HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2007\24. SZÁM
Áthidalhatatlannak látszik az ellentét az SZDSZ több-biztosítós egészségügyi modellje és az MSZP "egy OEP - több OEP" bűvkörében mozgó teóriája között. A liberálisok által a koalícióban maradás feltételéül szabott megállapodás június végi határideje vészesen közeleg.
Az ingyenebéd számlájaTúlélte az első megméretést a cseh jobbközép kormány: reformcsomagját az alsóház első olvasatban elfogadta. De ha a következő szavazásokon elbukik, előrehozott választás lesz.
Más nyelven beszélnekKeserves egyeztető tárgyalások várnak a belgiumi pártokra a szövetségi kormánykoalíció vereségét hozó parlamenti választás után.
A visszafordulat éveEgyiptomban az ellenzék elnyomása, Szaúd-Arábiában az identitáskeresés, Algériában a politikai apátia kérdőjelezi meg a pár éve indult, ám megtorpanni látszó demokratizálódást.
Tizenhat éveseké a világEurópában példátlan módon már a 16 évesek is szavazhatnak ezentúl Ausztriában, és megkönnyítették a levélben való voksolást is, 2010-től viszont öt évre szól a kormányok mandátuma.
Döntetlenek dömpingjeKözelebb hozhatja egymáshoz az elkeseredett csatát vívó kormányt és ellenzéket Spanyolországban, hogy az ETA felmondta a tűzszünetet, és ismét fenyeget a terrorizmus.
Sok hűhó Angie-értA kerítésen belüli látványt tekintve teljes siker volt a múlt heti G8-csúcstalálkozó, de hogy tartalmilag mennyit érnek a kötelezettségvállalás nélküli ígéretek, az még kérdéses.
Interjú Rév Lívia Párizsban élő zongoraművésszelManapság sokszor reklámmal próbálják pótolni a zenei tehetséget - mondja a második világháború előtti legendás magyar zenészgeneráció egyik utolsó képviselője, Rév Lívia (91 éves).
Túlmennek a határonHulladékgazdálkodási szempontból vitatható, és lelkileg is megviseli a szentgotthárdiakat, hogy a Rába szennyezésén túl egy osztrák szemétégető közelségét is el kellene tűrniük.
LeállítósávCsődközelbe jutott az utóbbi időszak út- és autópálya-tendereinek sorozatos nyertese, a gazdasági miniszter olcsósítási programjának bezzegcége, a Viadom Építőipari Zrt.
Hoki, nesze!Eladó a káposztásmegyeri jégcsarnok. A budapesti fedett jégfelület 40 százaléka tűnhet el, ha a legesélyesebb vevőjelölt, egy filmproducer cége lesz a befutó.
PénzecskegyorsítókA kormány egy hónap múlva vizsgázik abból, képes-e elfogulatlanul dönteni az egyes régiók úgynevezett kiemelt projektjeiről. Az első igénylista végösszege megközelíti a 2 ezermilliárd forintot.
Mit akar az illetékes?Mérséklődhet az ingatlanalapba fektetők kockázata egy múlt heti törvénymódosítás révén. Továbbra sem lehetséges azonban, hogy az alapok céggé átalakulva mérsékeljék költségeiket, s így növeljék hozamaikat.
Láncot hordunkGyakran a közbeszerzések mögött álló állami szervezetek és a beruházó magáncégek indítják el a lánctartozásokat. A rájuk vonatkozó szabályozáson szigorítana egy parlamenti törvénymódosítás.
PotyafuvarMiközben Romániában több milliárd forintos fejlesztésbe fogott, Magyarországon késlekedik az adók megfizetésével a holland Rynart-cégcsoport. A magyar Rynarthoz ideiglenes vagyonfelügyelőt rendelt ki a bíróság.
Városszépítő gerillaakciók
Indul az iPhone-mánia
Olimpiai logóvita
Virtuális szentségtörés?
Kutatható koncentrációstábor-archívum
Magyar félsiker a velencei biennálén
Hazai nőtöbblet: Pesten 119 hölgy jut száz férfira
DíjtalanokLassan egy éve hiába várják munkadíjuk és költségeik kifizetését azok az ügyvédek, akik kivételesen hosszú előzetes letartóztatás után érték el az ártatlannak bizonyult Burka Ferencék felmentését.
Megmentő ítéletMegmenekülni látszanak a két-három bíróval működő kis törvényházak, bezárásuktól ugyanis nem várható komoly megtakarítás.
Lehallgatási fogadalomMegszűnik a lehallgatóberendezés-beszállítóként elhíresült Nádor-'95 Rt., a közvetve az Egymásért-botrányban is érintett rt igazgatósági tagja, Szász András elleni büntetőeljárás pedig időközben lezárult.
Titkosszolgálati mágnesszalagokA titkosszolgálatok átmentették az 1990 előtti állambiztonság számítógépes adatbázisait - erre egyre több jel utal, legutóbb a Martonyi-ügyben.
Vizsgálat a Gripen-ügyletrőlJuttatott-e magyar politikusoknak a neki állítólag kifizetett 8 millió dollár jutalékból az osztrák Gripen-lobbista Alfons Mensdorff-Pouilly? - egyebek mellett ezt kell feltárnia a tervezett parlamenti vizsgálóbizottságnak.
A szerelem nyaraForradalmi újításokat hozott annak idején a hippi életérzést is közvetített Bors őrmester című Beatles-lemez.
Kellenek-e női termékek?Autó, mobiltelefon, kéziszerszám - a gyártóknak nem könnyű eldönteniük, érdemes-e termékeikből női változatot is fejleszteni.
Konok torkokÚjabb akciót indított a brit kormány a túlzott alkoholfogyasztás ellen, az ivási szokások megváltoztatásáért.
A szabadság fokaiRontott vagy lényegében nem változtatott a rendszerváltó országok minősítésén a demokrácia helyzetét értékelő, legfrissebb jelentésében a Freedom House nemzetközi nonprofit szervezet.
Tintin, a műfajteremtő képregényhősÚj képregényhőstípust teremtett a világjáró Tintinnel a belga rajzoló, Hergé, akiről születése századik évfordulóján óriási felhajtással emlékeztek meg Belgiumban.
Mesél az erdőLitvánia 1944-es megszállása után több tízezren vettek részt a szovjetellenes gerillaháborúban.
Igazgatótanácsi pénzek
VágathajtókKanadai bányacéget vesz a világ vezető nikkelkitermelője, az orosz Norilszk Nyikel, melybe az orosz alumíniumkirály, Oleg Gyeripaszka akar beszállni.
A nagy felzabálásSorra vásárolják fel a vállalatokat a magántőke-befektetési társaságok, amelyek elsősorban az ázsiai valutatartalékok, az olcsó jen és az olajdollárok révén jutnak pénzhez.
Több füst alattEgyre több fejlett országban szigorítják a dohányzást, ami a piac szűküléséhez vezetett, ezért a nagy dohánycégek kezdik áthelyezni termelésüket és kampányaikat a fejlődő térségre.
Ütések csapásaA néhány évtizeddel ezelőtt még burzsoá sportként megbélyegzett golf egyre népszerűbb Kelet-Európában, ahol Csehország fölénye egyelőre behozhatatlan.
Portré a Fradi új elnökéről"Nálunk mindenki közgazdász volt, csak én lettem műszaki" - kezdi a még az utolsó forduló előtt is a másodosztályban maradás rémével küszködő Fradi 52 éves ügyeletes megmentője, milyen, a fájától messze eső alma ő valójában.
Kilenc új város
Hőhullám és áradás Ázsiában
Palesztin belharc
Börtön Libbynek
Népszavazási huzavona
Cukorfináncok
Épülhet a radar?
Téves műtét
Tarolt a francia kormánypárt
Akadozó műszaki
Izraeli-szír puhatolózás
Magyar Botticelli?
Tariceanu megúszta
Még inkább vezet a FideszÁtmeneti hullámzás után júniusra ismét nőtt a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben - derül ki a Medián június elején végzett felméréséből.
Ombudsmanjelöltek: nem-igen
Sepsiker-vég
Ferihegy Field Zrt.: új ingatlancég a reptérnél
Törlés előtt a KDNP Ker-Dem Kft.-je
Zuglói Vagyonkezelő Zrt.: hűtlen kezelés?
Műszertechnika: beolvadás, tőkecsökkentés
Döntsön a nép!Bármilyen döntés lényegéből fakadóan alternatívák közötti választást jelent, ahhoz pedig, hogy egy döntést - legyen bár magáé a népfelségé - egyáltalán komolyan vehessünk, bizonyos minimális koherencia-, illetve...
Evickélő demokráciaA néphatalom gyakorlásának elsődleges keretét Magyarországon a népképviseleti rendszer alkotja, az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998.
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.