedik.
Dolgos népekAz EU-hoz jövőre csatlakozó Románia és Bulgária látja kárát, hogy a kelet-európai munkavállalók elárasztották a brit és az ír munkaerőpiacot a 2004-es csatlakozás után.
Portré Pongó Gézáról "A hivatásos rendőröknek, így nekem is, évente kötelező megfelelni bizonyos fizikai követelményeknek.
ILLEGÁLIS PÉNZVÁLTÓ
BKV-ÁTALAKÍTÁS
SZTRÁDABÍRSÁG
A PÉCS-BÉCS JÁRAT VÉGE
IGAZSÁGÜGYI SZEMÉLYCSERE
FAPADOSBÜNTETÉS
MEGHALT BENCE GYÖRGY
LULA ISMÉT BRAZIL ELNÖK
BUNDESWEHR-BOTRÁNY
FRANCIA GYÚJTOGATÁSOK
VISSZAJÖHET A TÉVÉDÍJ
ÖNBÁNTÓ GYANÚSÍTOTTAK
RÉGI-ÚJ BOLGÁR ELNÖK
A NEXUSNÁL A PÉNZ
ORBAN BIZTOSJELÖLT
MEGISMÉTELT VÁLASZTÁSOK
ERŐSÖDŐ CSEH JOBBOLDAL
GYÜLEKEZÉSVITÁK
Átalakul a Szabad Föld kiadója.
Egyesítette ingatlanhasznosítóit a Ganz Gépgyár.
Összeolvadó Pintér-cégek.
ARK Kft.: átalakuló Altus-cég.
Aláírás előtt a Vértesi Erőmű eladása.
Celebi: török győzelem Ferihegyen.
Nem adják a bankotA kormány kezdeményezi a jegybanktörvény módosítását, hogy "nagyobb intézményi és személyi függetlenséget biztosítson a Magyar Nemzeti Banknak".
Lyukas zászló, kapanyélOktóber 23-án, ha nem is az elkötött harckocsi ágyúja, de a kapanyél újra elsült Budapesten, és én megint csak - mint nem sokkal korábban, a Szabadság téri repülő kockakövek szörnyű éjszakáján - bámultam a képeket hajnalig, és...
DrukkerországA téma az utcán hever, és a mellette elhaladó rendőrök nagyokat rúgnak bele.
Kérdés, mennyire kényelmes 120 kilométeren keresztül egy dobozon ülni, mindenesetre a Boxx márkanevű elektromos robogóval ekkora távolságot is meg lehet tenni.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.