HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2009\33. SZÁM
Bumerángként üt vissza, hogy az utóbbi két évtizedben valamennyi kormány igyekezett rövid pórázon tartani az önkormányzatokat. Így az indokolt fogyókúra is a kormány lelkén száradó megszorításként jelenik meg.
Számokba fojtvaMeghosszabbították Mianmarban Aung San Suu Kyi ellenzéki vezető házi őrizetét, és a nemzetközi szankciókkal dacoló junta állítólag már nukleáris álmokat is dédelget.
Adnak, kapnakA koalíciós partnerek közti villongás, valamint a miniszterelnök és az államfő viszálya nehezíti a lengyel kormány reagálását a válságra, és vontatottan halad az ígért privatizáció is.
Betlehemi csillagokMegújulni próbált a palesztin Fatah a két évtized utáni első konferenciáján, hogy legyűrhesse riválisát, a Hamászt. A Fatahot segítheti a ciszjordániai gazdaság éledezése.
Tartozik és követelNemcsak két háborút, de komoly Amerika-ellenességet is örökölt elődjétől Barack Obama amerikai elnök, aki lendületes külpolitikával igyekszik a helyzeten változtatni. Nagy nevekből álló csapata egyelőre súrlódások nélkül dolgozik.
"Az itt élő kínaiak száma a negyedére csökkent"Az utóbbi öt évben drámaian átalakult Európa bevándorlási térképe, miközben Magyarországon egyszerűen nincs migrációs stratégia, csak tovább élő sztereotípiák.
Drága temetkezés: sokaknak koporsóra se futjaBármennyire megdöbbentő is, sokaknak arra sem futja, hogy elhunyt hozzátartozóit eltemettesse. A több tízmilliós családi kripták viszont gyorsan gazdára találnak.
AlácsövezésSátortetős jégpálya épül a Millenáris kerékpárpályájának közepén. A hokisok a gyenge műszaki színvonal, a bringások pedig a Velodrome használhatatlanná tétele miatt zúgolódnak.
A természet erejeA Balaton évek óta jó vízminőségét stabilizálhatja a Kis-Balaton félkész védőrendszerének teljes kiépítése, ami a következő három évben uniós támogatással valósul meg.
Központi kérdésA beteg gyógyulni, a sztársebész operálni akar, amiben mindkettőjüket a pénzhiány akadályozza. A hazai onkológia válsága azonban a minap kirobbant konfliktusnál sokkal mélyebb.
Lassú őrlődésMilliárdokat hozhat a volt MSZP-pénztárnok egykori érdekeltsége, a hajdani Postabank által nyakló nélkül finanszírozott, tíz éve felszámolás alatt álló Budai Hengermalom – immár fideszes kötődésű gazdáinak.
Kibővítették az adóamnesztiában részesülők kedvezményeitKibővítette az Országgyűlés az adóamnesztiában részesülők kedvezményeit, miután a tavaly megnyitott lehetőség nem keltette fel eléggé a jövedelmüket külföldön tartók érdeklődését.
Fűtő elemekAz önkormányzati megrendelésekből élő Regionális Fejlesztési Vállalat a még törékenynek tűnő tőkepiaci optimizmus közepette is gond nélkül szerzett friss tőkét új részvényei kibocsátásával.
Szabálytalanságok a nyugdíjpénztáraknál: ráfizethetnek a tagokA nyugdíjkasszák szabálytalanságai tovább tetézik azt a bajt, amit az adóhivatal okoz a pénztári befizetések lassú azonosításával. A tagdíj nem vész el, de a késés kárt okoz a tagoknak, ha beindul az árfolyam-emelkedés.
Az utolsó szó joga
Lenin Minszkben?
Jön az antivakarinosz?
Bor, műanyag palackban
Glagolita lelet
Skype-ellenesség OroszországbanA Skype és egyéb internetes telefonszolgáltatások oroszországi betiltását, vagy legalábbis szigorú törvényi szabályozását – és korlátozását – javasolta a napokban az oroszországi Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetsége.
István, a szobor: másfél száz változatTízszeresére emelkedett az államalapító emlékműveinek száma a rendszerváltás óta idehaza.
PresztízsjavaslatA megyei közigazgatási hivatalok visszaállítása révén igyekszik a kormány rendezni az önkormányzatok törvényességi felügyelete körüli vitákat.
Csak mutatóba?A magyar jelnyelv hivatalossá tételét szorgalmazza egy kormányzati törvénytervezet, amely – számolva a szaktanárhiánnyal – csak 2017-től vezetné be a jelnyelvoktatást a siketeknek.
Angolos távozásokAz egyik legnagyobb angolszász jogi multi, a Clifford Chance elhagyja Magyarországot, és vélhetően nem lesz egyedüli távozó a szűkülő piacról.
Láthatatlan légiókA gazdasági válság által gerjesztett munkanélküliség sem elég ok arra, hogy a fiatalok a katonai pályát válasszák. A jóváhagyotthoz képest a létszámhiány a seregben már meghaladja a 10 százalékot.
Merényletsorozat romák ellenFolytatni fogják – egyelőre csak ebben biztosak a rendőrök a cigányokra vadászó sorozatgyilkos csapat ügyében.
A merényletsorozat színhelyei
Adományvadászok és álrászorulókEgyre gyakrabban környékezik meg csalók az orosz jótékonysági szervezeteket, és az interneten is mind több a segítséget kérő álrászoruló.
Jogos trónfosztásNehezen szakítanak évszázados hagyományaikkal az európai uralkodóházak. Most éppen Spanyolországban van terítéken a nemesi címek és a trón öröklési rendjének reformja.
Bölcső, majdan sírVészesen apad az ókor több folyóvölgyi civilizációjának létrejöttében kulcsszerepet játszó Eufrátesz, Tigris és Nílus, ami környezeti és társadalmi katasztrófával fenyeget.
Vita az etnikai statisztikárólSzabad-e lajstromba venni az etnikai kisebbségeket a diszkriminációellenes küzdelemhez? – erről vitatkoznak szakemberek és politikusok hónapok óta Franciaországban. A kérdés a közvéleményt is megosztja.
Atlantropa: egy természetátalakító utópiaAz afrikai sivatagba európaiak által tervezett új naperőművek távoli rokonának is tekinthető egy megalomániás, hamvába holt múlt századi német terv, Európa és Afrika összekötése egy gibraltári vízerőművel.
Vágyott egy opera utánEgyre nagyobb népszerűségnek örvend az édeskés dallamokat szakmányban szerző – Hitler által csodált – Lehár Ferenc, akinek darabjai nemcsak a nyári Bad Ischl-i fesztiválon hallhatók, hanem újabban operaházakban is.
Köszöntő viszonyokA mára az irodalmi klasszikusok közé sorolt szerkesztők és munkatársak közötti különféle afférokat is elfedték a Nyugat tematikus számai – derül ki egy minapi évfordulós tanulmánykötetből.
Internethasználati felmérésTovábbra is megállíthatatlan az internet térnyerése – derül ki az amerikai Forrester Research intézet jelentéséből.
VáltólázMegbosszulta magát a mindenáron való költségcsökkentés a berlini városi gyorsvasútnál, a túlhajtott szerelvények kényszerpihenőt kaptak.
FércelésSoha nem volt nyereséges, ám mindig talált befektetőt a csődvédelem alatt álló francia Christian Lacroix divatház, amelynek megmentésére ezúttal ketten is vállalkoznának.
Gáz leszÚjabb fordulat a közép-ázsiai gázkincsért folyó EU–orosz versenyben: a Nabuccóhoz csatlakozott Törökország hozzájárult, hogy területi vizein épüljön az orosz Déli Áramlat.
Portré Viswanathan Anand sakkvilágbajnokról„Csak addig fogok sakkozni, amíg élvezetet nyújt a játék; hogy mit csinálok utána, még nem tudom” – lep meg lefegyverző őszinteségével a jövő lépéseinek tekintetében bizonytalankodó, immár magyar klubban is játszó, 39 éves...
Újabb focistahalál
Kiállítás a MODEM-ben
Tájfun Ázsiában
Adós végrehajtó
Sotomayor főbíró
Schumacher mégsem
Mehszúd halott?
Szlovák bányarobbanás
Újabb orosz–ukrán csörte
Díjazott önkéntesek?
Deutsch helyett Németh
Kiújult erőszak Irakban
Megvert képviselő
Végkielégítési viharok
Nyíregyházi kórházkarcsúsítás
Megszűnik a Hungária Oberoi.
Átalakuló Wekler-cégcsoport.
Új befektetők a Pólus-bányacsoportban.
Trendex-névváltás.
Ciprusi cégre íratta befektetési vállalkozását SomodyA nicosiai Somody Ciprus Ltd. vette át az eddig Somody Imre üzletember kizárólagos tulajdonában álló vácegresi Somody Befektetési és Vagyonkezelő Kft. 100 százalékos üzletrészét - tudta meg a HVG.
Csődveszély a Hollóházi Porcelánnál?A csődbejelentésre is felhatalmazta a Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. legutóbbi közgyűlése a társaság vezetőjét, ha a zömében állami hitelezőkkel nem sikerül egyezséget kötni.
Debütál a bankkártya„A mágneskártya és a hozzá kapcsolódó technika a pénzforgalom egyszerű, gyors és viszonylag olcsó lehetőségét kínálja, aminek előnyeiből az ügyfél és a bank is részesedik (...
A 22-ek csapdájaHuszonkét kelet-közép-európai, úgynevezett atlantista nemrégiben nyílt levelet írt az Egyesült Államok kormányának.
A hatodikÁbel egyedül maradt. Ez a református búcsúbeszéd summája volt Kislétán, a múlt héten meggyilkolt cigány asszonynak, Balogh Máriának, a rasszista sorozatgyilkos csapat hatodik halálos áldozatának ravatalánál.
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.