HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2009\04. SZÁM
Régi recepteket követve próbál lavírozni a kormány az egyensúlyi és a gazdasági visszaesést tompító célok között. Bármiképp döntsön is, rövid távon csupán a veszteség minimalizálására törekedhet.
Város a városbanEgyre hangosabban hallatja a hangját Brüsszel a Belgium jövőjéről folyó flamand–vallon alkudozásban. A belga főváros nagyobb önállóságot akar.
Milyen nyelvet beszélnek othon a brüsszeliek?
Északi hullámvasútZavargásba torkollottak a válság és annak kezelése által kiváltott kormányellenes tüntetések Rigában és Vilniusban. A litván miniszterelnök már részben meghátrált.
KivártákKét befejezetlen háborút, recesszióba süllyedt gazdaságot és a világ számos táján megvetett Amerikát hagy utódjára, Barack Obamára George W. Bush elnök, aki a történészek jóindulatában sem bízhat.
Milyen elnökként vonul be az amerikai történelembe?
LenyomáspróbaSem Európa gázellátása, sem az orosz–ukrán viszony nem oldódott meg attól, hogy a két ország nagy nehezen lezárta az üzleti vitának álcázott politikai konfliktust, és a gáz megindult Európa, így Magyarország felé is.
Köllő János: „A szakmunkás negyven évre készül”Ne tekintsük törvényszerűnek, hogy olvasni-számolni rosszul tudó embereknek nincs munkájuk – hangsúlyozza Köllő János (56 éves) közgazdász.
Görbe bögreTejtöbbletek nyomják le Európában és Magyarországon is az árakat, aminek következtében literenként 20 forint veszteséget szenvednek el a termelők. A kereskedők már olcsó hazai tejjel is akcióznak.
Se pénz, se posztóFideszes tiltakozás mentette meg három évvel ezelőtt a pécsi tüdőszanatóriumot a privatizációtól. A jobboldali vezetésű megye most bezárja az intézményt, a panorámás telket pedig eladja.
Bértámogatási program az elbocsátások ellenAz állam bértámogatással ösztönzi a munkaadókat arra, hogy inkább rövidített munkaidőt alkalmazzanak, mintsem elbocsátásokhoz folyamodjanak.
Napi magyar gázfogyasztás a krízis idején
TalontalányokA krízis ellenére nem változik Magyarország energiapolitikája, az újonnan létesülő erőművek többsége földgázt használ. Felgyorsul viszont a hazai kitermelés, és a tározókapacitás növelése melletti érvek is erősödnek.
Folyamatban lévő gázerőmű-beruházások és -bővítések
A szemlén szereplő játékfilmek finanszírozási forrásai
AlámondásA meglepetések szemléje lehet az idei, ahol a játékfilmek közel felét elsőfilmes rendezők jegyzik. A szakmát ezúttal a kiírt, majd sebtében visszavont stúdióprivatizáció osztja meg.
KasszazárásA korábbi alkotmánybírósági megsemmisítésre fittyet hányva az Országgyűlés ismét olyan szabályt fogadott el, amely 2009-től bünteti, ha a cégek házipénztárukban többet tartanak egy meghatározott összegnél.
Van lejjebbA forint gyengélkedése ellenére is folytatta kamatcsökkentéseit a jegybank, a recesszió miatt ugyanis mérséklődik az inflációs veszély.
Devizaárfolyamok alakulása
Svájcibicska-nyitogatóA forint tartós gyengülése és az emelkedő kamatok mellett az ingatlanfedezet leértékelődése is sújtja a devizában eladósodottakat. Még az is megesik, hogy a korábbi törlesztési nyereség okoz bajt.
Bolyai emlékezete
Más mobilreklám
Papírházat a szegényeknek
Harmadik felvonás
Kinek az élete?
Szimultán csúcskísérlet
Magyar Távol-Kelet: Szabolcs ugrani készül?
A GDP növekedési üteme megyénként, 2000-2006
Bor, búza, békétlenségFelfüggeszti a tokaji világörökségi területből való kilépést szorgalmazó határozatát Szerencs önkormányzata a héten, ám megnyugvást csak egy új – a kötelezettségek mellé pénzt is adó – törvény hozhat.
A Fidesz elsöprő győzelemre készül az EP-választásonHa a pártok támogatása nem változik lényegesen, kétharmados győzelmet is arathat a Fidesz a júniusi európai parlamenti választásokon. Aligha véletlenül, az ellenzék készen állna bármilyen megméretésre.
A Líra és a Sun Books főbb gazdasági adatai 2007-ben
Sok hűhóNoha a politikai zsákmányszerzést 2006-ban a minisztériumok harmadik szintjére is kiterjesztették, a szakállamtitkárok között egyelőre ugyanolyan csekélynek tűnik a párttagkönyvvel rendelkezők aránya, mint korábban.
Hogy volt, mikor volt?A modern tudomány eszközeit is beveti a Biblia teremtéstörténetének igazolására az USA Kentucky államában található kreacionista múzeum.
Bizonytalan vizekenA legnagyobb görög személyszállító hajózási birodalmat építette ki Periklész Panagopulosz, akit egy héttel elrablása után, kedd hajnalban váltságdíj kifizetésével elengedtek.
AlmásKároly herceg a Transylvania Authentica márkanév védelme alá helyezné a hagyományos erdélyi mezőgazdaságot, vendéglátást és kézművességet.
ZsebszámolásA romló gazdasági helyzetben vendégek és vendéglősök egyaránt spórolni próbálnak az alkalmazottak borravalóján.
FélpénzbőlBaljós előjelekkel kezdődött el Vilniusban az európai kulturális főváros programsorozat: a költségvetést alaposan megnyirbálták, a rendőrség korrupciós vizsgálatokat kezdett.
A kotta másik oldalánEgyre gyakrabban tűnnek fel olyan klasszikus zenei lemezek, amelyeknek a szerzői elsősorban nem komponisták, hanem ismert karmesterek. A közönség azonban nem mindig fogadja ezeket lelkesen.
Népszövetségi mandátumterületek a Közel-Keleten
Párizsi szeletelésSzinte a kirobbanása pillanatában lezárhatta volna a közel-keleti konfliktust egy arabok és cionisták közt 90 éve megkötött egyezség, ami azonban nagyhatalmi játszmák miatt hamar érvényét vesztette.
1956: forradalom, ellenforradalom, zendülés, népfelkelés...Szakmailag máig nem történt meg 1956 pontos definiálása. A 20 éve nagy vihart kavart Pozsgay Imre-féle meghatározás – „népfelkelés” – csak egyike volt a többtucatnyi értelmezési kísérletnek.
Turnébevételek
Koncertpénzek
FoltjavításEgy szlovén autóülés-gyártó mentheti meg a bukástól a csőd szélére került osztrák Eybl autóipari beszállítót – és esetleg több mint ezer magyarországi munkahelyet.
Az Eybl forgalma és eredménye
Megkerüléses cselA Peking által harminc éve elkezdett nyitási folyamat ellenére a kínai piacra tartó külföldi cégek számára továbbra is Hongkong az ugródeszka.
Főbb gázszállítási irányok Európában
ElvezetésNapi százmillió dollárt veszített az ukrán tranzitstopon az orosz Gazprom, amely a nemzetközi válság és az energiahordozók áresése miatt amúgy is súlyos bevételcsökkenéssel kénytelen számolni.
A Gazprom értékének alakulása
HVG-portré: Szigetvári Viktor tanácsadó„Azt tűztem ki célul, hogy 35–40 éves koromra meghatározó politikaközeli háttérember legyek.
Biskek felmond?
Repülőgép a folyóban
Ügynökvita Albániában
Az AB a parkolási díjakról
Szomália: etióp kivonulás
Zamárdi vesztett
Palach-évforduló
Polgármester-szövetség
Ferencvárosi újrázás
Ismét Havasiné
Phenjan fenyeget
Terézváros: bűnös frakció?
Gázai tűzszünet
Moszkvai gyilkosságok
Medián-felmérés: elenyésző a Jobbik támogatottságaTovábbra is nagyon magas (83 százalék) azok aránya, akik szerint az országban általában véve rossz irányba mennek a dolgok – állapítja meg január eleji adatfelvétele alapján a Medián közvélemény-kutató intézet.
Pécs magának akarja a Pannon Volánt.
Mediaexpert Kft.: Suha tanácsadó cége.
Tőkerendezés a Hungaropecnél.
Indul az Első Agro Hitel.
Malév Abramovics nélkül.
A MEH finanszírozza a Millenáris Kft.-t.
OTP Bank: tőkeemelés az Air-Investnél.
Jelentés ÓperenciábólEgyszer volt, hol nem volt, talán még Hegyeshalmon is túl, volt egyszer egy európai ország... Akár így is lehetne kezdeni, pedig nem mese következik.
Iskola a tűréshatáronEgy közelmúltban publikált UNICEF-jelentés szerint azok a gyerekek fejlődnek a legjobban, akik sokáig vannak otthon az édesanyjuk mellett.
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.