HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2006\51-52. SZÁM
Tizenhat év elteltével sem fogyatkoznak, hanem halmozódnak a magyar társadalmat megosztó sérelmek. Az ősszel zavargásokig fajuló formátlan indulatból levonható-e az a következtetés, hogy befejezetlen maradt a rendszerváltás? Netán új forradalomra van szükség?
NézeteltérítésekOroszország feladja a leckét a mind nagyobb energiafüggőségben lévő Európának. Amerika egyre keményebb hangot üt meg Moszkvával szemben, de európai szövetségesei megosztottak.
Mindenki másképp rongáljaMiben látja a közép-európai térségen végigsöprő politikai válság gyökereit? - a HVG kérdésére egy cseh, egy szlovák és egy lengyel politológus válaszolt hazája helyzetét elemezve.
Döntés-előkészítőkVégső politikai ütközetre készül a bejrúti kormánnyal szemben a Hezbollah, amely a maga javára fordítja, hogy az Izraellel vívott háború rombolásának terhét főként a síiták viselik.
Az amerikai társadalom rohamos átrétegződéseRohamos átrétegződésen megy át az immár 300 milliós USA lakossága a spanyol ajkúak bevándorlása és a délnyugati államok benépesülése folytán. Az amerikai álom megteremtése egyre nehezebb.
Magányos pénzváltókEgyedül Szlovénia vezetheti be az eurót jövő januártól a tíz új EU-tagország közül. Ahogy a kritériumok teljesítése is könnyen ment Ljubljanának, az átállás sem okoz gondot.
Előrehozott feszültségSikerül-e megakadályozni a palesztin polgárháborút? Ez a kérdés, miután a napokban ismét tűzszünet lépett életbe a Hamász és a Fatah között, ám a harcok tovább folytak.
Követési távolságFékeződik az EU bővítési folyamata Bulgária és Románia január 1-jei belépése után, de a múlt heti uniós csúcs nem zárta be a kaput sem a Nyugat-Balkán, sem Törökország előtt.
"Jobb ma egy karikatúra, mint holnap egy diktatúra"- vallja Kaján Tibor (85 éves), a karikaturisták doyenje, aki munkatársunk, Dobszay János kérdéseire saját fegyverével, ceruzával válaszolt.
TippturmixDerűs pénzügyi kilátásokkal kecsegtethet a világ nagyobb tőzsdéin az egzotikus termékekre specializált befektetők számára az eső, míg a Katrina hurrikánból már profitáltak is a narancslében utazók.
Kaptak is meg nem isFelmentésért fellebbeznek a Globex-per bűnösnek talált résztvevői az őket amúgy a legsúlyosabb vádpont alól mentesítő elsőfokú ítélet után. Az ügyész súlyosabb büntetést kér.
Őszinte részvényükA parlamenti képviselők mintegy harmada tartotta spórolt pénzét értékpapírokban beiktatásakor, elsősorban befektetési jegyekben és állampapírokban, s csak kevesen részvényekben.
Hitek és családformák
PénzátültetésMinden adománynak van helye a szűkölködő egészségügyben. Kivételek mégis akadnak: néha a segíteni ajánlkozót, máskor meg portékáját utasítják vissza.
Mit fogott a hálótok?Költségtérítés, meccspénz, leigazolási díj - ezek a néhány ezer forintos juttatások enyhítik a labdarúgás sokadik vonalában a főállású, ám gyakran munkanélküli focisták megélhetési gondjait.
TragikomédiumTöbb kiemelkedő produkcióval álltak elő az idén a határon túli magyar színházak, annak ellenére, hogy fölöttébb mostoha anyagi körülmények között működnek.
A kutyák vacsorájaMegszűnik jövőre az önkormányzati állatkertek közvetlen költségvetési támogatása, így az ország leglátogatottabb közgyűjteményeinek egyre inkább önerőből kell fenntartaniuk magukat.
Igazi és áloutletekValóságos varázsszóként használják a kisboltok is az outlet kifejezést, éppúgy, mint tíz évvel ezelőtt a diszkontot. Az igazi outletek emiatt morognak, de nem tesznek semmit ellene.
FőfolyásirányNagygenerál helyett csak a hidak foltozgatására futja a fővárosnak, pedig 2010-re elkerülhetetlen legalább a Szabadság és a Margit híd felújítása. Ehhez azonban 2008-ra állnia kell az M0-s hídnak.
LesállásFelszámolást terveznek kezdeményezni a rászedett sportújságírók és más hitelezők, akik több mint fél éve nem kapják meg pénzüket a megjelenést tavasz óta ígérgető Sport 21 napilap kiadójától.
Egymásba gabalyodvaHeves megyében és Újpesten olyan hatalmi patthelyzet alakult ki az önkormányzatokban, ami akár új választások kiírásához is vezethet.
Hogyan alakul az új felsőoktatási felvételi rend?Minden évre egy reform: a felsőoktatásban ez továbbra sem változik, hiszen 2007-ben új - ráadásul ma még nem teljesen átlátható - felvételi rendet vezetnek be.
ProgramsorozatLényegében eltemette a kulturális tárca a Bozóki András minisztersége idején született, 15 évre szóló kulturális stratégiát. Az új verzióban csak a megakiállítások folytatódnak látványelemként.
Hetek kérdéseTavasszal többségbe kerülhetnek a parlament baloldali pártjainak javaslatára megválasztott tagok az Alkotmánybíróságon. A napokban már el is kezdődött a taktikázás a négy új bírói székért.
Egy ima, egy fordítottAntonov kétfedelűje fogadására képes kifutópályájú zempléni birtokára jegyezte be Fradi-mentő alapítványát Lipp László. A László atyaként ismertté lett lelkész a vállalkozástól sem riad vissza.
Formálódó politikusdinasztiákFelnövőben a rendszerváltás utáni új politikusgeneráció: a helyi közéletben sorra tűnnek fel a kilencvenes években kezdő politikusok rokonai, főleg gyermekei.
Ha eljő a gegesA fölöslegestől az idegesítőig terjed azoknak az ajándékoknak a sora, amelyekkel szerte a világban meglephetik az emberek barátaikat és ellenségeiket.
Női szexklubok OroszországbanMoszkvában és Oroszország többi városában gombamód szaporodnak a csak nőket fogadó szexklubok.
ŐsfelelősAz Egyesült Államok tiszti főorvosa örökségkutatásra buzdítja az amerikaiakat. A felmenők, ha vagyont nem is, valamilyen betegséget biztos örökül hagytak, amiről jó tudni.
Kéz kezet rázBeláthatatlan, milyen politikai következményei lesznek a román ipari minisztériumból kiszivárogtatott titkos információk ügyének, amelybe az RMDSZ is belekeveredett.
Örökbe fogadó sztárokRajongóik önzetlenségnek, bírálóik viszont egyszerűen reklámnak tartják, hogy a világsztárok körében divattá vált külföldi gyermeket örökbe fogadni.
MegbomlottakValóságos pánik tört ki a francia nyelvű belga közszolgálati tévé nézői között, amikor az adást megszakítva bejelentették, hogy Flandria kikiáltotta függetlenségét.
NagyhangonÉpítészeti világszenzáció és kulturális csodapalota a spanyolországi Valencia nemrég megnyílt új Operaháza, a folyómederben kialakított városmag központi eleme.
Baráti balcsapottAz évszázados magyar-lengyel barátságot is megrendítette az a pártpropaganda, amellyel 25 éve kommentálták Magyarországon a lengyelországi hadiállapothoz vezető eseményeket.
Nagy népi viselkedőReménytelennek tűnnek a pekingi kormány erőfeszítései, hogy a lakosságot civilizáltabb viselkedésre sarkallja a 2008-as olimpiáig. Arrafelé e feladatnak nem először veselkednek neki.
Az irgalmas provokátorA nyolcszáz éve született Árpád-házi Szent Erzsébet kalandos élete során a konvenciók ellen lázadt, halála után mégis a fennálló rend megszilárdítására használták fel.
Belharctéri jelentésAz immunológiai kutatásoknak - és az autoimmun betegségek gyógyításának - is új irányt szabhatnak egy magyar tudósokkal együtt felálló nemzetközi kutatócsoport eredményei.
Egy huszár HollywoodbanA 150 évvel ezelőtt született George Bernard Shaw-t egy, a film nemzetközi legendáriumában ma is zseniálisnak tartott magyar győzte meg arról, érdemes megfilmesíteni a Pygmaliont.
Az amerikai Nasdaq ajánlata a londoni tőzsdére
Az olasz Autostrade és a spanyol Albertis visszualépett a fúziótól
Az Európai Parlament megszavazott egy évi 500 millió eurós alapot
A ProSiebenSat.1 új tulajdonosoké lett
Az orosz Szisztyema holding Szvjazinveszt részesedést vett
Karácsonyi játékvásárlás
Hu Csin-tao kínai államfő fia óriás reptéri tendert nyert
A német Siemens elektronikai cég
Hegyek a csúcsonBőrárukat és ékszereket is értékesít már a korábban csak elegáns töltőtollairól ismert, száz éve alapított Montblanc cég.
Csoki, neszeKorántsem csak turisták kedvenc ajándéka a belga praliné, a helyiek körében is változatlan a népszerűsége a még kisüzemekben is gyártott édességnek.
Plasztika ballagásra, születésnapra, karácsonyraValóságos iparággá nőtt az esztétikai beavatkozás, az új eljárások ráadásul extraprofitot hoznak. A legtöbbet most a műtéteket kiváltó csodainjekciókkal keresnek.
Vigaszági örökösökHa pénzt nem is, de részvényre váltható igazolást már kaptak Romániában azoknak az egykori cégtulajdonosoknak az örökösei, akiknek az üzemét az 1940-es években államosították.
Mit ér a nevem?Divatos holmikat vásárolni jó dolog, de legalább ilyen jó divatos cuccokat saját márkanéven eladni. Az utóbbi években egyre több híresség lát üzletet a saját kollekcióban.
GálapénzMesés jutalmakra számíthatnak az amerikai befektetési bankárok és alapkezelők dolgozói, a Wall Street ugyanis kivételesen jó évet zár. A pénzesőnek a luxuscikkeket áruló boltok is örülnek.
Portré a Temetkezési Intézet igazgatójával"Mindig is régész, egyiptológus akartam lenni, de az egyetemre helyhiány miatt nem jutottam be" - tudjuk meg mindjárt elsőre, hogy a temetkezési ágazat 61 esztendősen is mindig fiatalosan megjelenő egyik fő tényezője már ifjan...
ELFOGTÁK A RABOT
PEDAGÓGUSSZTRÁJK
IRAKI BEHÍVÓ
MEGVAN A BRIT FOJTOGATÓ?
CSALÓ TŐZSDEMÁGUSOK
BILLEG A SZENÁTUS
REKORDBÍRSÁG
BARIKÁDOK KOPPENHÁGÁBAN
ÚJABB ÁLLEVÉL
KÓRHÁZTÖRVÉNY
MAGYAR-EU VISZONY
GYURCSÁNY MÉRLEGE
Sikeres BC-felvásárlás.
Multimédiacégeket vett az MTelekom
Club Aliga: izraeli vevő.
Bery Intellectual: szabadalomhasznosító Bankár-cég.
Airplane Invest: közös Arago-Cashline cég.
Felszámolás alatt a Pápai Hús Zrt.
Harmadik olvasást!A francia forradalom lezajlása után keletkezett 1795.
A nemzet és a demokrácia ügyeA zsidó vallású magyar polgárok egyetemes gyűlése meghozta azt a határozatot, hogy a numerus clausus eltörlését semmiféle külföldi beavatkozástól nem fogja kérni.
A gyalázkodás nem hasznosAzt hiszem, nagyon is bölcs az, aki tartózkodik a fenyegetéstől, a gyalázkodástól, mert sem ez, sem az nem gyengíti az ellenséget, viszont a fenyegetőzés óvatosságra inti, a gyalázkodás pedig gyűlöletet ébreszt benne, és nagy...
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.