HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2008\43. SZÁM
Minimális gazdasági növekedés, stagnáló életszínvonal, csökkentett államháztartási hiány - így summázható a pénzügyi válság árnyékában átdolgozott jövő évi költségvetési törvény tervezete. Bár parlamenti elfogadtatására van esély, szavatossága nem garantálható.
Még hidegebb napokTovábbra is csak kisebbségben kormányozhatnak Kanadában az előrehozott választáson győztes konzervatívok, akiknek a dolgát ezúttal megkönnyíti, hogy az ellenzék nem egységes.
MegvezetőOroszország és a Nyugat között egyensúlyoz továbbra is Azerbajdzsán, miután újraválasztották a lényegében ellenfél nélkül diadalmaskodó Ilham Aliyev államfőt.
Szökő árakCsúnyán végződött Izland olcsó devizahitelekre alapozott szárnyalása: a szigetország a nemzetközi pénzügyi vihar első állami áldozata. Ráadásul Londonnal is diplomáciai viharba keveredett.
Egyedül sem megyKezdi feladni a két nép, két állam elvén Izraellel kötendő béke tervét a palesztin elit egy része. A másfél évtizede húzódó tárgyalások közepette a megszállt területeken sanyarú az élet.
A kicsit is becsülikMiközben Szerbia a jelek szerint végleg elvesztette Koszovót, a Vajdaság parlamentje elfogadta az önkormányzatiság helyreállítását lehetővé tévő tartományi statútumot.
"Mindenkiben lapul egy kis George W."A saját apjának akart bizonyítani - ebből a pszichológiai motívumból vezeti le George W. Bush katasztrofális politikai hagyatékát Oliver Stone (62 éves) filmrendező az elnökválasztás előtt két héttel bemutatott, W.
Arcukra fagy?Hiába övezte eufória az A csoportos világbajnoki szereplést kiharcoló magyar jégkorong-válogatott szereplését, új szponzorok alig jelentkeztek a sportágban, az állam pedig az ígértnél mérsékeltebben honorálja a sikereket.
Csepp a tengeribenLegalább 4 millió tonna egyelőre eladhatatlan kukorica nyomja a hazai piacot. A veszteséget hozó árak miatt elégedetlenkedő termelők nyomására az agrárkormányzat brüsszeli támogatásért lobbizik.
Segély helyett közfoglalkoztatásKözcélú tevékenységekbe vonná be a segélyen élők felét a szociális tárca. Arra azonban egyelőre nincs válasz, hogy a legszegényebbeket miként vezessék vissza a nyílt munkaerőpiacra.
A recesszió előjeleiA pénzügyi válság recessziós előszele elsőként a hazai autóipari beszállítókat legyintette meg Magyarországon. A külföldi beruházók egyelőre nem csupán leépítenek, itt-ott fejlesztenek is.
APEH: már nem aranytojást tojó tyúk az italautomataNem adnak számlát a fogyasztónak az ital- és áruautomaták, de a szigorú elszámolás miatt nemigen lehet a zavarosban halászni - állítják az üzemeltetők, amit az adóhatóság sem cáfol.
MedveperspektívaA jelentősen lecsökkent részvényárfolyamokon elemzők már érdemesnek tartják a vételt. Választani az egyes papírok között aszerint is ajánlott, hogy a kibocsátó mennyi idő alatt lábalhat majd ki a közeledő recesszióból.
VészkijáratAkár 20 százalékkal is nőhet egyes devizaadósok terhe a forintgyengülés miatt, ráadásul a bankok a korábban kötött hitelszerződések apró betűs szabályait kihasználva szigoríthatnak a feltételeken.
Latinosodás Szerbiában
Hosszú mecsetelés
Viharos siker
Mégis mozog
Hupikék törpikék
Jézus, a menedzserA Biblia tanítása szerinti cégirányítás nemcsak nemes és etikus, de a profitkilátásokat illetően is a lehető legracionálisabb döntés - tanítja egy magyar jezsuita szerzetes a Management by Jesus szemináriumokon.
Halló, kivagy?Mesterséges intelligencia bevetésével próbálja elemezni az ügyfélszolgálati telefonbeszélgetéseket egy magyar cég és a mögötte álló magán-kutatócsoport.
Értelmes tervezettségMennyire buta az erp-d? - kérdezhetnék egymástól cégvezérek, már ha az üzleti etikett engedné.
Hányadik blikkre?Miközben a vállalatirányítási szoftverek elképesztően felgyorsították a döntéshozatal sebességét, a nagy elhatározások módja gyakran alig különbözik az évszázadokkal ezelőttitől.
Tolmácsolt irodalom: fordítva látják
Idegen nyelven megjelent magyar prózai művek száma
Megabírság a BAT-nak
Amerikai részvények
60,5 millió euróra büntetett több banánkereskedő cég
Az USA költségvetési hiánya
Kvótabiznisz
Elhalasztott emelések
News Corporation
Kazahsztán
Irak
Deutsche Börse elnöke
Állami feltőkésítésekNemzetközi csúcsértekezletet rendeznek november vége felé a globális pénzügyi válság kezeléséről New Yorkban, ahol a nyolc legfejlettebb ipari állam (G8) és öt feltörekvő ország - Kína, India, Brazília, Mexikó és Dél-Afrika -...
Folytatódó almacsata
Itt a kötelezőkampány
Egyoldalú Szerbia
HatárincidensekAlkalmas lehet-e minőségi képzésre az a felsőoktatási rendszer, ahová szinte minden jelentkező bekerül? - vetődik fel a kérdés az idei felvételi eredmények ismeretében.
Északnyugati átjárásA magyar állampolgárok november végétől vízum nélkül utazhatnak az USA-ba - ez várhatóan annak ellenére így lesz, hogy Sólyom László államfő hétfőn megfontolásra visszaküldte a vízumtörvényt a parlamentnek.
Azon országok, amelyeknek polgárai vízum nélkül utazhatnak az USA-ba
Magyar állampolgárok számára vízumköteles országok
RosszmadárAlkotmányos jogok metszéspontjában űzik passziójukat az évezredes vadászati eljárást folytató hazai solymászok - derül ki az Alkotmánybíróság frissen kihirdetett határozatából.
Megfigyelési szálak Békés megyébenA megfigyelési ügyben kulcsszereplő UD-csoporthoz kötődő ügyvédi irodát bízott meg több Békés megyei fideszes önkormányzat baloldali elődje közbeszerzéseinek átvizsgálásával. Információink szerint az UD Zrt.
Füstös moziRövid füstmentes időszak után az elmúlt tizenöt évben újra nőtt a dohányzó szereplők száma az amerikai filmekben.
LeletmentésAz eltűnt ókori kincseknek nagyjából a fele került eddig vissza a Bagdadi Nemzeti Múzeumba, ahonnan a 2003-as amerikai invázió utáni káoszban 15 ezer műtárgyat loptak el. A lelőhelyeken manapság is folyik a rablás.
Kundera és a múltfeltárókMilan Kundera életében és műveiben több olyan epizód is akad, amelyeket más megvilágításba helyezne, ha igazak lennének a vádak az író informátori múltjáról. A sztori ugyanakkor kapóra jön egy új prágai intézetnek.
Zene szemeiknekMásfél száz éve nem látott ütemben nyílnak világszerte az új operaházak, amelyek belső elrendezését a hagyománytisztelet jellemzi, külsejük kialakításakor viszont egyre inkább cél a közönség becsábítása.
TraumatológiaNem mindig hasznos, ha egy művész a vásznon próbálja "kibeszélni" lelki traumáját - állítja egy magyar pszichiáter, aki nemrégiben kategorizálta a tipikus lelki sérülések jellegzetes képi megjelenítéseit.
Október 23-ai epizód 1988-ból A hatalommal való tengelyakasztás helyett az ellenzéken belüli törésvonalakat mélyítette a forradalomra emlékező húsz évvel ezelőtti első, többezresre tervezett, ám a betiltás után lefújt utcai demonstráció.
Zöld munkahelyek
ElszállásElárverezik a le- és felszállási jogokat a New York-i repülőtereken, hogy enyhüljön a légi közlekedés zsúfoltsága. A londoni Heathrow-n eközben rekordárat fizetnek a repülési jogokért.
BetűvetésEgyre több ismert nyugati magazin jelenik meg Indiában, ahol reneszánszát éli a nyomtatott sajtó, a napilapok és magazinok bevétele a világon ott nő a leggyorsabban.
Lejtőkről lejtőkreAz autógyártás után az acél-, az építő- és a vegyipart is elérte a nemzetközi pénzpiaci pánik nyomán támadt hitelszűke és recessziós félelem.
Portré Jóri András adatvédelmi biztosról"Gimnazistaként nagyon lelkesek voltunk, hogy változik a világ. Valamikor 1990 elején pár barátommal megszerveztünk egy iskolai beszélgetést az akkor független képviselő Király Zoltánnal.
Cseh ellenzéki előretörés
Emmanuelle halála
Thai-kambodzsai összetűzés
Rovó akciózásért
Aukciók
Nyert a British Council
Felkészülés az influenzára
Irakból Afganisztánba
Janus Pannonius-temetés
Tállya kilépne
Taktaközi szocpolcsalás: félmilliárd az állam kára A miskolci nyomozó ügyészség átvette a megyei rendőrségtől a taktaközi szociálpolitikai csalásokkal kapcsolatos vizsgálatokat, és rendőrökkel megerősített nyomozócsoportot állított fel.
Obama vezet
Megújuló SPD
Változatlan Fidesz-előnyA teljes szavazókorú népességben az MSZP tábora augusztus óta 2 százalékkal nőtt, a Fideszé pedig ugyanennyivel csökkent, ám ez a változás a statisztikai hiba határán van, azaz lehetséges, hogy egyszerűen csak a véletlen műve -...
Állami cégrészek árverése.
Gyógyszerfutár Kft.: fazonigazítás.
Mol-tőke-változások.
Dísznövény-kereskedő Skála-leánycég.
Terjeszkedik az Econet.
Bankár-cég-összevonások.
PíárA szombati nemzeti csúcs természetesen píárakció volt. Píár a szó eredeti, szakmai, mondhatni definíció szerinti értelmében.
Vízummentes fanyalgásMagyarország lakosai rég hozzászoktak ahhoz, hogy nálunk az ürömbe vegyül az öröm, nem pedig fordítva.
Kazi Faruk Ahmed: jótékonykodó bangladesiNem okult a múltból, sőt történelmet akar írni a világ egyik legnagyobb civil szervezete, a bangladesi Prosika vezetője, Kazi Faruk Ahmed, aki a minap bejelentette: Egyesült Polgárok Mozgalma néven pártot alapít.
Apokalipszis idejénMinden jel szerint beleírtuk magunkat egy sci-fibe, és könnyen lehet, hogy a komputerek nem hagynak kiszállni, még úgy sem, hogy az ostobaságunk több ezermilliárd dolláros költségeit máris fizetjük.
10 nem haszontalan weboldal a nagyvilágból és itthonrólVilágóra, időzóna-kalkulátor
Jól megy nekikAz interneten keresztül az üzletemberek több mint 90 százaléka elérhető. A döntéshozók internetezési szokásait vizsgálva megállapítható: az átlagosnál innovatívabb és kezdeményezőbb társadalmi csoporttal állunk szemben.
Elhajolni veszélyes!Az internet tág lehetőségeket nyújt tiltott pornográf anyagok letöltésére.
Digitális ParadicsomMár régen véget ért, de még mindig szívesen emlékszem a világ egyik legnagyobb technológiai kiállítására Berlinben.
Légy résen!Bárki ki van téve annak a veszélynek, hogy illetéktelenek saját számítógépében és az elektronikus postaládájában kutakodjanak - ez az egyik tanulsága az ősszel kirobbant úgynevezett megfigyelési ügynek, amely az...
Mi jöhet még?Új korszak virrad a mobilokra: a feature telefonok lassan átadják a helyüket a GPS-t, integrált webböngészőt és számos egyéb szolgáltatást nyújtó szupertelefonoknak.
Játszva fizetünkNovember 13-ától újabb tömeges szabadságolásra számíthatnak a munkahelyek. Ekkor kerül ugyanis a boltokba a világ számos pontján a világ legsikeresebb online szerepjátékának folytatása.
Kihúzzuk - de meddig?Divatba jött napjainkban a zöld IT.
BőségszaruCseréltesse háttérképeit!
A Rothschild-trükkAz információ természete mit sem változott az évszázadok során, legfeljebb manapság többen tudják, hogy mit kezdjenek vele.
Mi van a felhő mögött?Október 25-én Cloud Computing Platform fedőnéven, szigorú titoktartással övezett újdonságokkal rukkol elő a Microsoft, amelyekről csupán annyit sejtet: vadonatúj rendszerré alakítják az internetet.
Minek nevezzelek?A Google a világ legjobb keresője, de tehetetlen, ha nem gondoljuk át, milyen információk alapján akarunk keresni. Tippek a jobb találathoz.
KiberkrónikaWifi Dél-Amerika szegényeinek
HálóképekAz adatvizualizációk elsődleges célja, hogy segítsenek az adathalmazok mélyén rejtőző összefüggések felismerésében. Néha azonban nem várt "mellékhatásként" esztétikai élményt is nyújtanak.
Turpisságok minden mennyiségbenAz internet ingyenes, ráadásul nagyon sok pénzbe kerül. Ez a dotkom mondás nagyon is igaz: a legtöbb oldal gazdájának létszükséglet a hirdetési bevétel, márpedig a hirdetőket csak a nézettség érdekli.
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.