HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2006\48. SZÁM
Királydrámába illő összeesküvések, politikai gyilkosságok, külső erők által is gerjesztett hatalmi viszályok irányítják a több tekintetben is nyugatias Libanont - tapasztalta a HVG tudósítója.
Hegynek menetA maoista lázadók egy évtizedes harcának vethet véget Nepálban a felkelők és a kormány békemegállapodása. Még akkor is, ha megvalósítása egyelőre akadozik.
Sokat MerkelVastapssal jutalmazta az egy éve hivatalban lévő Angela Merkel kancellárnőt a nagyobbik német kormánypárt (CDU) hétfői kongresszusa, ahol a pártvezért megerősítették posztján.
HalasztásLesz-e hatalomátadás? - ez foglalkoztatja leginkább a közvéleményt Havannában, ahol lelkesen készültek a beteg Fidel Castro e hétre halasztott 80. születésnapi ünnepségeire.
UndorgroundElfordultak a nagy pártoktól a szavazók Hollandiában, ahol a választáson több kis párt is megerősödött, megnehezítve a kormányalakítást a győztes kereszténydemokraták számára.
KiváltópénzekKis többséggel bár, de igent mondtak a svájciak arra, hogy a tíz új EU-tag 1 milliárd frank támogatást kapjon az alpesi országtól.
A varsói helyérdekűMegszerezte a varsói polgármesteri posztot az önkormányzati választásokon a lengyel liberális ellenzék, de a konzervatív kormány leváltásához nincs se politikai ereje, se programja.
Interjú Mohácsi Erzsébet roma jogvédővelNem szívesen kerülnek konfliktusba az őket "eltartó" önkormányzatokkal a magyarországi cigányok, inkább eltűrik a jogsértést - tapasztalta Mohácsi Erzsébet (33 éves), aki a hatóságokkal való pereskedést is fontos eszköznek...
FióknyitogatásA biztosítók és bankok ügyfelei is hasznot húzhatnak abból, ha a külföldi anyacég egyszerű fiókként működteti magyarországi pénzintézetét.
Fogadott hívásokAz orosz-német nagypolitikai játszma részeként orosz kézbe kerülhet a Magyar Telekom. Közben még mindig nem zárult le a magyar távközlési cég montenegrói leányának botránya.
Fejre vagy talpra?A szokásosnál gyérebben csordogáló állami források csődbe juttathatják, de gazdálkodásuk ésszerűsítésére is késztethetik az önkormányzatokat.
ÚrlovakA divathóbort támasztotta fel az egykor legendás arab telivér lófajtát - a Közel-Keletről elszármazott négylábúak tartása az utóbbi években lett sikk a Lajtától nyugatra.
Isteni bizniszEgyre több kegyes célra lehet nagyon sokat költeni: a piac mind szegmentáltabb lesz, és a kereslet, úgy tűnik, megállíthatatlanul növekszik.
Cadillac-partraszállás EurópábanAmi a világ egyik fertályán luxus, nem feltétlenül az a másikon. Ez derül ki az amerikai Cadillac kísérletéből, hogy százéves története során először az európai kontinensen is szerencsét próbáljon.
Nyílnak-e új elitüzletek Budapesten?Egy divatos Louis Vuitton bőrtáskáért vagy egy elegáns Zegna öltönyért már nem kell külföldre utazniuk a tehetős magyar vásárlóknak: ha komótosan is, de sorra jelennek meg Budapesten a luxusmárkákat kínáló üzletek.
Mi várható a luxuspiacon?A kínai, az orosz és az indiai újgazdagok nyakló nélküli költekezésében bízhatnak igazán a következő években a világ luxuscikkgyártói.
Délvidéki magyarok: másfél százalék mínusz éventeA délszláv válság kirobbanása (1991) után egyetlen évtized alatt 15 százalékkal csökkent a magyarok száma a történelmi Délvidéken.
A traktorista álmaMiközben az agrárminiszter rekordméretű költségvetéssel büszkélkedik, a magyar állam az EU-csatlakozás óta a legkisebb összeggel járul hozzá az ágazat támogatásához.
Készül a nemzeti klímaváltozási stratégiaMár most a hazai össztermék 1 százalékát viszik el a szélsőséges időjárás-változással összefüggésbe hozható károk. Az új éghajlati viszonyokhoz való alkalmazkodásról kormányzati stratégia készül.
Ki fizeti az aranytojást?A tervgazdaságot idéző holdingba tömöríti több önkormányzat a közszolgáltató cégeket. A terjeszkedés árát a fogyasztók fizetik meg, a holdingba az ellenzéki politikusok alig látnak bele.
Nincs szaga?Holtbiztos, 33 évre szóló üzletet nyert el a Mol azzal, hogy ő építheti meg a 150 milliárd forintos stratégiai gáztárolót. A vesztes, a Gazprom-üzlettárs E.On azonban vitatja a döntést.
Kötelező óraszámKözmunka végzéséhez kötné a kormány a rendszeres szociális segély folyósítását, és annak maximumát a minimálbérben állapítaná meg. A cél a segélyezettek munkavállalásra ösztönzése.
Enyhítési politikaEllenzéki és szabaddemokrata voksokkal a nyugdíjba készülőknek kissé kedvezőbbé váltak a kormány által javasolt szigorító szabályok.
Helyszíni közvetítésA sértett kárát pénzzel vagy más módon önként megtérítő elkövető büntetése elengedhető, de legalábbis radikálisan enyhíthető - áll a kormány büntetőjogi közvetítésről szóló tervezetében.
Terjeszkedik az Amőba-cégcsoportAz állami tulajdonú MFB hitelével terjeszkednek az Amőba-cégek, a Gyurcsány-féle Alapítvány a Modern Baloldalért elnevezésű szervezethez kapcsolódó vállalkozások.
Kinek fütyöl?A Fidesz és a KDNP által kezdeményezett hétigenes népszavazás valamennyi kérdése az Alkotmánybíróság előtt köthet ki a következő hetekben.
Hidrogénautó-gyártók versenyeTöbb nagy autógyártónál is készülnek már kis szériában hidrogénhajtású autók, ám a vízgőzt kipufogó négykerekűek még drágák, és tankolni sem könnyű velük.
Csillagot a FöldreAz űrállomás megépítése után a legnagyobb nemzetközi tudományos vállalkozás vette kezdetét, amikor több mint harminc ország megállapodott egy kísérleti magfúziós reaktor létrehozásában.
Keresztbe tettekJézus magasztalása nem rejthető el - ehhez ragaszkodik egy brit repülőtéri alkalmazott. A kereszt munkahelyi viselését tiltó légitársaság alighanem szabálymódosításra kényszerül.
Egyetemi plágiumbotrányok Ausztriában Plágiumbotrányoktól hangos az osztrák egyetemi-tudományos világ: mind több szakdolgozatról, doktori disszertációról, tudományos műről derül ki, hogy lopott anyagból készült.
Nincs járda, nincs fekvőrendőr, nincs tábla, nincs balesetKevesebb a baleset, és a forgalom is gyorsul, ha a belvárosokban nem választják szét az autósokat és a gyalogosokat, nem szabályozzák túl a forgalmat - állítják holland és angol szakértők.
MűtörténetekTöbbek szerint számos legendától kellene megszabadítani - a Magyarországon most kiállított - Vincent van Gogh életrajzát, aki egy feltevés szerint családi veszekedés nyomán lett öngyilkos.
Semlegesített kémhatásAz orosz extitkosügynök, Alekszandr Litvinyenko múlt heti halálakor Moszkva azt állította, ilyesfajta likvidálással 1959 óta nem foglalkozik.
Izland története legnagyobb kötvénykibocsátását hajtotta végre
Kirk Kerkorian eladja General Motors-részvényeinek negyedét
A Real Madrid 1,1 milliárd eurót keres a tévéközvetítéseken
A svájci órák exportja új rekordot döntött
Air France-KLM felvásárolná az Alitaliát
Letartóztatták Volkswagen üzemi tanácsának volt elnökét
Cégtoplista külföldi forgalom alapjánEgyre nagyobb a súlya a világgazdaságban a multinacionális cégeknek - derül ki az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) nemrég a külföldi működőtőke-befektetések alakulásáról készült World Investment Report...
LejmenetA privatizációs és kereskedelmi szerződések nyilvánosságra hozatalával akarják Bukarestben megszüntetni az árampiacot behálozó korrupciót, ami nem tetszik a külföldi befektetőknek.
A moszkvai falóEgy acélipari és egy bányászati felvásárlással a nagy orosz cégek Amerikában is jelezték, hogy kezd megjönni az étvágyuk, amit táplálhat a WTO-alku nyitotta lehetőségek sora.
A Siemens-botrány hullámai Lassan fél Európa zeng a német Siemens elektronikai cég botrányától, már Ausztriában, Olaszországban is próbálják visszakeresni a feketepénzek mozgását.
ÖsszegyűrődésFelerősödött a felvásárlási és összeolvadási hullám a világ tőzsdéi között. Elsősorban Amerikában és Európában divat a fúzió, de éledezik Ázsia is.
Árfolyamok és részvényindexekArany (egy uncia, London), USD640,70
Portré Goda Krisztina filmrendezővel"Előadásokat tartottunk, leginkább persze a szülőknek és a szomszédoknak. Játszottam Boleyn Annát, de a Doktor Bubó sorozatban Ursulát is.
BABES-BOLYAI-BOTRÁNY
KORRIGÁLT PROGRAM
IZRAELI AJÁNLAT
TÜNTETÉS PLATÁNOKÉRT
ÚJ ELNÖK ECUADORBAN
HAMIS BANKPORTÁL
MEGROVÁS A LELEPLEZŐNEK
SESELJ HÁGAI PERE
LITVINYENKO HALÁLA
HELSINKI KUDARC
SI TAO DÍJA
VILÁGÜZLET BUDAPESTEN
TETANUSZGONDOK
JELÖLTEK: KUNEVA, ORBAN
TÖBB VÁMMENTESSÉG
IGEN A BANKJÁRADÉKRA
ORBÁN HATALMA
GERGÉNYI ELLENÁLL
Felszámolás alatt a Tér és Forma.
Hír Tv Zrt.: beolvadó hirdetőcégBeolvad tulajdonosába, a Hír Tv Műsorszolgáltató Zrt.-be a Mahir-csoport egykori tagja, a Hír Tv és a Magyar Nemzet hirdetéseit kizárólagosan szervező Mahir Press Média Kft.
Kivonul a tőzsdéről a Démász.
Jöhet az AIM Biztosító.
Német hatalomátvétel a Pirexnél.
My-Tech Kft.: erőműcégben az extábornok.
ÁllamellenességTöbb neves büntetőjogász sérelmezi, amiért a tévészékház szeptemberi ostromlói nem államellenes bűncselekményekért feleltek a bíróság előtt, hanem csupán garázdaságért és hivatalos személy elleni erőszakért.
A bizonyítás kényszereMerő szóbeszéd vagy sem, az érintettek között az a hír terjed, hogy a kormány hosszasan visszatartja a nyertes uniós pályázatok kifizetését - csökkentendő a költségvetés hiányát.
Költségvetés és államrefomHallgatom a közvetítést az Országgyűlés költségvetési vitájáról.
Nem kell mindig bevenniJövő évtől már két olyan magyar webszájt lesz a piacon, ahol boldog-boldogtalan rendelhet magának orvosságot, amit aztán a futár házhoz is visz.
Megkapod a távolságotA valósághű kapcsolat és a világ másik végéről életnagyságban kommunikáló partnerek látványa az üzletmenetnek is jót tesz - állítják a virtuális konferenciaszobák új generációját létrehozó fejlesztők.
Erőtlen netvarázsKarácsonyi bevásárlás a plázában: hosszú sorok, közömbös eladók, cipekedés, tömeg. Mindezt megússzuk, ha az internetről vásárolunk. És mégis, a magyar internethasználók alig 14 százaléka vásárol a webportálokról. Vajon miért?
Szoftvertisztaság fél egészségA cégvezetők egyre több figyelmet szentelnek a legális szoftverek használatának, a felmérések szerint az illegális szoftverek magas előfordulási arányát illetően mégis az uniós átlag fölött van Magyarország.
Volt egyszer egy telefonA mobiltelefonunkkal igénybe vehető szolgáltatások folyamatosan bővülnek: napi híreket olvashatunk, videosorozatokat nézhetünk, de megvehetjük az esti mozijegyet is.
A vágy titokzatos tárgyaiA Pazar Cuccok bloggereinek segítségével az alábbiakban ízelítőt adunk a világban legutóbb kifejlesztett és már gyártásba vett technikai újdonságokból.
Hogyan vegyünk autót a netenAmióta van internet, sokkal könnyebb autót választani. A kérdés csak az, jó lesz-e nekünk a kiszemelt példány. Az online autóvásárlás legfontosabb szabályait gyűjtöttük össze.
Emberközeli megoldásokA Microsoft lezárta új operációs rendszere, a Windows Vista és az Office 2007 irodai programcsomag fejlesztési kódját, így a szoftverek hamarosan az üzletekbe kerülhetnek.
Hallgatni aranyAmi a nyolcvanas években a kétkazettás magnó, a kilencvenes években a CD-walkman volt, az napjainkban az mp3-lejátszó.
KiberkrónikaJátékkonzolok háborúja
Ki tudja, meddig húzhatod?Az online kereskedés nem mentes a kockázatoktól - néha még egy elütés is súlyos milliókba kerülhet, nem beszélve a téves döntésekről. Ennek ellenére sokan próbálják üres óráikban így megkeresni az aznapi betevőt.
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.