HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2007\23. SZÁM
A koraszülött jóléti állam karcsúsítása jutott történelmi feladatként osztályrészül a második Gyurcsány-kormánynak. A kabinet működésének első éve utcai zavargásokat, áremeléseket, intézménybezárásokat hozott. Sokévi halogatás után viszont megtörténtek az első - hevesen bírált - reformlépések is.
Ritka esélyGőzerővel igyekszik behozni lemaradását a szerb-montenegrói államszövetségből egy éve kivált Podgorica, mely társulási egyezményt kötött az EU-val, és várja a külföldi befektetőket.
Féltartós vejBár az alkotmány alapján akár élete végéig elnök maradhat, Nurszultan Nazarbajev kazah államfő támadást indított a székére pályázó veje, az ország bécsi nagykövete ellen.
Jaj a legyőzöttnekA gaulle-ista kormánypárt elsöprő győzelme várható a franciaországi törvényhozási választásokon, amelynek kampányába a nagy elánnal hivatalba lépett Sarkozy elnök is bedobta magát.
Harctéri idegA háborús trauma tartósan megviseli az Irakot megjárt amerikai veteránokat, akiknek az ellátórendszer hiányosságaival is meg kell küzdeniük.
Az elveszett győzelemHiába nyert Izrael a negyven évvel ezelőtti hatnapos háborúban, a palesztinokkal azóta sem sikerült békét kötni.
MélyütésekKeresztbe tesz a főváros gyógyfürdővállalata a barlangkutatóknak, akik cserébe a Lukács fürdővel szemben tervezett szálloda építését és a Török fürdő helyreállítását akadályozzák.
Minden kilométerkőértA következő évek nagy üzlete lehet az elektronikus útdíjfizetési rendszer kiépítése - nem csoda, hogy az országgyűlési képviselők még az alapkérdésekben sem értenek egyet.
Foltok a tiszta laponA kancelláriaminiszter öccse lesz az Állami Egészségügyi Központ főigazgatója, akinek munkáját megkönnyíti, hogy az új intézménybe beolvadó kórházak adósságai a költségvetésre maradnak.
Szép új firmákKevesebb pénzzel alapítható kft és zárt rt, olcsóbb és gyorsabb lesz a cégeljárás, hosszabbodik a kötelezően módosítandó társasági szerződések benyújtási határideje - mindezekről június közepén dönt a parlament.
Harc az ügyfelekért: drágán add a hiteled!A bankokkal szemben, ha túl lassan csökkentik a hitelkamatokat, egyetlen fegyvere marad az adósnak: átvinni kölcsönét a konkurenciához. A hűtlenségért felszámított árat a versenyfelügyelet vizsgálja.
Rahimkulov-variációkA Rahimkulov család megduplázná 5-5 százalékos részesedését az OTP-ben és a Molban. Arra a feltételezésre egyelőre nincs bizonyíték, hogy a Gazprom a családon keresztül a magyar olajcég felvásárlására készülne.
Újabb kenderellenes érv?
Kutya világ a videokalózokra
Rekord a kvantumkommunikációban
Magyar színészek játszottak egy iráni "propagandafilmben"Budapesten is forgatták annak az iráni filmregénynek egy részét, melyet a teheráni állami televízió hetek óta vetít - tudta meg a HVG.
Veszélyben az "élő kövület"
Háborús keresőszolgálat
Életünket és vérünket?Miközben az egészségügy privatizálása sok politikus szemében botránykőnek számít, egyre több kórházat működtetnek Magyarországon magánbefektetők.
"A büntető- és a polgári perek dominálnak"Jót tett az egészségügyi reform a betegjogok érvényesülésének: a betegek jogtudatosabbak, a betegjogi képviselők pedig a kórházakban is megbecsültebbek lettek.
Új időszámításHiába szól mellette érvek sora, Magyarországon nehezen ereszt gyökeret az egynapos műtét intézménye.
HiánybetegségNehézséget okoz a kórházaknak az április 1-je után megszaporodott nem aktív ágyak feltöltése. A szakemberek szerint a problémák egyik oka az átgondolatlan beutalási rend.
Nyelvtudás Magyarországon: előzött az angol
Szomorú játékokMiközben Pécsett a színházi szakma ünnepel - a hetedik országos találkozó kezdődik a héten -, a kulisszák mögött éles vita bontakozott ki a hogyan továbbról.
Megetetett koplalókTöbb nő eltűnt családja szeme elől a hol őrültnek, hol pénzéhes számítónak tűnő óbudai éhezéses "tanító" követői közül.
Gránát almaFegyvergyűjtő vagy fémtolvaj egyaránt lehetett a lapzártánkkor ismeretlen elkövető, aki eltüntette a Győr határában talált, a felfedezésétől több mint egy hétig őrizetlenül hagyott háborús gránátokat.
Ordító irodaA törvényhozási lobbiharcban rendre legyőzi saját tulajdonosát, az igazságügyi tárcát az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. A tét: a hiteles fordítás monopóliuma.
Igen, igen, mindig?Emléknappá minősítéssel próbálná meg szalonképesíteni egy Fidesz-KDNP-s közös indítvány a trianoni békediktátum eddig inkább a szélsőjobbhoz kötődő protesztünnepét, június 4-ét.
Akadozó perújítási nyomozás a Kaiser-ügybenÜgyészségről ügyészségre vándorolni kezdtek a móri mészárlás miatt elítélt Kaiser Ede ügyében elrendelt perújítási nyomozás aktái. Senki sem érzi magát illetékesnek - tudta meg a HVG.
A hollywoodi cowboyA férfiasság és a hősiesség megtestesítője volt amerikaiak generációi számára a száz éve született John Wayne, háborús és westernfilmek sztárja.
Nem mese ezA lengyel gyerekjogi ombudsman előbb kezdeményezte, majd elállt attól, hogy egy mesefilmfigura vélt homoszexualitása után nyomozzon. Máshol viszont megjelentek a másság elfogadására nevelő gyerekkönyvek.
OlvadópróbaA klímaváltozással kapcsolatos apokaliptikus előrejelzések mellett mind több szó esik a sikeres alkalmazkodásról is.
Egy kiállítás kunsztjaiBerlinben vendégeskedik a New York-i Metropolitan Museum francia impresszionisták képeiből álló gyűjteménye. A kiállítás a modern művészetmarketingbe is bepillantást nyújt.
Sötét zárkaBörtönélményeit is színészi eszköztárának gazdagítására használta a múlt hét végén 82 éves korában elhunyt - a nemzet színészeként is elismert - Darvas Iván.
PosztkapitalistákMúlt vasárnap 15 országban juniálisozott egy virtigli kapitalista ideológiát hirdető világmozgalom - új színfolttal gazdagítva a nemzetközi politfesztpalettát.
Hogyan született a „Lipót”?A magyar pszichiátria nyár közepével bezárásra ítélt fellegvára, a "Lipót" 1868-as alapításakor az elmebetegekhez való viszonyulás gyökeresen új - igaz, Nyugaton már évtizedek óta uralkodó - szemléletét vette át.
Zöldek pirosaCsődfélelmet keltett a román vegyiparban, hogy felfüggesztették egy olajfinomító környezetvédelmi engedélyét. Egy sor cégre várhat hasonló sors.
Csőre töltveA skandináv és balti államok megpróbálják késleltetni és feltételekhez kötni a Balti-tenger alatti orosz-német Északi Áramlat földgázvezeték építését.
KipukkadásigAz egekbe hajtották a részvényárfolyamokat a sanghaji és a sencseni tőzsdén a spekulációba tízmilliószám beszálló kínai kisbefektetők. A gazdagságról szőtt álmokat azonban egy krach bármikor tönkreteheti.
Oda-vissza vásárlásMiközben Ausztria vezető bankjai lendületesen terjeszkednek Kelet-Európában, ők is sorra külföldi felvásárlás célpontjaivá válnak.
Szórakoztatóparkok
Portré az új igazságügyi és rendészeti miniszterről"Világéletemben jó tanuló voltam, még egy piarista tartományfőnöki kitüntetést is kaptam" - helyezi el magát egyetlen mondattal több dimenzióban is az alkotmányjogász-tudós létére általános ombudsman-helyettesként országos...
Amerikai veszteségek
Thaiföldi ítélet
Olaszliszkai koncert
Vége a Gejzírek völgyének
Taylor pere
Új lett államfő
Füstmentes Európa
Új EU-Szerbia tárgyalás
Mátrafüred nem válhat
Rendőrügyek
Rostocki zavargások
E-vízum uniósoknak
Elutasított Majtényi
Maradó intercity-professzorok?
Hidegháborús hangok
Vasúttársaságot gründolt a Masped
Tisza Zrt.: faktorcégben az államadósság-kezelő Borbély
Wekler a Paksi Atomerőműnél
Az Orco a BÉT-re megy
CrossTel: új mobilcég
A Nobilis-csoportban a Napi Gazdaság
Iskola a léthatáronA magyar oktatásirányítás ez évtől kezdve az alapvető állami fejkvótán felül nyújtott többletpénzeket a kistérségi társulásokon keresztül szándékozza eljuttatni az oktatási intézményeket fenntartó önkormányzatokhoz.
Hová tűnt Bozóki?Lehetett szeretni és nem szeretni, amit Bozóki András kulturális miniszterként gondolt és tett, de elvitatni tőle, hogy kiváló elemzőkészséggel megáldott tudósember, nem volt ok.
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.