HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2009\40. SZÁM
A szabaddemokrata párt előretörésének köszönhetően lecserélheti szociáldemokrata koalíciós partnerét, és konzervatív–liberális kormányt alakíthat Németországban az eddigi kancellár.
Hajtják a magukétAz USA nyomása ellenére sem éledt fel az izraeli–palesztin békefolyamat, sőt folytatódik a zsidók telepesítése, a Gázai övezetet pedig megkörnyékezte az al-Káida.
Nagyobb körbenGazdasági és pénzügyi együttműködésről döntött Pittsburghben a világ húsz meghatározó gazdasági hatalma, amely formálisan is átveheti a nyolc vezető ipari ország szerepét a globális egyeztetésben.
Egyik fél, másik félHiába szakított Dél-Korea egy évtized után a mosolydiplomáciával, az utóbbi idők szigorával sem sikerült rávennie Észak-Koreát atombombaprogramjának feladására. Mostanában mégis mintha éledezne a remény.
Civilek a pályánMinden idők egyik legnépszerűtlenebb kormányának recesszió közepette kellene megnyernie a héten az EU jövőjét meghatározó népszavazást Írországban. A lakosság igencsak megosztott – tapasztalta a HVG tudósítója.
„Ilyen attitűddel halálra lenne ítélve a magyarság...”A zenéből, és nem a szlovákiai magyar identitásából akar megélni Szarka Tamás, a felvidéki Ghymes együttes frontembere, mindenesetre karakteres a véleménye a szlovákiai magyarság helyzetéről.
FilézveTógazdaságai és halfeldolgozója eladásából kell visszafizetnie tartozásait a Balatoni Halászati Zrt.-nek, amelynek közfeladatait egy belőle kivált nonprofit cég veszi át.
Merre gombolják?Ha hatalomra jut, mind a költségvetést, mind a gazdaságpolitikát rögvest megváltoztatná a Fidesz. Csak éppen a hogyan nem derült ki a múlt heti közgazdász-vándorgyűlésen.
Állami topmenedzserek karrierjeA közcégek legjobban fizetett vezetőinek többsége az állami szektor melegében építgette karrierjét.
Pénz az ablakbanFenekestül felforgatta a kormányzat a gázárak szabályozását, a vásárlók helyzete azonban összességében alig változik – leszámítva azokat, akik szolgáltatót váltanak.
Becsurranó tolvajokGlicerinnel „dúsított” egri bikavért próbált forgalomba hozni a 2005-ben az Év Borásza címmel jutalmazott Vincze Béla. A bornak, mint kiderült, a helyi hegybíró által hitelesített származási bizonyítványa is hamis.
Bedőlt piramisjáték: a HírTV műsorvezetője megrovást kapottTöbb mint tíz év után hirdették ki az első jogerős ítéleteket a Humán Club Egyesület piramisjátéka ügyében. Összevetve a hasznot és a büntetéseket, a vétkeseknek bőségesen megérte a jogsértés.
Nagy felhajtásAkár 2 milliárd forintra is bírságolhatja a pénzügyi felügyelet a cseh Capital Partners magyarországi értékpapírügynökeit, ha bebizonyosodik, hogy az ügyfeleiket minél nagyobb veszteségbe hajszolva nyerészkednek.
Leálló sávbanNem köthet az idén új gépjármű-biztosításokat a Wabard Biztosító. A felügyeleti tiltás csaknem 130 ezer ügyfelet befolyásolhat az idei kötelezőátkötési kampányban.
Beolvastak a Google-nak
Pál és a pogány filozófusok
Koncertek az interneten
Fizetnek a Nyomozók
Magyarkérdés
Hasbeszélő gyógymód
Aki szelet aratA teljes áramtermelés fele környezetbarát forrásokból származhat hamarosan Németországban, ha ügyesen lobbizik a zöldenergia-ipar.
KifulladásigTulajdonosi vita és az olcsó gáz beszerzési lehetőségeinek szűkülése sújtja az Emfesz Kft.-t, de a szolgáltató stabilizálta helyzetét a hazai piacon.
Nem hamukáznakA megújulóenergia-felhasználás növelésének egyik legolcsóbb útja lehet az utóbbi években az EU-ban rohamosan fejlődő pellettüzelés.
Beleölik az energiátNehéz eldönteniük a panellakóknak, hogy leváljanak-e a távhőszolgáltatásról, mert a tarifák legalább annyira függnek a napi politikai érdekektől, mint az energiaáraktól.
KikeletKíméletlen árversennyel Kína a napkollektorgyártás világvezető szerepére tör. A fogyasztó jól járhat, ha tovább zuhannak a panelek árai.
Hazai „őserdők”: foltok a Bükkben és a Vértesben
Franciaország hadiipara
Románia
Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank
Az amerikai Ford
Régi bankók átváltása
Gázos meghívó
Ukrajnában a sörfogyasztás
AvtoVAZ
49 százalékos különadó
A spanyol áfa
Kártyakartellbírság
Liverpool angol futballklub
BNP Paribas
A világ legnagyobb autópiaca
Rádiópályázók
MNB-kamatcsökkentés
Több munkanélküli
Elmeszelt bizottság
Visszakért EU-pénzek
Szocialista seriffA westernfilmeket idéző seriffrendszer bevezetését javasolja a kistelepülések közbiztonságának javítására Polgár szocialista polgármestere. Ötletével még a hazai pályán tartott lakossági gyűlésen is csak félsikert ért el.
Levelező tagozatHoltponton áll a vita a jelenkorkutató intézetek állami támogatásáról, Hiller István miniszter egyelőre hallgat terveiről.
Romagyilkosságok: biztonsági résekVégéhez közeledik a nyomozás a romák elleni sorozatgyilkosság ügyében. A rendőrség magabiztosnak tűnik, bár beismerő vallomást egyelőre nem csikart ki a gyanúsítottakból.
Kárpótlás előzetes letartóztásért: milliókat érhetAz előzetes letartóztatottak elvben mindazokkal a jogaikkal élhetnek, amelyekhez nem szükséges helyváltoztatás, így akár cégeket is vezethetnek a rácsok mögül. Egyáltalán nem könnyű viszont az esetleges kártalanítás kivívása.
KominternetA titói Jugoszlávia iránt fel-fellángoló nosztalgia miatt könnyen megeshet, hogy a .yu internetes tartománynév a hivatalos felszámolás ellenére is életben marad.
Zárt első osztályHamar Magyarországra érkezett a külföldön is csak pár éve létező féllegális vendéglátó-ipari modell, a lakásétterem.
KülpereskedésEurópában minden második internetes elektronikai áruház becsapja a vásárlókat – állapította meg egy EU-ellenőrzés. A jogi megoldás lassan halad, addig leginkább a fogyasztói tanácsadás segíthet.
ÁgybefektetésA magyarországihoz sok tekintetben kísértetiesen hasonlító lengyel egészségügyben most kezdte meg próbaüzemét az első modern, sokszakmás magánkórház.
Mennyire ártalmasak a fénycsövek?A szeptemberi százasizzó-kivonás kapcsán egyes zöld szervezetek által bűnbakká tett fénycsövek kevésbé lehetnek ártalmasak, mint azt gondolják.
Csehül jártakSzlovákiában egyre erősödik Cirill és Metód kultusza, holott a két térítő életművének tekinthető szláv liturgiát csupán néhány évtizedig tűrték meg a mai szlovákok ősei, az északi szlávok.
Víz a Holdon: a szenzáció nem forradalmasítja az űrkutatást Bár a világsajtó tudományos szenzációként tálalta a múlt héten, hogy a Holdon is van víz, szakmai berkekben inkább az számít különlegesnek, ha a bolygókon, holdjaikon vagy apróbb égitesteken nem találni H2O-t.
Autómárka-rangsor
Rejtett kamatolásMegkérdőjeleződött a néhány évtized alatt ezermilliárd dollárosra nőtt muszlim pénzügyi szektor jövője, mivel több konstrukció is sértheti a kamatszedést tiltó saríát.
EliterőBár az orosz milliárdosok vagyonával együtt az utódaik jussa is csökkent a válság miatt, a jórészt külföldön élő és tanuló aranyifjak még mindig fényes örökségre számíthatnak.
LégicsataAmerikai–európai kereskedelmi háborúba is torkollhat a Boeing és az Airbus vitája a szabálytalan állami támogatásokról. Az első fordulót, úgy tűnik, az amerikai repülőgépgyártó nyerte.
Szikora Jánosaz APEH elnöke
Kadhafi és Dél-Amerika
Abramovics építkezhet
Fülöp-szigeteki árvíz
Káosz Hondurasban
Sócratesék győztek
Fóti botrányok
Tűzijáték a meccseken
Vitatott enciklopédia
Pénze után fut az MTV
Bosnyák háborús bűnös
Influenza elleni oltás
EU-biztosi tülekedés
RMDSZ–MPP 9:9
Polanski bajban
Feltőkésített Heti Válasz
CRIF: olasz cég is kezelne pozitív adóslistát.
Az MPF Holdingé a barcsi Henkel-üzem.
Ilzer: társaságba szervezett múzeumok.
Eltűnik a Vital Tv Zrt.
Arany Kapu Zrt.: kiszállt az MFB.
Hajléktalan pártok„45 központi és helyi pártvezetőség kért székházat, illetve irodahelyiséget 1989 májusa óta Budapesten a kormánytól, s eddig az igények közül összesen tizennégyet tudtak kielégíteni.
Keserű ébredés?A nagy válságok közös tulajdonsága, hogy a hirtelen jött pánikot és kapkodást idővel az általános kijózanodás követi.
Kopogtatás nélkülA parlamentbe jutás feltételei közül leginkább az ötszázalékos küszöböt tartja számon a közvélemény.
EgyházbizniszAz Ősmagyar Egyház és az Ősmagyar Táltos Egyház nem azonos (HVG, 2009. szeptember 26.).
TőkétlenségekAz európai uniós gazdaságfejlesztési források átcsoportosításáról készült cikkükből (HVG, 2009. szeptember 26.) feltételezhetően terjedelmi korlátok miatt néhány fontos információ kimaradt.
Interjú Farkas ÁdámmalAbban a szerencsében van részem, hogy olvasom a HVG hetilapot, és rendszeresen rákattintok kedvenc oldalamra, a hvg.hu-ra. Meglepődve vettem észre, hogy a legutóbbi számban, a Farkas Ádámmal közölt interjúban (HVG, 2009.
Fejbe csapott közszolgálatNagy Gergely írása (HVG, 2009. szeptember 19.) a Szíven szúrt ország című filmemből kiindulva két témát érint.
Jurij Luzskov: nagyravágyó moszkvai polgármesterKorrupcióért bíróság elé állítaná Jurij Luzskov moszkvai polgármestert a Szolidaritás orosz ellenzéki szervezet egyik vezetője, Borisz Nyemcov.
Kamattámogatás lakásraOktóbertől ismét igényelhető a támogatott forinthitel lakáscélra. Ennek feltételeiről kérdezte a HVG Gyuris Dánielt, az FHB Jelzálogbank vezérigazgatóját.
Kérdés, mennyire kényelmes 120 kilométeren keresztül egy dobozon ülni, mindenesetre a Boxx márkanevű elektromos robogóval ekkora távolságot is meg lehet tenni.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.