HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2008\51-52. SZÁM
Rímes történetekMagyarország 12 prominens költője (és két vállalkozó kedvű kollégánk) lírává formálta a drámai idei évet.
Múló ünnepnapokRégóta várt nemzetközi elismerést hozott Kínának a nyári olimpia sikere, ám a gazdaság egyre látványosabb lassulása megtépázta a pekingi vezetés önbizalmát.
Mit csinálnak a visszavonult politikusok?Az egyik reklámarc, a másik drámát ír, van, aki a haza bölcse, és akad olyan is, aki emlékezetkieséssel küszködik – így tölti öreg napjait az 1980-as évek néhány meghatározó európai politikusa.
TabudöntögetésA fejkendőtilalom feloldása, a köztársaság-alapító Atatürkről szóló film és a nyugalmazott tábornokok elleni vádemelés jelzi, Törökországban megkezdődött a kemalista alapelvek újraértelmezése.
FőszereposztásKivételesen mozgalmas elnökséget zárt a múlt heti EU-csúccsal Franciaország és személy szerint Nicolas Sarkozy államfő, aki szemlátomást élvezte a látványos nemzetközi szereplést.
Felszabadított érzésTörténelmi igazságtételnek érzik az afroamerikaiak, hogy Barack Obama személyében elnökük lehet. Hosszú volt az út idáig, az igazi egyenlőség azonban még odébb van.
EurókoronaSzlovénia után két évvel újabb kelet-közép-európai ország veszi át a közös európai pénzt. 2009. január 1-jétől Szlovákia búcsút mond a másfél évtizede bevezetett koronának, és áttér az euróra.
„Az egyszerű emberekre nem haragszom...”A mindennapokban másképp fest magyarok és szlovákok, avagy romák és nem romák viszonya, mint ahogyan az a médiában gyakran megjelenik.
Védd magad!Védett fajok megmentése, az egykor őshonos hódok visszatelepítése, a megfelelő tüzelőanyag kiválasztása az erőművekbe – egyebek mellett ilyen célokat támogatnak a zöld értékek iránt fogékony cégek a társadalmi felelősségvállalás...
Van néhány fülesünkEgyszerűbb a tárgyalásokat lehallgatni, mint a számítógépes rendszereket feltörni – vélekedik a szakértő. Hozzávetőleg ezer társa közül válogathat az, aki riválisa titkai után kutakodna, vagy személyes információit védené.
Kézifékes üzemmódÉvről évre több turistát szállítanak a hazai kisvasutak, amelyek már nem kapnak állami támogatást, sőt egy abszurd jogszabály miatt voltaképpen egytől egyig törvénytelenül zakatolnak.
Építkezés több tételbenA Zeneakadémia rekonstrukciója a képzés teljes modernizálását is jelenti, sőt a zenei oktatás exportjáról is folynak tárgyalások – például Kínába és Görögországba.
Bessz és szoknyahosszBár többségük elsőre nevetségesnek hangzik, vannak olyan tőzsdei hiedelmek, amelyek nagy valószínűséggel beválnak, és eredetük valós tényekre vezethető vissza.
BátorságosítástörténetBiztosítás volt, van és lesz – állítja cikkünk szerzője, a humorista Trunkó Barnabás a biztosítási szakember Trunkó Barnabás ismereteire építő történelmi visszatekintésében.
Mit rejtenek az apró betűk?A nagybankok gyakran hiányos, pontatlan és téves tájékoztatást adnak a megtakarítási, befektetési lehetőségekről – derült ki a HVG karácsony előtti „álruhás”, nem reprezentatív próbavásárlásai során.
Prizma pluszEzúttal olyan találmányokat és szabványokat mutatunk be, amelyeknek az elterjedésére az idén is hiába vártunk. Pedig mennyire más lenne velük az életünk!
Harc a holt lelkekért
Adakozás a mecénásnak
Sört! Hányat?Felnőtt szemmel talán túl kemény, de a fiatalok veszik a naturalisztikus üzenetet – ezzel magyarázta a német kormány kábítószerügyi biztosa az alkoholellenes kampánynak azt a módszerét, amelyet a rendőrséggel közösen kezdtek a...
Lottóház
A templom helybe megy
Miskolc–Jeruzsálem-tengelyMagyar–izraeli–palesztin kutatási műhelyt indítottak a múlt héten Miskolcon.
Osztrák–svájci foci-EbJÚNIUS 7.
Libanoni kiegyezésMÁJUS 21.
Moszkvai tandemMÁJUS 7.
Brit munkáspárti kudarcMÁJUS 1.
Bukaresti NATO-csúcsÁPRILIS 2.
Belga kormányhuzavonaMÁRCIUS 18.
Maoista siker NepálbanÁPRILIS 10.
Castro-váltás KubábanFEBRUÁR 24.
Forrongó TibetMÁRCIUS 15.
Újrázó DjukanovicsFEBRUÁR 29.
Koszovó függetlenFEBRUÁR 17.
Ausztrál bocsánatkérésFEBRUÁR 13.
Török kendőtilalomvégFEBRUÁR 9.
Erősít a német BaloldalJANUÁR 27.
SocGen-brókerbotrányJANUÁR 24.
Bővülő euróövezetJANUÁR 1.
Nápolyi szemétválságJANUÁR 2.
Iráni erőfitogtatásJANUÁR 6.
Van adócsomagDECEMBER 1.
Nincs főbíróDECEMBER 8.
MegfigyelésfejleményekDECEMBER 1.
Részvényeladó fővárosNOVEMBER 13.
Vitatható aukcióNOVEMBER 29.
Vízummentes USANOVEMBER 17.
Egri kórházharcOKTÓBER 31.
Rohac rendőrkézenOKTÓBER 26.
Reneszánsz újratemetésOKTÓBER 21.
Agrártámogatási vitákOKTÓBER 20.
Zuschlag-perOKTÓBER 8.
Súlyos vonatbalesetOKTÓBER 6.
Új Duna-híd BudapestenSZEPTEMBER 30.
Arnóth lemondottMindössze szűk négy hónapig – gyakorlatilag a nyári szünet idején – volt parlamenti képviselő Arnóth Sándor, Püspökladány fideszes polgármestere.
Milliárdos klímaüzletSZEPTEMBER 9.
MDF-belháborúSZEPTEMBER 27.
Nyolc év KulcsárnakAUGUSZTUS 28.
Az Apollo visszalépAUGUSZTUS 14.
AlmablokádAUGUSZTUS 25.
PólóaranyAUGUSZTUS 24.
Postai biciklibotrányJÚLIUS 25.
Paczolay belépőjeJÚLIUS 7.
Halál AfganisztánbanJÚLIUS 12.
MelegfelvonulásJÚLIUS 4.
Agyközpont BudapestenJÚNIUS 18.
Támadás cigányok ellenJÚNIUS 3.
Kétfejű SZDSZJÚNIUS 4.
Elkelt a BÉT többségeJÚNIUS 23.
Van zöld ombudsmanMÁJUS 26.
Új magyar csodalóMÁJUS 20.
A Delta sikereMÁJUS 25.
Pálinkás az MTA élénMÁJUS 6.
Leállított biztosítóÁPRILIS 8.
Sikertelen Mol-szerzésÁPRILIS 23.
Monoki rendeletÁPRILIS 18.
Szigorúság az utakonMÁJUS 1.
Sztrájk a BKV-nálÁPRILIS 7.
Majtényi az ORTT élénMÁRCIUS 30.
Szép új börtönMÁRCIUS 27.
A gárdaper kezdeteMÁRCIUS 12.
Vezérváltás az MVM-nélMÁRCIUS 11.
Fémpénzek kivonásaFEBRUÁR 29.
Angoloké a FradiFEBRUÁR 13.
Alku a Déli ÁramlatrólFEBRUÁR 28.
Eltörölt árfolyamsávFEBRUÁR 26.
Magánkézben az AKAJANUÁR 13.
Nem lesz kormánynegyedJANUÁR 8.
Csődbiztos TiszaderzsenJANUÁR 9.
Változó nyugdíjszabályokJANUÁR 1.
Svájc is SchengenbenDECEMBER 12.
Ciprusi ENSZ-misszióDECEMBER 15.
Zavargások AthénbanDECEMBER 8.
Észak-koreai határzárDECEMBER 1.
Cseh pártelnökDECEMBER 6.
Romániai választásNOVEMBER 30.
Szomáliai kalózkodásNOVEMBER 15.
Vérfürdő MumbaibanNOVEMBER 26.
Tajvani–kínai közeledésNOVEMBER 4.
Merénylet ZágrábbanOKTÓBER 23.
Amerikai csapás SzíriáraOKTÓBER 26.
Haider-balesetOKTÓBER 11.
Káosz ThaiföldönOKTÓBER 7.
Bosnyák erősödésOKTÓBER 5.
Tokiói kormányfőváltásSZEPTEMBER 22.
Livni előretöréseSZEPTEMBER 17.
Szétesett kijevi koalícióSZEPTEMBER 16.
Zimbabwei hatalmi alkuSZEPTEMBER 15.
Részecskegyorsító-startSZEPTEMBER 10.
Olasz kártérítés LíbiánakAUGUSZTUS 30.
Varsói rakétaalkuAUGUSZTUS 20.
Musaraf-bukásAUGUSZTUS 18.
Befagyott bolgár EU-pénzJÚLIUS 23.
Orosz–grúz háborúAUGUSZTUS 7.
Megvan KaradzsicsJÚLIUS 18.
Hágai vád Dárfúr miattJÚLIUS 14.
Hiperaktív SarkozyJÚLIUS 12.
Csúcson az olajJÚLIUS 11.
Kolumbiai túszszabadulásJÚLIUS 2.
Ír nem LisszabonraJÚNIUS 12.
Gázai tűzszünetJÚNIUS 19.
A barátság szociológiája: bizalmi háló
Ostyába mártvaA tüntető melegek számára pozitív, az ítéletet üdvözlő konzervatívok számára viszont elutasító döntést hoztak az alkotmánybírák a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény ügyében – még ha a látszat ennek a fordítottja is.
Kisebbségi kisebbségAz erdélyi magyar iskolák diákjainak már 20 százaléka cigány – derül ki a becslésekből. A magyarul beszélő romák integrálása kisebbségi törekvéseket erősíthet.
A táltoshit követőiTöbb tízezren lehetnek az ősmagyar hiedelemvilágra alapozó vallási, világnézeti, szabadidős közösségek tagjai. Lapzártánkkor legnagyobb ünnepükre, a téli napfordulóra készültek, miközben hangadóik egymást támadják.
Zuschlag-per: szakaszgyőzelmet aratott az ügyészség Sok kínos pillanatot szereztek a Zuschlag-per vádlottjai az MSZP prominenseinek a tárgyalás most lezárult első fordulójában, s a helyzet a tanúkihallgatások során alighanem tovább fokozódik.
Felkészülni! Vigyázz! Állj!Keverednek a gazdasági és a politikai indítékok a hét eleji sztrájkokban és a munkabeszüntetéssel való fenyegetődzésben.
SzínészkijáróA teljes filmüzem megbénítására és akár az Oscar-díj-átadó ellehetetlenítésére tüzeli a hollywoodi filmszínészeket és más szakmabelieket nagy szakszervezetük.
A zsiger kulcsaGőzerővel fejlesztik azokat az apró orvosi robotokat, amelyek képesek a test belsejében fájdalommentesen vizsgálatokat végezni.
KépmutatásKülönleges ötletekkel próbálnak saját arculatot kialakítani maguknak az oroszországi települések, hogy minél több befektetőt, turistát, vagyis pénzt vonzzanak.
Csendes éjPihenésre és csendes elmélkedésre buzdít a karácsonyi forgatagban egy anglikán püspök, miközben egyre több keresztény teológus próbálja a keleti vallások szemlélődő életmódját átültetni a nyugati hitgyakorlatba.
Trópusi karácsony: milyen az ünnep Thaiföldön?Bár a keresztény karácsony jelentését, szimbólumait alig ismerik Délkelet-Ázsiában, az ünnep fényes külsőségeit egyre több országban kezdik meghonosítani.
KereszthivatkozásokA napokban véget érő Biblia évében nyilvánosan nem részletezték, milyen konfliktusok, viták során próbálták összeegyeztetni egykor és ma az Ó- és az Újszövetség sokszor eltérő istenképét.
Ideológiai alapon: toronyházvíziók 1953-bólFél évszázada komoly politikai és szakmai megfontolás tárgyát képezte, hogy Budapestet szovjet mintájú toronyházakkal szórják tele. Most számítógép segítségével láthatóvá tettük a hamvába holt elképzelést.
Milyen volt a karácsony 100 éve?Mintha kétféle karácsonyt ünnepeltek volna száz éve Magyarországon: a városokban már észlelni lehetett a mai elüzletiesedés csíráit, míg falun az évszázados, részben pogány hagyományok éltek tovább.
UgratóiskolaEgy napjainkra szinte teljesen kiveszett, egykor virágzó irodalmi műfaj darabjaiból, a hol lírai köntösben megjelenő, hol vaskos tréfába hajló írói beugratásokból gyűjtött össze egy csokorra valót a HVG.
Luxuspezsgők
Fagyasztók, fogyasztókRáérzett az egyre jobban hódító élelmiszer-tudatos fogyasztói trendre az olasz Grom fagylaltkészítő műhely, amely a nagy cégekhez hasonlóan nemzetközi terjeszkedésbe kezdett.
BotlóbanAz eurómilliókra taksált magyar Overdose csodatelivér ára korántsem egyedien magas. A recessziót azonban a méregdrágán gazdát cserélő elitlovak félmilliárd eurósra becsült világpiaca is megérzi.
Sír a VolgaLeáll a szovjet autóipar egyik legendás termékének, a Volga személyautónak a sorozatgyártása.
Földi ajándékA világ élelmezési gondjai miatt egyre fontosabb szerep juthat a burgonyának, amelyet az ENSZ a búza és a rizs helyettesítőjének is szán, különösen a fejlődő országokban.
Újra csillogó korongokMiközben a digitális letöltés a cd létét veszélyezteti, megugrott a már-már elfeledett bakelitlemezek iránti érdeklődés. A kiadók egymás után jelentetik meg a fekete korongokat – igencsak borsos áron.
ÜzletünnepEgyre nagyobb üzlet Ausztriában a karácsonyfának való fenyők termesztése. A keresletet az is növelheti, hogy az idén nem olaszországi, hanem osztrák fát állítottak fel a Vatikánban.
Új dimenziós happy endBegyűrűzött a válság az illegális internetes letöltések miatt amúgy is hanyatlásnak indult filmiparba is. A megváltást most a 3D-moziktól várják.
Torgyán: "nem szégyellem csinos lányok popsiját dedikálni"„Az életem sokkal színesebb annál, mint hogy a rovatuk nyúlfarknyi helyére beférjen” – kezdi panasszal vagy inkább dicsekvéssel a 76 éves kisgazdavezér, akit a HVG – ritka kivételként – se miniszterként, se pártelnökként nem...
Erzsébetvárosi körök
Orosz ellenzéki akciók
Kísért Nagycsécs
Bush iraki búcsúja
Ukrán koalíció
Üzenet Pozsonynak
Feloszlatott Magyar Gárda
Kutatgatnak Mladics után
Medián: borús év vége
Mentőöv a Zsolnaynak.
OMV: minimális Mol-részesedés.
Garantált hitel a Pápai Hús megvásárlóinak.
Leépítés a Népszabadságnál.
Vértes Volán: Antal az élen?Antal Attila volt BKV-vezér lehet a Vértes Volán Zrt. vezérigazgatója, ha az állami vagyontanács megszavazza az előterjesztést.
Csányi eladja lőszergyárátA svájci állami Ruag Holding AG fegyvergyártó vállalat felvásárolja a Csányi Sándor bankár magánbefektetéseit kezelő, 100 millió forint törzstőkéjű Bonitás 2002 Kft.
Modern apokalipszisMielőtt el lehetne kezdeni beszélni a krízis valódi természetéről, fel kell tenni a kérdést: lehet-e szó egyáltalán krízisről? Az óvatosság és aggodalom nem fölösleges.
MazsolakenyérAz év utolsó napján, régi szokásom szerint, eldobom témanoteszemet, újat kezdek, mint jó újságíró, aki megtanulta, hogy a közérdeklődés szempontjából többet ér a holnapi napra egy aktuális verébgyilkosság, mint ma egy egész...
Kereskedelempolitikánk válaszútonA magyar gazdaság s benne a mezőgazdaság sorsa akkor fog jobbra fordulni, ha Magyarország megszűnt túlnyomóan agrárország lenni, vagyis népességének nagyobbik részét más termelési ág, főleg az ipar, tudná eltartani.
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.