HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2008\40. SZÁM
Lassan járj - meddig érsz?Nem fogadná el az Országgyűlés a jövő évi büdzsét, ha a nyilatkozatoknak hinni lehetne. Az SZDSZ ragaszkodik a kiadások merészebb csökkentéséhez, a Fidesz szerint pedig a költségvetés nem ad választ a világgazdasági válságra.
Megrengette a nemzetközi pénzpiacokat, hogy a washingtoni képviselőház hétfőn elutasította a hitelpiaci válság orvoslására szánt mentőcsomagot, amit az amerikai kormány megpróbálhat módosított formában elfogadtatni.
SugárirányMegnyílt az út India előtt az amerikai atomtechnológia vásárlásához, miután a washingtoni képviselőház jóváhagyta a két ország békés célú nukleáris együttműködését.
ElszigetelveA mindössze 17 hektáros fekete-tengeri Kígyó-sziget státusa a tétje a Románia és Ukrajna között Hágában folyó pernek.
Első menetA pénzügyi válság enyhítésére kidolgozott mentőcsomag árnyékában mérkőzött meg első vitáján a két amerikai elnökjelölt. Barack Obama és John McCain elsősorban arra ügyelt, nehogy helyrehozhatatlan hibát kövessen el.
Kelet-nyugati átjáróFolytatódhat a Nyugat és Minszk párbeszéde, jóllehet a vasárnapi választás ismét nem felelt meg a demokratikus elvárásoknak, és a parlamentbe ezúttal sem került be az ellenzék.
JobbraszaltóÚjabb bal-jobb nagykoalíció, esetleg ismét szélsőjobb párt az osztrák kormányban? Nehéz kormányalakítás várható Ausztriában, ahol nem hozott megoldást a politikai patthelyzetre az előrehozott voksolás.
Bojár Gábor: "Szeretem a pénzt, de mindent nem áldozok föl érte"A vonzó munkakörnyezet extraprofitot termel - vázolja cégműködtetési elveit Bojár Gábor (59 éves) üzletember, aki magánvagyona egy részét informatikai elitegyetem életre hívásába öli.
A bennfentes kívülállóTöbb generáció tisztelte szellemi atyjaként Antal Lászlót, "a" reformközgazdászt, aki egyébként a HVG egyik legrégebbi szerzője is volt. Egykori munkatársa idézi föl alakját.
Csen-csen gyűrűMegkérték az árát az érintett önkormányzatok a Megyeri híd engedélyezésének. A kívánságlistáikon szereplő beruházások körül azonban sok még a bizonytalanság.
Lenne tetejeNem a lakáshoz jutás, hanem a lakhatás, vagyis a bérleti lehetőség támogatása lehet a hajléktalanná válás megelőzésének egyik hatékony módja - állítják a kormányzatnak átadott tanulmány szakértői.
Túlfűtött hangulatPolitikai versenyfutás bontakozott ki a Fidesz és az MSZP között a távfűtés számláinak csökkentésére. A kormányzati javaslat a tarifák hatósági ellenőrzését is bevetné.
A sztrádaépítések haszonélvezőiTöbb kijelölt sztrádaszakasz mentén tőkeerős ingatlanfejlesztők srófolták fel a kisajátítandó telkek árát. A büdzsé effajta megpumpolásában olykor az önkormányzatok és a hatóságok is közreműködnek.
MenedékházakA mostani pénzügyi válságban nyomott áraik miatt menedékként szolgálhatnak a hazai ingatlanok, de csak a hosszabb távú megtérülést kivárni képes befektetők számára.
Újra költveKésik az uniós forrásból táplálkozó kisvállalkozói tőkeprogram és a géplízing befogadása a támogatásokba, holott mindkettő segítené a pénzhiánnyal küszködő induló vállalkozásokat.
Hogyan számol az APEH-revizor?Előfordul, hogy a vagyonosodási vizsgálatok során egymásnak ellentmondó határozatokat hoz az adóhatóság, a revizorok sajátos szótárában pedig meglepő értelmet kapnak a szavak.
Kínai űrséta
Intellimpia-premier
Csalódott újratöltők
Paul Newman 1925-2008
Beszédes helyek
Megvan az elveszettnek hitt kazár főváros
A giccskirály Versailles-ban
ŰrmankókA kevlár, a karbonszál-erősítéses, szendvicsszerkezetű műgyanta és a mikroprocesszor-vezérlés a 21. századi mozgásszervi rehabilitáció kulcskifejezései.
HiánybetegségAz egészségügyi szakképzés teljes felülvizsgálatát, valamint a továbbképzési rendszer fejlesztését tűzte zászlajára a szaktárca, s úgy tűnik, erre pályázható forintmilliárdok is akadnak. A kérdés az, lesz-e kit képezni-átképezni.
Kardiális kérdésAz infarktuson és különböző szívműtéteken átesett betegeknek Magyarországon mindössze a harmada vesz részt rehabilitációban. Az okok részben a kapacitás szűkösségében, részben a betegek vonakodásában keresendők.
Aktívák és passzívákMiközben sok kórház nem tud mit kezdeni az egészségügyi reform keretében kapott ápolási, utókezelési és rehabilitációs kapacitásával, más gyógyintézmények hiába kilincselnek ilyen lehetőségekért.
Halálos munkabalesetek: hetente ketten
Sanofi-Aventis
Eurocement
Daimler
EBRD
Nomura
Standard & Poor's
Büntetővám a kínai és vietnami lábbelikre
Alitalia
Áll a metróépítés
Kínai Sinopec olajtársaság
FiatA Fiat autógyár 67 százalékos tulajdonhoz jut a kragujeváci Zastavában, amelyben 500 millió euróból finanszírozza a személyautók, 120 millióval pedig az autóbuszok és teherautók gyártását.
USA-ba irányuló japán export
Eladják Taszárt és Kilitit
Orosz-koreai óriásüzlet
Bécsi BÉT-többség
Szőnyegcsere
Kiegészítő nyugdíjemelés
A Hospinvest engedélye
Mennyiségi kockázatNemzetbiztonsági érdekeket sértene, ha a polgári elhárítás beszámolna a titkosítás alól feloldott iratairól - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság.
HazabeszélőkAz autonómia emlegetésével próbálja politikai súlyát növelni a Magyar Koalíció Pártja Szlovákiában. A felvidéki magyarok közül közben egyre többen büszkék gazdasági sikereket elérő országukra.
Kistelepülések iskola nélkülFalurombolásról, a kistelepülések elsorvasztásáról beszél az egyik politikai oldal. A másik pedig az oktatás korszerűsítéséről annak kapcsán, hogy az elmúlt években mintegy 150 község maradt iskola nélkül.
Fordulatok a megfigyelési botránybanMSZP-s belviták kísérik az UD Zrt. tevékenységét vizsgáló parlamenti bizottság megalakulását. A testület alighanem átnézi majd molos kapcsolatait is.
Agresszívebb sportolók kerülnek ki a polgárháborús országokbólDurvábbak a focipályán azok a játékosok, akik polgárháború sújtotta országban töltötték ifjúkorukat. Az erről készült tudományos igényű elemzést a Tárki kutatója ismerteti.
Gyorsított felvételA német közelmúlt újabb fejezetét dolgozza föl egy most bemutatott és máris vitát kavart film, amelyet Németország a legjobb külföldi alkotás kategóriájában jelöl a következő Oscar-díjra.
ÖszvérségÚjabban az oroszok körében is terjed az Ukrajna lakosságának közel ötöde által beszélt, az orosz szókincsre és az ukrán nyelvtanra épülő szurzsik nyelv.
Elrabolt turistákElőször raboltak el turistákat Egyiptomban, ami felhívta a figyelmet az egyre népszerűbb sivatagi szafarik veszélyeire. A múlt heti támadás az Almásy László által is bejárt Gilf Kebír-fennsíkon történt.
VersenyművekAz egykori világelső zongoramárka, a Pleyel feltámasztásába immár egy magyar előadóművész is bekapcsolódott. A zongoristák szerint korántsem mindegy, milyen hangszeren játsszák az egyes darabokat.
Szabadság, szerelemEgy buddhista láma azt állítja most megjelent könyvében: bármennyire furcsa a nyugati embernek, lehetséges ragaszkodás-, illetve kötődésmentes, a személyességet meghaladó szerelem - sőt, az az igazi.
HídonállókTöbb mint száz éve őrzi egy fővárosi tér annak a Kolosy Györgynek a vezetéknevét, aki a 160 évvel ezelőtti, Lamberg gróf lemészárlásához vezető népítélet egyetlen halálra ítélt főszereplője volt.
Forma-1-es pénzek
ÁtcsatornázásFrancia tőkével és technológiával kíván új életet lehelni London az elhanyagolt brit atomiparba: hosszas huzavona után a párizsi EDF felvásárolhatja a szigetország vezető áramtermelőjét, a British Energyt.
A nagy markolásNyüzsgő és dinamikus piacon jelent meg a tajvani HTC készülékgyártó okos telefonjára készített szoftverével az internetes keresőjéről ismert amerikai Google.
ÉpületbiztosításÁrfolyamzuhanás és vagyonának leértékelése sújtja a magyar TriGránitban is résztulajdonos osztrák Immofinanz-Immoeast ingatlanos párost. A cég egyelőre véget vet az expanziónak, és a hiteltörlesztésre koncentrál.
KötelékrepülésÓriás-légitársaság formálódik Oroszországban - a többi ágazathoz hasonlóan állami segédlettel. Eközben mind több légicéget fenyeget a pénzügyi bukás veszélye, köztük a Malév-tulajdonos AiRUniont is.
Apáthy EndreA Hídépítő Zrt. elnök-tulajdonosa
Fémtolvajok ideje
Koszovó - szerb váltás
Ukrán tankok kalózkézen
Labdarúgó-Eb - marad Ukrajna
Fehér Nyúl-kockázat
Őrjárat a plázákban
Damaszkuszi merénylet
Céges gárdakapitány
Megvan az ombudsman
Megtámadott rendező
Garantált megabitek
Lebukás az APEH-nél
Bajor betli
Vízummentesen Amerikába?
Felszámolás alatt az MT-Liz Kft.
Nőtt a Groupama OTP-befolyása.
Econet-átcsoportosítások
Kölcsönben az OMV Mol-részvényeiAz osztrák OMV magyarországi befektetéseit kezelő cége, az OMV Clearing und Treasury GmbH 20,2 százaléknyi Mol-részvényének közel a fele - 9,1 százaléknyi - 2009.
Cronopont: postásbringacsaták.
KHC Construction: Virág Attila sztrádaközelben?
Járom az utadBár sok a hibám, itt mindenki szeret, mert én itt születtem, ez a hazám. Bármilyen zseniális szövegíró volt is G.
Titkos fegyverÉn tanácsoltam Demeter Ervinnek, (...) álljon a sajtó elé, és mondjon el mindent - közölte a minap Orbán Viktor hetykén.
Quentin Bryce: az első nő Ausztrália élénA hagyományos 21 tisztelgő lövés köszöntötte a minap Ausztrália új főkormányzóját, aki a megszokott sötét öltöny helyett vakító liláskék kosztümben sétált el a katonák sorfala előtt: az ötödik kontinens történetében először...
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.