HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2008\04. SZÁM
Pánikszerű eladási hullámot váltott ki a világ tőzsdéin az a félelem, hogy az USA gazdasága recesszióba süllyed. Ezt az amerikai jegybank, a Fed gyors és nagy kamatcsökkentéssel, a Fehér Ház és a washingtoni kongresszus pedig gazdaságélénkítő programmal szeretné elkerülni.
Továbbra is dömpingszerűen készülnek a magyar filmek, a nézők viszont tavaly elpártoltak a moziktól. A szakma pedig a Szemle versenyfilmjeinek kiválasztási módszerét vitatja.
Gömbölyű AfrikaA sportkedvelőkön kívül a befektetők figyelmét is a házigazda Ghánára irányíthatja a labdarúgó-Afrika-kupa döntője.
A harag napjaiAz iszlám világ haragjától tart Ausztria egy szabadságpárti képviselőnő muszlimellenes kirohanása miatt. A hecckampány ellenére a szélsőséges párt nem tarolt a helyi választáson.
Zördülő állományEllenséges és indokolatlan lépésnek nevezte Bukarest, hogy Kisinyov nemrég kiutasított két román diplomatát, majd több papot is.
Szemben egymásértEgymás ellen kell küzdeniük a német nagykoalíció pártjainak a tartományi választásokon, amelyeken az is eldől, az ország nyugati felén is megveti-e lábát az új baloldali párt.
Kacskaringós kiútA régi uralkodó párt tagjainak rehabilitálása a kibontakozás felé mutat Irakban, az egyre kiélezettebb síita belharc viszont megakaszthatja a gazdasági fejlődéssel kecsegtető rendeződést.
"Oroszországgal szemben hiba a túlzott udvariasság"Az igazán jelentős elektronikus médiumok már a hatalom teljes ellenőrzése alatt állnak Oroszországban, ahol az utóbbi nyolc évben jelentősen korlátozták a sajtószabadságot - mondja Alekszej Venyediktov (52 éves), az utolsó...
HelyreigazításA Fővárosi Ítélőtábla az alábbi közlemény közzétételére kötelezte a HVG-t:
Civil a pályázatonKözösen hívják vissza az FTC által használt ingatlanokra pályázó angol befektetőjelöltet az állami vagyonkezelő, az FTC vezetése és a klub szurkolói. A múlt héten zárult tenderen a pályázó nem adta meg a limitárat.
Dugós léA kamionközlekedés átszervezése márciustól alighanem átrajzolja a fővárosi dugótérképet. Bár az M0-s keleti szektora ősztől némi forgalomenyhülést ígér, a belváros újjáéledéséhez ez nem elég.
Nyomulás KeletreÚjabb gumiipari beruházót csábított Magyarországra a kereskedelmi diplomácia, ezúttal Indiából - a környezetvédők bánatára.
HiánymátrixTavaly radikálisan, még a tervezettnél is nagyobb mértékben csökkent az államháztartás hiánya. A költségvetési kiigazítás fő terheit a lakosság adó- és járulékfizető kisebbsége viselte.
Egy bödön mézNéhány százmilliót keresett egy Wallishoz közeli projekttársaság azon, hogy a Magyar Fejlesztési Bank által korábban kistafírozott, ám mégiscsak összehuppant Európai Építő székházát megvette, majd rögvest továbbadta.
InkognitóbanEgyelőre kísérleti jelleggel, csak autókra vetette be az adóhatóság az elektronikus licitálási lehetőséget, amelytől az árverési maffia háttérbe szorulását várja.
Februártól vagyonvizsgálathoz kötik a befektetési tanácsadást Nem kaphatnak befektetési tanácsot a bankok és brókercégek ügyfelei február 1-jétől vagyoni helyzetük feltárása nélkül, túlzó kutakodás esetén azonban a jövendő adatvédelmi biztos közbeléphet.
Garanciák kkv-knak: mekkora az érdeklődés?Mostanában kezdik felfedezni a kis- és középvállalkozások az általuk igényelhető befektetési tőkegaranciát, uniós pályázataikhoz pedig a bankgaranciánál olcsóbban és gyorsabban kapható kezességet.
Bioüzemanyag-kétségek
Richard Knerr, 1925-2008
Képzelt betegség: megvan rá az első gyógyszerMegjelent ellene az első gyógyszer, de még mindig vita tárgya, hogy létezik-e, betegségnek tekinthető-e a fibromyalgia.
Párttagok és könyvek
Irak másik arca
Ingyenkoncertek Berlinben
Bill Clinton
Amerikai szövetségi élelmiszer- és gyógyszerhatóság
A világ legnagyobb aranykitermelője
Új internetes újság
Varsói kormány
Bajban az EMI
Companhia Vale do Rio Doce bányacég
Ukrajna
Új adó
Az EU versenyhivatali razziát tartott
Letiltott befektető
Getty Images
Álellenőrök Szabolcsban
Bulgária a Déli Áramlatban
Konvergenciabizonyítvány
Az MSZP-székház ára
Az első pelletgyár
Megítélt védelemA káros hatások által érintett szomszéd települések közvetlenül is felléphetnek jogaik védelmében - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság egy akkumulátorfeldolgozó üzem perében.
Politikusok népszerűsége 2008. januárban
HajdútáncA vezető kormánypárt januárban újabb negatív támogatottsági rekordot könyvelhet el, s a megkérdezettek bő háromnegyede szerint "rossz irányba mennek a dolgok" - derül ki a HVG megbízásából készült legfrissebb Medián-elemzésből.
CsereszabályAz alkotmánybírákra vonatkozó szabály minta lehetne arra, mi legyen azokkal a parlamenti mandátumokkal, amelyek gazdája tartósan képtelen megbízatása ellátására.
A tanárképzés reformja nélkül bukdácsolni fogunkA tanárképzés radikális reformja nélkül elérhetetlen a magyar diákok sikeres szereplése a nemzetközi teszteken - derül ki a világ iskolai rendszereiről készített felmérésből.
Újbudai képviselő-választás: kié lesz az ellenzéki kerület? Elhódíthatja-e a kormányoldal a 18 éve ellenzéki választókerületet? - ez a tétje a vasárnapi választásnak Újbudán.
Büntetett előéletű vezetők a Magyar Gárdában Köztörvényes bűncselekmények, testi sértés, garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak miatt elítéltek is vannak a Magyar Gárda vezetői-tagjai között - értesült a HVG.
Oda megyünk lakni...Londonba költözött a leggazdagabb izraeli üzletember. Lev Leviev bokros teendőivel magyarázza a döntést, ám abban valószínűleg a kedvezőbb adófeltételek is szerepet játszottak.
Régi idők froclijaAkár a nagykövetek kölcsönös kiutasításához is vezethet, hogy az orosz hatóságok kikényszerítették a British Council szentpétervári és jekatyerinburgi kirendeltségének bezárását.
NyitogatókAz EU új tagállamaiban, így Magyarországon is fokozatosan visszafogják tevékenységüket Soros György alapítványai, de más volt szocialista országokban és az uniós tagság várományosai körében így is marad tennivalójuk.
Ahol megfizethetetlen az egészségügyKínában 900 millió olyan ember él, aki nem engedheti meg magának a betegeskedés luxusát. Különösen a vidékiek számára megfizethetetlen és nehezen elérhető az egészségügyi ellátás.
Ütős királyA hírekkel ellentétben korántsem élt a világtól teljesen elzárkózva Izlandon a múlt héten elhunyt sakkzseni, Bobby Fischer, tudta meg a HVG, igaz, a pályafutását is befolyásoló hóbortjaitól ott sem tudott szabadulni.
ArtokratákKevéssé ismert, hogy a művészetpártolásban fogalommá lett firenzei Medici-dinasztia tagjai - akiknek működéséről e héten nyílik kiállítás - sokszor nem éppen széplelkekhez illő módon sarkallták alkotásra a művészeket.
Előőrs a hegyekbenMáig vita tárgya, vajon a két hete elhunyt Sir Edmund Hillary és társa előtt 29 évvel feljutott-e a Föld legmagasabb pontjára egy brit expedíció két tagja.
Áldozatok vétkeiTovábbra is kizárólag áldozatnak szeretnék lát(tat)ni magukat Kelet-Közép-Európa népei, és nem kívánnak szembenézni 20. századi múltjuk bűneivel - derült ki egy múlt heti varsói történészkonferencián.
Katasztrófamérleg
ÁtlandolásGazdasági növekedést ösztönző óriásberuházásokba kezdenek Portugáliában, új repülőteret kap például a főváros egy korábbi lőtér helyén.
KözelségtartásNicolas Sarkozy francia elnök nagyvonalú vendéglátójaként hívta fel magára a figyelmet Vincent Bolloré, akinek vállalatcsoportja újabban a médiában is terjeszkedik.
Kölcsön viszemreRendet vág a fogyasztási hitelek piacán az unió. A verseny felpörgése elsősorban az új tagállamokban teheti átláthatóbbá a hitelfelvételt.
Portré Ikvai-Szabó Imréről"Szegények voltunk, egy kis földdel, szőlővel, háztájival, és bennem korán megérlelődött, hogy innen lelécelek. Az egri katonai kollégiumba felvételiztem...
Kormányhatározatok belső használatra Múlt év végéig 139 titkos kormányhatározatot hozott a második Gyurcsány-kormány, egyedül 2007-ben 89-et. Mnden ötödik kormányhatározat tavaly titkos volt- írja a HVG legújabb száma.
Nyugtalan Grúzia
Vesztett a püspökség
Ítélet főrendőrökről
Új műemlékek
Ki lesz az EKF élén?
Nyomozás a Volánnál
Tüntetés a pápa mellett
Keller lemaradt
Várólista-összesítés
Radikális siker Szerbiában
Kenyai békétlenség
A bejrúti Malév-gép ügye
Olasz kormányválság
Távozik Gál J. Zoltán
Megerősítő referendum?
Összeolvadó T-Systems-cégek.
Offshore cégeké a Rádió 1Jelképes összegért - 1-1 euróért - a brit Virgin-szigeteken bejegyzett két offshore cégre ruházta át az 1996-ban alapított Rádió 1-et működtető Rádió 1 Rádióműsort Készítő és Közlő Kft.
Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.: felmentett ügyvezető.
Tőkeemelés a Wunderlich Borászati Kft.-nél.
Kipszer FT: belevásárolt a Resonator.
Rába-Busch vegyesvállalat.
Földközeli pályaMiután a magyar gazdaság tavaly öles lépést tett a makropénzügyi helyzet stabilizálása felé, joggal gondolhatnánk, hogy 2008 derűs gazdasági kilátásokkal, lényegesen gyorsuló növekedési perspektívával kecsegtet.
Zokniban AmerikábanMi vagyunk országunk arca. Magas labdát ad föl ezzel a jellegzetesen amerikai önreklámmal az a "világszínvonalú rendfenntartó hatóság" (a vám- és határőrség), amellyel az Egyesült Államok valóban az első képet mutatja magáról.
Mohamed-Baker Kalibaf: Teherán kétarcú polgármestereNew York közlekedési rendszere, Párizs kulturális központjai és Dubai városfejlesztése is a szeme előtt lebeg Mohamed-Baker Kalibaf teheráni polgármesternek, aki a fejébe vette, hogy élhetővé teszi a forgalomtól állandóan...
Kérdés, mennyire kényelmes 120 kilométeren keresztül egy dobozon ülni, mindenesetre a Boxx márkanevű elektromos robogóval ekkora távolságot is meg lehet tenni.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.