HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2007\51-52. SZÁM
Kivételesen nem a múlttal, hanem a jövővel vet számot cikkünk szociológus szerzője. S minthogy a jövőben bármi megtörténhet, néhány képtelen, bizarr kérdésen is elgondolkodott a komolyabbak mellett, a Medián pedig kikérte róluk az emberek véleményét.
Két szigettel többTartanak a drágulástól, ám büszkék arra a máltaiak, hogy az unióhoz 2004-ben csatlakozott tíz ország közül Szlovénia után a második hullámban 2008. január 1-jétől - Ciprussal együtt - áttérhetnek az euróra.
DübörgünkSzaporodnak a NATO akciói a tagországok határaitól távoli térségekben, s a szervezet stratégái már a tevékenység globális méretűvé szélesítésen gondolkodnak.
KiszorulósdiVisszaszorult az amerikai belpolitikában korábban befolyásos neokonzervatív kör, elsősorban az iraki háború kudarca, az iráni atomtervek körüli melléfogás és a közel-keleti demokratizálódás elmaradása miatt.
Füstje és lángjaCsillapíthatatlan szereplésvágy jellemezte elnöksége első fél évében Nicolas Sarkozy francia államfőt, aki azonban csak néhány ígéretét váltotta valóra, a reformok neheze még most jön.
IszapszkanderA Nagy Sátán és a Gonosz - ahogy Irán és az USA egymást nevezi - az idén szóba állt egymással, miközben a térség több szereplőjével együtt folytatták a kölcsönös aknamunkát.
Pont, pont, vesszőcskeMegkönnyebbülten tettek pontot az alkotmányos huzavona végére az uniós állam- és kormányfők Lisszabonban, de másnap Brüsszelben Koszovó ügyében már nehezebben őrizték meg az egység látszatát.
"A megalkuvó szerzetes szavai mindig kárt okoznak"Keveset tudhat a kívülálló arról, hogyan zajlik az élet egy mai kolostor falai között.
Bővített akkordokEgyre több nemzetközi elismerést érdemel ki a magyar dzsessz, a zenészek mégis hiányolják a megfelelő menedzselést. A külhoni siker egyik előfeltétele a külföldön épített karrier lehet.
KonyhabűvészetBár sok kórházban valóban javult a korábban kritikán aluli étkeztetés minősége, az egészségügyi tárcánál összeállított recept alapján megfőzött menü könnyen odakozmálhat.
Nem apácazárdaCsatornázatlan területen, a jogszabályi kiskapukat kihasználva működtet magánszállásadóként a fővárosi II. kerület elit lakórészén egy négycsillagos szállodát az Uhu Villa Kft.
Legyen sötétség!Hovatovább a szegény ember luxusa a csillagos égbolt látványa. Pedig a felesleges, erős fény árt az élővilágnak, betegségek okozója lehet, ám az energiatakarékossági szólamok ellenére egyre több van belőle.
Fényszennyezettség Magyarországon
A föld éjjelA nagyvárosok csillogásán kívül kivehetők az űrből a dél-amerikai és az ázsiai trópusi erdők, a szubszaharai övezetben a tarló égetésének fényei.
Nem mind aranyAz elszabadult aranyár miatt új, olcsóbb alapanyagokhoz fordulnak az ékszerkészítők - no és a -hamisítók, akik már azokat a luxusmárkákat is másolják, amelyek Magyarországon még alig kaphatók.
Budapesti gyógyfürdőfejlesztésekA főváros egyik súlyosan veszteséges vállalata megkísérli, hogy a vidéki wellnessparadicsomokkal és az európai turisztikai attrakciókkal versengve megerősítse Budapest fürdővárosi pozícióját.
Szabad folyásFőleg a tömegbor-kategóriában támad a külföldi konkurencia, és nem is esélytelenül - derült ki a HVG borbírálatán. A vakkóstolás során azonban az ítészek olyan bort is találtak, amely forgalmazásra alkalmatlan volt.
Különleges befektetések: borban, vízben az igazságBorba, vízbe, környezettudatos vállalatok vagy akár luxuscégek részvényeibe is fektetheti pénzét az, aki ráunt a szokásos tőzsdei papírokra, vagy csak színesíteni szeretné portfólióját.
Skót tét az ügetőnA Manchester United futballcsapat menedzsereként ismert skót Sir Alex Ferguson a résztulajdonosa a Kerepesi úti volt ügető helyén nemrégiben átadott Arena Plázát birtokló aAIM cégnek.
Az érmék több oldalaTöbb milliárd forint megtakarítást remél a jegybank az egy- és kétforintosok jövő évi kivonásából, miközben szükség lehet egy újabb érmére. A karitatív szervezetek mindenképpen nyerhetnek az elfekvő aprókból.
Kivezet a végénA Budapesti Értéktőzsdéről kivezetett cégek közel egyötöde már nem is létezik, de a többiek közül is csak kevesen futottak be nagy karriert, miután nagybefektetőjük felvásárolta őket.
Tehéngáz, krigliharc és a szép sebészekHumbug vagy hasznos? Fontoskodós vagy tényleg fontos? Egy éven át halogattuk a felelősségteljes szerkesztői döntést, de most már nem várhatunk tovább ezeknek az - egyébként valódi - tudományos híreknek a közzétételével.
Elúszó házak
Miss Taposóakna
Filmre való világ
Környezetvélelem
Elsüllyedt zászlóshajó
Olasz szerelemparkoló
Tisztújítás az MSZP-benFEBRUÁR 24.
Új alkotmánybírákFEBRUÁR 19.
Malév-privatizációFEBRUÁR 23.
Móri fordulatFEBRUÁR 16.
Parkolási büntetésekJANUÁR 1.
Gönczöl-jelentésFEBRUÁR 6.
Gyógyszerár-támogatásJANUÁR 15.
Bizonytalan koszovói jövőDECEMBER 10.
Dél-amerikai bankDECEMBER 9.
Putyin mindent vittDECEMBER 3.
Annapolisi békülésNOVEMBER 27.
Varsói váltásNOVEMBER 24.
Új szlovén elnökNOVEMBER 11.
Jobbra tolódó SvájcOKTÓBER 21.
Vérfürdő KaracsibanOKTÓBER 18.
Hitelválság és nyersanyagpiaci árrobbanásVisszakerült az elemzők szótárába az 1970-es évek közepe óta elfeledett fogalom, a stagfláció.
Török-kurd viszályOKTÓBER 17.
Klímamentő törekvésekNobel-békedíjjal jutalmazták az idén az éghajlatváltozás veszélyeire figyelmeztető erőfeszítéseket.
Nehéz kijevi koalícióOKTÓBER 16.
Repül az A-380-asOKTÓBER 15.
Új olasz pártokOKTÓBER 14.
Ingatag Közép-KeletKitörhet a harmadik világháború, ha Irán atomfegyverhez jut - feszítette szinte a végtelenségig a húrt októberben George W. Bush amerikai elnök az iráni-amerikai kapcsolatokban.
Tüntetések MianmarbanSZEPTEMBER 26.
Bővülő Panama-csatornaSZEPTEMBER 3.
Tűzvész GörögországbanAUGUSZTUS 25.
Lövöldöző cég BagdadbanSZEPTEMBER 16.
Mattel-visszahívásAUGUSZTUS 2.
Japán kormánykudarcJÚLIUS 29.
Szabad bolgár ápolónőkJÚLIUS 24.
Harc az Északi-sarkértAUGUSZTUS 1.
Kelet-európai lendületDinamikus növekedés, gyorsuló infláció, a versenyképességet gyengítő jövedelememelkedés, csökkenő munkanélküliség jellemezte a kelet-európai térség gazdaságait.
Doppingbotrány a TouronJÚLIUS 7.
Blair utódlásaJÚNIUS 27.
ENSZ-erők SzudánbaJÚNIUS 17.
Kairói szigorításJÚNIUS 11.
Harcok LibanonbanMÁJUS 20.
Új német baloldali pártJÚNIUS 16.
EU-alkotmány helyett szerződésA süllyesztőbe került EU-alkotmányt megszövegező Európai Konvent megalakulása után öt és fél évvel az uniós tagállamok állam- és kormányfői a portugál fővárosban decemberben aláírták az EU intézményrendszerét és működését...
Váltás a Világbank élénMÁJUS 17.
Sarkozy francia elnökMÁJUS 6.
Milliós török tüntetésÁPRILIS 29.
Skót törekvésekMÁJUS 4.
Szárnyaló indiai gazdaságÁPRILIS 27.
Észt-orosz szoborvitaÁPRILIS 26.
Északír egyezségMÁRCIUS 26.
Cseh megszorításokÁPRILIS 5.
Magántulajdon KínábanMÁRCIUS 16.
Falbontás CiprusonMÁRCIUS 9.
Észak-koreai atomalkuFEBRUÁR 13.
Chávez kontra olajmultikFEBRUÁR 26.
Palesztin megosztottságFEBRUÁR 8.
Új EU-tagokJANUÁR 1.
Osztrák nagykoalícióJANUÁR 11.
Hillary ringbe szállJANUÁR 20.
Belgrádi bizonytalanságJANUÁR 21.
OmbudsmanjelöltekDECEMBER 4.
Schengeni határnyitásDECEMBER 21.
Új pénzmosási szabályokDECEMBER 15.
Zöld út a népszavazásnakDECEMBER 5.
Elhunytak 2007-benJANUÁR 3.
Fekete tőzsdekeddNOVEMBER 27.
Sztrájk, tüntetésNOVEMBER 21.
AdóváltozásokNOVEMBER 12.
Vita a gyűlöletbeszédrőlOKTÓBER 29.
ÁramárverésOKTÓBER 25.
Az egészségügyi reformA tavaly elhatározott egészségügyi reform első lépése a 2007. február közepén bevezetett vizitdíj és kórházi napidíj volt.
Vecsei lemondottOKTÓBER 16.
Gripen-jelentésOKTÓBER 15.
Marad az iparűzési adóOKTÓBER 11.
Szávay tornagyőztesSZEPTEMBER 23.
Zuschlag előzetesbenSZEPTEMBER 19.
Tragikus otthoni szülésSZEPTEMBER 15.
Mezőgazdaság: hideget-melegetMegúszta nagyobb agrárdemonstrációk nélkül az 1990 óta legrosszabb agrárévnek bizonyult 2007-et a kormány.
Vagyontörvény másodszorSZEPTEMBER 10.
Sztrádakartell-ítéletAUGUSZTUS 29.
A fő titkosszolgák cseréjeSZEPTEMBER 1.
Csörögi botránySZEPTEMBER 1.
FHB-privatizációAUGUSZTUS 29.
Merkel PestenAUGUSZTUS 21.
Leonardo DebrecenbenAUGUSZTUS 21.
A világhíres GömböcAUGUSZTUS 20.
HídavatásJÚLIUS 23.
Makói buszkatasztrófaJÚLIUS 19.
Magyar gazdaság: fel is út, le is útGazdaságpolitikai értelemben az idei év 2006 nyarán kezdődött, a hatósági árak növelésével, adó- és járulékemelésekkel, a fogyasztóiár-támogatások megnyirbálásával.
GárdabejegyzésJÚLIUS 12.
ŐsfaleletekJÚLIUS 5.
Indul a HankookJÚNIUS 26.
Támadás melegek ellenJÚLIUS 7.
Az OMV megvenné a MoltJÚNIUS 25.
Megtámadott újságíróJÚNIUS 22.
KormányátalakításJÚNIUS 15.
EU-pénzek fejlesztésreMÁJUS 8.
Marad a magyarigazolványMÁJUS 29.
Főrendőrök menesztéseMÁJUS 19.
Fodor bekeményítMÁJUS 8.
Fizetős főutakÁPRILIS 1.
Fúrják a metrótÁPRILIS 3.
Kóka az SZDSZ elnökeMÁRCIUS 30.
Vasúti szárnycsapásokMÁRCIUS 3.
Kisebbségi választás
Simor az MNB élénMÁRCIUS 1.
Katolikuspap-hiány: missziós lelkipásztorok
Piacvezető idomok
Kínai élelmiszer- és gyógyszerexport
Orosz atom Iránban
Egyeztetett likviditásbővítő lépések
Nemzetközi befektetés- és hitelminősítő ügynökségek
Élelmiszerárak
State Grid
Moszkva kész feloldani
Többletévek rendőröknek
45 milliárd dollár közvetlen külföldi tőkebefektetésOroszországba az idei évben 45 milliárd dollár közvetlen külföldi tőkebefektetés érkezhet - jelentette ki Alekszej Kudrin pénzügyminiszter. A tavalyi tőkebeáramlás 26 milliárd, a tavalyelőtti 13 milliárd dollár volt.
Év végi ellenőrzések
Hubbard-diploma?
Újbuda leiskoláz
Szigorúbb VIII. kerület
Több büntetőpont
Ahány ház...A csendből akar pénzt csinálni a néhány tucat állandó lakossal rendelkező aprófalvak többsége, bár Tornakápolna például a világ legnagyobb könyvével próbál majd vendégeket fogni.
Hol a helye az 1935-ös leggazdagabb magyarnak a maiak között?Az 1935-ben leggazdagabb magyar, Károlyi László gróf csak az 53. helyre aspirálhatna a mai milliárdoslistán - derült ki a HVG összehasonlításából.
Egy tőről szakadvaTöbb képviselője van az Európai Parlamentben a Kárpát-medencei magyarságnak, mint Hollandiának - igaz, három országból kerülnek ki.
Másként házasokAz élettársi bigámiát, vagyis két bejegyzett partner egyidejű "tartását" is tiltja a melegek, a leszbikusok és a heterók számára egyaránt legalizált együttélési formát kínáló új törvény.
HázmesterkurzusMagáncég üzemelteti majd az MSZP új székházát a fővárosi Jókai utcában - értesült a HVG. Igaz, a társaság sok szállal kötődik a párthoz.
Űrszex: kozmikus menetekLehet-e szeretkezni az űrben? A látszólag frivol kérdés a majdani bolygóközi repülések pszichológiai és biológiai kulcsproblémáját feszegeti.
ElitmalőrökKomoly politikai szerepük nem lévén, politikai botrányok helyett bulvárízű bonyodalmakba keveredtek az idén az európai uralkodóházak.
Szimpla lucNem csitulnak a három évvel ezelőtti pusztító szélvihar után a Magas-Tátra jövőjéről kirobbant viták, több ízben már közelharcba keveredtek egymással az erdészek és a környezetvédők.
Balhitek?Leáldozhat a konzervatív, politikailag hagyományosan jobboldali neoprotestáns egyházak csillaga Amerikában: a fiatalabb nemzedék egyre közelebb kerül a baloldali értékekhez.
Hol jó lenni milliárdosnak?A szovjet idők, majd a kilencvenes évek végének gazdasági pangása után néhány évvel Moszkva a luxusipar egyik fő felvevőhelyévé vált. Az orosz fővárosban él a világon a legtöbb dollármilliárdos.
Páros küzdelmekSoha nem látott figyelem kíséri az amerikai elnökjelöltségre pályázók házastársait, akik között akad egy kakukktojás is, a feleségéért kampányoló Bill Clinton.
Eredeti helyszínAz angol író könyvéből készült amerikai musical- és filmsiker visszatért oda, ahol született: Berlinben estéről estére eredetiben látható a Kabaré.
Félned, halnod kell - határőremlékek a vasfüggönykorszakbólA határsértők mintegy 90 százalékát sikerült feltartóztatni - büszkélkedtek a HVG-nek egykori határőrtisztek, akiknek emlékezetében már-már kedélyes anekdotákká lényegültek át a tiltott határátlépések tragédiái.
FülgimnasztikaA zenepedagógia új, ám nehezen követhető útját taposta ki az elmúlt évtizedekben Kodály egykori tanítványa, Kokas Klára, akinek az életművét bemutató dvd a napokban jelent meg.
Különös lapfelkelteAz éppen százéves irodalmi kultuszorgánum, a Nyugat indulását nemcsak az első hónapoknak a puszta létért való küzdelmei határozták meg, de a mecénás magánélete is.
HitmagyarázkodókMind többször a kereszténység és az iszlám szent könyveinek közös értékeit hangsúlyozzák a két világvallás vezetői, ami azért is nemes törekvés, mivel korábban egymás szentírásának félremagyarázása volt a jellemző.
Egy akt viszontagságaiHivatali nemtörődömségen is múlt, hogy egy 1945-ben a szovjetek által elrabolt remekmű - bár az elmúlt években többször is esély nyílt rá - nem került vissza Magyarországra.
Mesés vagyonok
Villa kiadóAz olasz kormány feladta korábbi tervét, hogy hatalmas műemlékvagyonából ingatlanokat értékesítsen, inkább hosszú távra bérbe adja őket.
LenyeletésMilyen az igazi vodka, s ki csapja be a vásárlót? Erről vitatkoznak a vodkanagyhatalmak. A tét hatalmas: évente 20 milliárd dollárt érő vodka ömlik le a fogyasztók torkán.
NoteszklasszikusKultusztárggyá vált ismét a 19-20. századi művészek kedvenc notesze. A Moleskine márka feltámasztásával két milánói formatervező aratott sikert.
Édes ételVersenyt futnak a kelet-európai EU-tagországok a földrajzi helyhez kötött, különleges eljárással készült élelmiszerek uniós védettségéért. Az élen a csehek állnak, de a napokban a szegedi téliszalámi is védetté vált.
Ötvenéves az osztrák népautóÖtven évvel ezelőtt kezdték el gyártani az osztrák népautót, az olasz Fiat karosszériájával, grazi motorral szerelt Steyr-Puch 500-ast.
MagrevízióA globális felmelegedés veszélye, az olajellátás átpolitizálódása és a csillapíthatatlan energiaéhség világszerte atomerőmű-építési hullámot indíthat el.
Portré Dobolyi Alexandra európai parlamenti képviselőről"Mindig imádtam utazni, számomra sohasem volt nyűg immár harmadik éve hetente ingázni Budapest és Brüsszel között" - biztosít a hasznosság és a kellemesség életformájában is jelen lévő harmóniájáról a szocialisták 36 éves...
Eltörölt halálbüntetés
Bolívia szakadóban
Török támadás Irakban
Reformátusper
Magyarok nyilai
Betiltás előtt a gárda?
Felemás sztrájk
Igen a pénztártörvényre
Svájci parlamenti puccs
Gansperger a Kész Holdingban.
Vivanet: új Econet-célpont.
PSZÁF-bírság a Molnak.
Felszámolás alatt a Mirelite Zrt.Elrendelték a gyorsfagyasztott termékek, félkész és készételek egyik legrégibb exportőre, a Mirelite Külkereskedelmi Zrt. felszámolását - írja legfrissebb számában a HVG.
Bevásárolt a HSBC az FHB-ba.
Telekom 4: újabb virtuális mobilcégTelekom 4 Magyarország Távközlési Zrt. néven, 5,1 millió forint alaptőkéjű új távközlési cég bejegyzését kérte a cégbíróságtól a belize-i HiTech Global Investments Ltd.
AjándékAzzal játszom ezekben a napokban, hogy gondolatban kibontom a szembejövők csomagjait, s nézegetem az ismeretlen ajándékozók vadonatúj holmiját.
A bevásárolt választóKedves Vásárlónk, azaz, bocsánat, Választónk!
KözpiszokA közélet tisztaságának megteremtését célzó, drámai módon bejelentett kormányzati elképzelések novemberre csendben elhaltak.
Karagyorgye Sándor: a kalapos királyNem sikerült fellépnie a szerbiai politika főszínpadára a szerb trónörökös Karagyorgye Sándornak. Pedig az 1945-ben Londonban születetett uralkodójelölt - hivatalos nevén II.
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.